Alkalom szüli a (zsenge) filme

Heléne Francois és Fulvia CollonguesGyárfás Eszter felvételeRégi bűneset. Több mint tízéves. „1997. november 21-én két tizennégy éves lány vízzel teli palackkal leütött, majd halálra rugdosott egy taxisofőrt” – írták a lapok. Faur Anna nem rekonstruál és nem „dokumentál”. A gyilkosságról szóló hír csupán apropóként szolgál számára ahhoz, hogy a saját közegében mutassa be azt a generációt, amely már nem ismer tabukat, erkölcsi határokat, és amely eszközként használja a testét.

Dia és Anita egész nap lófrálnak, plázáznak. Alkalom szülte zsebtolvajok, és kedvük szerinti iskolások. Az előbbi sokkal inkább jellemző rájuk, az utóbbi már csak időnkénti teher számukra. Szüleik nem törődnek velük, annyit lógnak, amennyit nem szégyellnek. Családi viták, marakodások sem ez ügyben, sem más miatt nem léteznek. Dia és Anita felett már nem gyakorol hatalmat senki. Azt tesznek, amit akarnak, érzelmeik sivárak, ösztöneik elállatiasodtak. Céltalanul, kötelezettségek nélkül élik az életüket, Dia még a barátságot sem tartja földi szentségnek. Pusztító és romboló erő hordozója, de a legjobban mégis az érzelmi kizsákmányoláshoz ért. Egyetlen odavetett szóval is célba talál, Anita pedig könnyen befolyásolható, akaratgyenge ember. Persze csak mellette. Az ő társaságában. Egyébként megy a saját feje után. Még a legbarbárabb játéktól sem riad vissza. Lelki rabszolgája Diának. „Hű testőre.” Lopott pénzből tartott zsoldosa. Mellette áll akkor is, amikor a lány el akar húzni a francba. Ami nem a szomszédban, s még csak nem is a szomszédos országban van. Egy nagyon kicsit odébb. Svájcban. Az ígéret földjére persze nem indulhat el gyalog az ember (elvadult) lánya. Ahhoz kocsi kell. Jó kocsi. Ha nincs, akkor lopni kell – hozza meg a döntést a bátrabbik lány, aki már ismeri a pénzszerzés legpiszkosabb módját is. Egy svájci kalandért megéri kocsit lopni, mondja, s ha máshogy nem megy, akkor akár gyilkosság árán is. Hogy egyikük sem tud vezetni, azzal nem is nagyon foglalkoznak, legfeljebb röhögnek rajta.

Három férfi. Három taxisofőr. Fuvarok, dumák, anyázások, feleségek, családi ebédek, hívások, rendelések. Kemény fickó az egyik, vagány, belevaló a másik, a harmadik csak egy kis gyengédségre vágyik. Ő lesz a hunyó. Az áldozat.

Diának nincs vesztenivalója. Zsolttal, akit a diszkóban szed fel, csak egy könnyű kis kalandot él meg, egy gyors numerát, amilyenből kapott már párat. Nincs ember, akit igazán szeretni tudna, ráadásul a fiú sem lát benne többet, mint szexuális vágyainak könnyen megszerzett tárgyát. A lányban lappangó agresszió bosszú formájában ölt testet. „Hagyjuk itt ezt a szart!” – mondja többször is, de ahhoz, hogy sivár életükből elindulhassanak a fényes semmibe, kocsi kell. És újra a taxisok jönnek. Együtt és külön-külön, majd a családjukkal. Taxis feleségek, taxis gyerekek, taxis szocioképek. Dia már tudja, hogyan kell gyorsan kocsihoz jutni. Barátnője gyenge asszisztálásával előbb „leápolja” az egyik taxisofőrt, aztán durván nekiesik, és mint egy gyilkos darázs, halálra marja. Senkiföldjén, a sötétben. Az eredeti két lányt, akiknek története csupán kiindulópontként szolgált Faur Anna forgatókönyvéhez, hét évre ítélte a bíróság. Egyikükből, a szabadulást követően, hivatásos prosti lett, megbánást azonban sem ő, sem a másik nem tanúsított.

Ennyi a film és ennyi a valós bűneset. Ha nem is ugyanilyent, hasonlót már láttunk. Krzysztof Kieslowski rendezte Rövidfilm a gyilkolásról címen, még 1988-ban. Kemény film volt. Súlyos alkotás. Miroslav Baka játszotta a huszonegy éves fiút, aki Varsó kihalt kerületében brutálisan meggyilkolt egy taxisofőrt. Faur Anna rendezése nem fog bevonulni még a magyar film történetébe sem, mivel nincs benne olyan drámai erő, sőt a lélekrajzok sem olyan árnyaltak, mint Kieslowski mesteri opusában, és a hitelessége is megbicsaklik néha. Régi szabály: egy jó filmhez elsősorban jó forgatókönyv kell. Lazán skiccelt helyzetekből a jó színészek sem képesek csodák sorozatát létrehozni. Rába Roland, Mundruczó Kornél és (a meggyilkolt taxisofőr szerepében) Zsótér Sándor mindent megtesznek, hogy valós figurákat mutassanak a nézőknek, a jelenetek többségében sikerül is nekik, film mégsem születik a vásznon, legalábbis nem egy pontosan felépített, megdöbbentő történet. És nem azért, mert a rendező nem egy konkrét bűnügy felderítését, a lelkes dokumentarizmust vállalta magára, hanem a tágabb térben mozgó fikciót. Ebben a filmben ugyanis csak egy tizenöt perces vizsgafilm rejlik két francia színésznő (Fulvia Collongues és Heléne Francois) közreműködésével, a már említett három férfi főszereplő játékával és Polgár Tamás, a diszkóban felszedett fiú pár perces epizódjával. A többi, mármint a maradék hetvenöt perc könnyen felejthető. Holnap már nem is fogunk emlékezni rá. Volt, nincs – mondanám. Sajnos, van. Producer: Sándor Pál. De már ő sem a régi. S ez mégis csak jobban fáj.