Alkotók és gondolatcserék a Lélekbázison

KONCZ CSILLASomorja. A Pomlé negyedik éve ad otthont a DUNART.com nemzetközi művésztelepnek, mely idén a Lélekbázis címet viseli.

KONCZ CSILLA

Somorja. A Pomlé negyedik éve ad otthont a DUNART.com nemzetközi művésztelepnek, mely idén a Lélekbázis címet viseli. Témája az emberi kapcsolatok, a párkapcsolatok, a függőség és az intimitás.

Mayer Éva Munkácsy-díjas képzőművész, a művésztelep megálmodója minden évben olyan témát választ, amely saját életében és munkájában is aktuális, és arra kíváncsi, hogy mások miként reflektálnak rá. A közös munka, az együttlét azt segíti elő, hogy az alkotók elmélyüljenek a témában, ötleteket és gondolatokat cseréljenek.

A külföldi résztvevők Magyarországról, Csehországból, Németországból, Erdélyből, Dániából és az USA-ból érkeztek. A New York-i Amy Bassin szerint a művésztelepben az a legcsodálatosabb, hogy különböző kultúrájú emberek találkoznak és történeteket cserélnek. Amy fotókat hozott, és szeretné életre kelteni őket, elmosni a határokat az élő és élettelen között. A cseh Jana Hunterová és a dán Seeberg Lone az emberi kapcsolatok működési sajátosságait közös munkán keresztül szeretné kifejezni, a fotók és a festészet lehetőségeivel kísérletezve. A magyarországi Jakatics-Szabó Veronika és Könyv Katalin többször járt már a művésztelepen. Veronika abból az ókori mítoszból indult ki, mely szerint azt keressük a szerelemben, akivel hajdanán egy testet alkottunk, s akitől el lettünk szakítva. Könyv Katalinnak a témával kapcsolatban először Mária Magdolna mint a nő archetípusa jutott eszébe. Kiss Adél és Esse Bánki Ákos festő először vesz részt a rendezvényen. Adél egy Trisztán és Izolda-sorozatot akar elkezdeni. Ákos képei általában absztraktok, most sem fogalmi síkon kívánja megragadni a témát, csak sejteni engedi. Majoros Áron Zsolt szerint idei munkája a tavalyi alkotás továbbgondolása lesz. A fogyasztói társadalom és az intimitás kontrasztját próbálja megragadni: egy minimalista konstrukcióba rejtette bele a legmélyebb érzéseket hordozó világot.

A művésztelep szervezői és résztvevői mindenkit várnak ma 19 órától a Pomlé városi park szabadtéri színpada mögött tartandó bemutatkozó estre. A záró kiállítás megnyitója július 12-én, 18.30-kor lesz a Fő utcai Korona Udvarban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?