A nyári szünidő eltöltésének különböző formái lehetnek: vannak, akik a vízparti örömöket, mások a zajos fesztiválokat, egyesek a lustálkodást választják. Kevés olyan diák van, aki még nyara egy részét is arra áldozza, hogy tanuljon.
Akik körében Selmecbánya már fogalom
Mit kell tudni a táborról?
A nyári történelmi-honismereti tábort már hetedik alkalommal szerveztük meg idén. A két fő szervező a Történelemtanárok Társulása és a Pro Pátria Honismereti Szövetség, de segített a Bibliotheca Hungarica, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Csemadok Országos Választmánya is. Az alapötletünk az volt, hogy olyan időtöltést biztosítsunk a szlovákiai magyar középiskolásoknak, amely során bővíthetik történelmi ismereteiket, s közben megismerkedhetnek a Felvidék történelmi-honismereti értékeivel is.
Tükrözi ezt a törekvést a tábor programja?
Természetesen, hiszen az évek során egy jól működő tábori napirend és struktúra alakult ki. Délelőttönként előadásokat hallgatnak a diákok – az idei táborban négy történész-tanár adott elő: Jakab György Budapestről, Limpár Péter, Kovács László Somorjáról és jómagam –, délutánonként pedig városnéző és túraprogramokat szervezünk. Erre Selmecbánya történelmi környezete kiválóan alkalmas. ĺgy az idei táborban három túra is szerepelt. Két rövidebb a város körül és a Kálvária-dombra, valamint egy hosszabb a Szitnya csúcsára. Ezen felül egy egész napos kirándulást is szerveztünk, amely során ellátogattunk Körmöcbányára, megnéztük a Szkalkán található Görgey-alagutat és Besztercebányát is.
Kik vesznek részt a táborban?
Idén 41 diák jött el, legtöbben Komáromból, Dunaszerdahelyről, Tornaljáról, de többen voltak például Búcsról vagy Hetényből is. Ez a szám a tábor maximális kihasználását jelenti, sajnos voltak olyan későn jelentkezők is, akiket már vissza kellett utasítanunk. Elsősorban olyan diákok jönnek táborunkba, akiket mélyebben érdekel a történelem, versenyekre járnak, sokan a versenyeken – Múltidéző, Katedra-verseny – elért eredményeikért jutalmul kapták a táborozást, vagy felvételizni szeretnének történelemből. Persze vannak olyan visszatérő fiatalok is, akiket a tábor hangulata ragadott meg, s csupán a szép környezetért, a barátokért, a bulizásért jönnek. Elsősorban szlovákiai fiatalok jelentkeznek, de voltak már magyarországi diákok is, sőt az utóbbi két évben egy Csehországban élő magyar kislány is részt vett a táborban, s megígérte, hogy jövőre is eljön.
Tehát lesz jövőre is tábor?
Minden táborkezdéskor megfogadom, hogy az utolsó tábort kezdem el, annyira fárasztóak a szervezési munkálatok. Kovács László kollégám is mindig elmondja, hogy ő már utolsó alkalommal jön előadni a táborba. Amikor azonban a résztvevők visszajelzéseit halljuk, és a táborzáráskor a csapat nagy része azt bizonygatja, hogy ők bizony jövőre is jönnek, mindig meggondoljuk magunkat, hiszen látjuk, hogy van értelme a munkánknak, fiatalok tucatjainak szerzünk vele kellemes élményeket. Ezért én is és Görföl Jenő is, aki a Pro Pátria Honismereti Szövetség vezetőjeként a tábor másik fő szervezője, mindent meg fogunk tenni azért, hogy Selmecbánya jövőre is legyen. Persze ehhez olyan támogatókra is szükség van, akik idén is segítettek bennünket: az Illyés Közalapítványra, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumára, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatására gondolok elsősorban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.