Aki szeretetet ajándékoz az embereknek

Borbély Margit jelenleg kézimunkakört vezet mentálisan sérült gyermekeknekBíró Ágnes felvételeBorbély Margit Dunaszerdahelyen él. Eredeti foglalkozása varrónő, de betegsége miatt többféle munkával próbálkozott. Volt munkanélküli is, s mielőtt ismét az állástalanok népes táborát gyarapította volna, a Vakok és Gyengénlátók Uniójánál szociális munkásként dolgozott. Bár maga is segítségre szorulna, nagyon sok embernek segített és segít most is. Legfőképp szeretetet ajándékoz az embereknek.Egyre romló egészségi állapotom miatt nem vállalhattam tovább ezt a munkát, ugyanis rengeteg utazással járt. A központunk Nagyszombatban van, és gyakran kellett Pozsonyba is mennem. Emellett úgynevezett kísérőszolgálatot is végeztem. Olyan idős emberekkel kötöttem szerződést, akiknek nincs hozzátartozójuk. Hetente egy vagy két alkalommal orvoshoz kísértem őket, de ha igényelték, moziba, színházba is együtt mentünk. Mivel azonban magam is mozgáskorlátozott vagyok, nem bírtam a sok gyaloglást, nehézséget okoz az autóbuszra való föl- és leszállás, vonaton pedig végképp nem tudok közlekedni, tehát kénytelen voltam megválni a munkahelyemtől. Pedig a törvény értelmében a munkáltató, ha olyan megváltozott munkaképességű egyént alkalmaz, akinek a munkába járás nehézséget okoz, köteles biztosítani a munkába és a hazaszállítását. De hát nemcsak erre nem volt pénz. Szolgálati útjaimon magam fizettem az útiköltséget, s csak a következő hónapban térítették meg. Nem egyszer előfordult, hogy két-háromezer koronám is benne feküdt az útiköltségben. S mikor az ember bevétele havi ötezer-hatszáz korona – kétezer-négyszáz a részleges rokkantsági nyugdíj, és ehhez jött háromezer-kétszáz korona fizetés –, bizony, nem tud nélkülözni ennyit. Már csak azért sem, mert az utóbbi időben egyre többet kell költenem gyógyszerekre is.Próbált-e valahol elhelyezkedni?

Miután munkanélküli lettem, elvégeztem egy vámügyi tanfolyamot, de nem jártam sikerrel, mert nincs jogosítványom. De bárhová jelentkezik is egy ilyen leszázalékolt ember, nincs rá szükség. A munkáltatók inkább megfizetik a büntetést, de nem alkalmaznak rokkantat. Olyan is előfordul, hogy papíron négyórás munkaidőben alkalmaznának, de a valóságban többet követelnének. S ha nem egyezek bele, máris az utcán találom magam. És meg se betegedj, mert akkor is szedheted a sátorfádat. Mióta 1996-ban leszázalékoltak, sehol sem maradhattam meg hosszabb ideig. Ha letelt a szerződésem, már nem kellettem tovább, inkább egészséges embert vettek fel a helyemre; de megtörtént, hogy két- vagy háromhavonta hosszabbították meg a szerződésemet, s ezt idegileg nem lehetett bírni.Nem is olyan régen, amikor a Vakok és Gyengénlátók Uniójánál dolgozott, nagyon sok bajjal, nyomorúsággal találkozott. Milyen gondokkal küzdenek a beteg, sérült emberek?

Nemcsak anyagi gondjaik vannak. Sokan magányosak, s őket bizony nem jó sokáig egyedül hagyni, mert elkeseredettségükben rászoknak az alkoholra. Van aki minden iránt közömbös, rádió, tévé nem érdekli, azt sem igényli, hogy felolvassanak neki az újságból. De természetesen ők sem egyformák. Tőlem leginkább azt várták el, hogy beszélgessek velük, meghallgassam minden gondjukat, bánatukat. Az egyik néni megfogta a kezem, s azt mondta: a következő látogatásig abból merít erőt, amit tőlem kap. Pedig néha nekem is szükségem volna valahonnan erőt meríteni! Előfordult, hogy megkértek: imádkozzunk együtt. Ezt is szívesen megtettem. Legjobban akkor örültem, amikor szerdai napon bejöttek az emberek az irodába, ahol tanácsadással foglalkoztam. Kezdetben félve jöttek, majd felbátorodtak. Gyermeknapon, mikuláskor kisebb ünnepségeket is tartottunk, de mivel az uniónak nincs pénze, a szponzorok is megfeledkeztek rólunk, hát csak az volt, amit önerőből össze tudtunk szedni.Vajon ismerik-e a vakok és gyengénlátók a jogaikat?

Némelyikük jól ismeri, mások kevésbé. Sokan nem tudják például, hogy a látók háromévente új szemüvegre jogosultak. Hatvanöt éven felülieknek a keret ingyen jár. Kaphatnak rádiómagnót, olyan apróbb konyhai eszközöket, amelyek könnyebbé teszik az életüket: hangos kijelzős mérleget; olyan készüléket, amely jelzi, ha teleöntötték a poharat; kis csövet, melynek segítségével könnyebb a tejet kiönteni a dobozból. Sokan szeretnének hímezni, de szemüveggel nem látnak. Ők speciális nagyítóhoz juthatnak, de tűbefűző is van. Nagyszombatban kéthetente egyszer az unió szervezésében összejövetelt tartanak. Közösen sütnek-főznek, megtanulják az eszközök használatát, hogyan kell villanyt gyújtani, bekapcsolni a rádiót, a tévét anélkül, hogy balesetet kockáztatnának. Hogy akkor is feltalálják magukat a lakásban, ha éppen nincs a közelükben senki. Ilyen találkozók Dunaszerdahelyen is hasznosak volnának.Azokra még inkább oda kellene figyelni, akik nem születésüktől fogva vakok. Nekik ki segít?

Sokan nem tudják, hogy aki vaknak születik, könnyebben viseli az állapotát, mint az, aki később veszíti el szeme világát baleset vagy – ami sajnos nagyon gyakori – cukorbetegség következtében. Idősebb korban ezt nagyon nehéz feldolgozni. A jogaikról először a szemorvos tájékoztatja őket, de jó, ha a lakhelyükön felkeresik a Vakok és Gyengénlátók Uniójának helyi szervezetét, ahol hasznos információkhoz juthatnak. A sajtó inkább csak kampányszerűen szokott a jogszabályokkal foglalkozni, időnként semmit nem tudhatunk meg belőle. Az előírások gyakran változnak, s ember legyen a talpán, aki eligazodik köztük.Margitka segítsége bizonyára hiányzik a rászorulóknak.

Nekem is hiányoznak ők, de teljesen nem szakítottam meg velük a kapcsolatot. Most is szívesen segítek annak, aki fölkeres; és nagyon jólesett, hogy két idős néni érdeklődött az egészségem felől. Az unióval is tartom még a kapcsolatot, tagja vagyok a rokkantak szövetségének és a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás dunaszerdahelyi szervezetének. Ez utóbbiban a gyerekeknek kézimunkakört vezetek. Karácsonyi meglepetést készítettünk az anyukáknak. Úgy gondolom, a sérült embereknek legfőképp szeretetre, megértésre van szükségük. Arra, hogy ne csúfolják ki őket az utcán. Nincs nap, hogy iskolás gyerekek, de még a felnőttek is ne gúnyolnák őket. Az ilyenekre bizony rájuk szólok: senki sem tudhatja, mikor kerül hasonló helyzetbe. Nem jó világ ez. A társadalom megkülönbözteti, nem fogadja el ezeket az embereket. Van egy tolókocsis ismerősöm, örökké mosolyog, nem veszíti el a jókedvét; én gyakran belőle merítek erőt.

DECEMBER 29. SZENT TAMÁS ÜNNEPEAz 1118–1170 között élt Thomas Becket canterbury-i érsek, Anglia prímása és vértanúja. II. Henrik angol király 1155-ben kancellárrá nevezte ki a harminckét éves Tamást, akivel jó barátságba került. 1161-ben Tamást pappá szentelték, Henrik kinevezte őt Canterbury érsekévé s Anglia prímásává. Az addig világfiként élt Tamás beiktatása után szigorú életstílust vett fel, és csakhamar összetűzött barátjával az egyház jogait védve. Vitájuknak a vége Tamás meggyilkolása lett Henrik egy meggondolatlan mondata következményeként. A királynak a közfelháborodás hatására nyilvánosan vezekelnie kellett az érsek sírjánál. (Szt.) Tamás vértanúhalálának színhelye, a canterbury-i székesegyház Európa egyik leghíresebb szentélye és zarándokhelye lett; Tamás érseket már 1173-ban szentté avatták. VIII. Henrik az anglikán egyház megalakulása után leromboltatta Szt. Tamás kápolnáját, a vértanú hamvait pedig a Stour folyóba szóratta, s még nevét is kitöröltette az egyházi könyvekből.