Álmokkal a megszokás ellen

Első játékfilmje Jake Paltrow-nak a Szép álmokat. Ezt megelőzően egy népszerű tévésorozat (Police – New York) hét részét rendezte, és forgatókönyveket ír (The Modern Machine, The Secret History). A harminckét éves rendező az Oscar-díjas Gwyneth Paltrow öccse.

Jake Paltrow és Danny DeVito pár nappal ezelőtt Karlovy VarybanAP-felvételSokak szerint ez a tény is sokat segítette abban, hogy amerikai-angol koprodukcióban elkészítette parádés szereposztású játékfilmjét, a Szép álmokat, amelyet Karlovy Vary fesztiválja előtt már a Sundance is bemutatott. Pályakezdésnek nem rossz, mondhatnánk, a film ereje azonban nem annyira az általa megválasztott történetben, mint inkább a remek színészi alakításokban van. Ahhoz pedig, hogy olyan színészek vállaljanak szerepet a filmben, mint Martin Freeman, Penélope Cruz, Danny DeVito és nem utolsósorban Gwyneth Paltrow, elég volt olyan szülők mellett felnőni, mint Bruce Paltrow (tévérendező és producer) és Blythe Danner (Emmy-díjas színésznő).

Gary, a Szép álmokat központi figurája egykor népszerű zenész volt, ma már reklámfilmekhez komponál pár perces dallamokat. Feleségéhez csupán a megszokás köti, sem lelkileg, sem testileg nem vonzzák már egymást. Gary életébe új nő lép be, aki a végzetes szerelem megtestesítője. Érzékisége valósággal megbabonázza őt. Mindez azonban nem a valóságban, hanem Gary álmaiban történik, ahol a vágyak újra és újra beteljesülnek. Hogy ezek a rendszeresen visszatérő éjszakai találkozások még intenzívebbek legyenek, Gary egy szakember véleményét is kikéri, aki pontról pontra elmagyarázza neki eme izgalmas, de nem veszélytelen játék különös szabályait.

Láttunk már hasonló filmet. Egy makulátlan elme örök ragyogása volt a címe, az is az ember tudatalattijába próbált behatolni. Paltrow filmje nem ás igazán mélyre, ha megtenné, talán komolyabbra fordulna a történet, ő pedig vígjátékban gondolkozik. Hősét így aztán többször látjuk mulatságosnak, mint egyre nagyobb belső magányban vergődő, idegileg megviselt figurának. Hibái ellenére mégis hatni tud nézőire a film, annyira, hogy később még meg is gondolkoztatja, hol az a kényes határvonal, amely álom és valóság között húzódik.

Jake Paltrow ritkán álmodik, s ha igen, azt is elfelejti.

„Általában rosszul alszom, és nagyon keveset – mondta Karlovy Varyban –, s mire felébredek, már semmire sem emlékszem abból, ami alvás közben, álmomban történik velem.”

Első önálló filmje azonban maga a megvalósult álom. Ezt megelőzően egymás után három forgatókönyvét utasították vissza.

„Filmrendezőnek lenni manapság sehol sem könnyű a világban – vélekedik. – Amerikában sem. Előállhat az ember bármilyen elképzeléssel, kísérletezhet vagy hozhatja a már jól bevált formát, elsőfilmesként nagyon nehezen jut pénzhez, s ha össze is szedi, nem biztos, hogy a neki legmegfelelőbb színészekkel dolgozhat. A sok küzdelembe, még mielőtt forgatni kezdene, bele is fáradhat, de veszélyes tényező lehet a kudarctól való félelem is. Hogy mi lesz, ha rosszul sülnek el a dolgok, kap-e újabb lehetőséget, lesz-e még producer, aki bízni fog benne. Még a jól hangzó név is lehet kétélű fegyver. Mindig akadnak ellenfelek, akik arra várnak, mikor bukom egy jó nagyot, hogy aztán azt mondhassák: ők tudták, pontosan látták, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, hiszen én is csak azért kerültem kiváltságos helyzetbe, mert a szüleim és a nővérem kapukat nyitottak előttem. Ami nem igaz. Az első körben valóban könnyebb dolgom volt, mint kollégáim többségének, a döntő helyzetekben azonban már senkit sem érdekelt, hogy ki vagyok, és honnan, milyen családból jöttem. Jó forgatókönyv nélkül én sem tudtam volna labdába rúgni soha. Azt pedig nekem kellett megírnom, nem bízhattam másra. Sem az apámra, sem az anyámra, sem a nővéremre.”

Színészválasztásában a megérzései segítették. A főszerepet egyenesen Martin Freemannek írta, akire évekkel ezelőtt egy tévésorozatban figyelt fel. Kiváló ritmus- és remek humorérzékére kezdettől fogva vevő volt, a lényéből áradó emberség pedig azonnal megérintette.

„A feleség szerepét Gwynethnek adtam, pedig egy kicsit féltem tőle. Nagyon szoros testvéri kapcsolat van köztünk, de attól tartottam, nehogy mi ketten izgalmasabbak legyünk a közönség számára, mint maga a film, a történet. Ugyanakkor azt is tudtam: a tehetsége, az érzékenysége nagyon fontos számomra. Az, ahogy a filmben kinéz, s a figura, amelyet megformál, bizonyára előtte is új utat nyitott. Ilyennek ugyanis még senki nem láthatta őt. Penélope Cruz az álombéli nő szerepében a feleség igazi ellenpólusa. Esztétikailag ugyanúgy, mint érzelmileg. De hogy kimozdítsam őt az álomszép nő kategóriájából, nagy adag intelligenciát és pátoszt is kevertem a figurába. Danny DeVito egy megmosolyogtató csodabogarat játszik a filmben, aki maga is szakértőre szorulna. Ahogy Penélope Cruz a tökéletes nő megszemélyesítője, úgy Danny DeVito a mindenki számára ismerős, esendő alak, aki csendes magányával mély együttérzésre készteti a nézőt, kínos pillanatában pedig jóízűen kacag rajta. Sem őt, sem Penélope Cruzt nem ismertem személyesen, az ügynökeiknek küldtem el a forgatókönyvet, s miután nekik tetszett, mindkettőjüknek továbbították. De hogy igent mondjanak a felkérésemre, ahhoz az ő tetszésüket is el kellett nyernem. A legnagyobb csatát, úgy gondoltam, Penélope ügynökével kell majd megvívnom. Szerencsére nem így volt. Ő is azonnal ráérzett a figura sajátos humorára, ami Penélopénak is imponált. A forgatás során senkivel sem volt gondom. Danny is tudta, hogy ez az első filmem, s végig ott állt mellettem. Én érte izgultam, hogy végig jól érezze magát, ő meg egyfolytában rám figyelt és biztatott, hogy ne izguljak, jól alakulnak a dolgok. Akkor is rajtam tartotta a szemét, amikor a saját munkáját már maradéktalanul elvégezte. Kellemesebb hangulatú forgatásról nem is álmodhattam volna.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?