Akárhány évesen, mindig fiatalon

Ardamica Zorán, Balázs F. Attila, Orbán János Dénes és Zirig ÁrpádFogas Ferenc felvételeA szerző, aki tavaly töltötte be ötvenedik életévét, tizenöt évvel ezelőtt Erdélyből települt Szlovákiába, vagyis kisebbségből kisebbségbe került. Ma az egyik legismertebb szlovákiai magyar könyvkiadónak, az AB-ART-nak a vezetője. Nem csoda hát, ha írásra – ahogy azt a könyvbemutatón is elmondta – egyre kevesebb ideje marad.

Balázs F. Attila életpályájának erdélyi részét Orbán János Dénes a következő szavakkal ismertette: „Hajdanában, lemondva a világi élet gyönyöreiről, az Úrnak kívánta szentelni életét, ami az elszántság mellett a transzcendencia és a misztikum iránti hajlamokról árulkodik. Néhány év után azonban a világi dolgok győztek, bizonyítékaként annak, hogy poétánk túlontúl szenve-délyes, és nem elégszik meg a transzcendens gyönyörökkel. Egy bábszínészi kitérő után egy tucat esztendeig egy másfajta papság következett, a könyvtárosság. A könyvtár is egy templom, a tudás és az elrévülés színhelye – azzal a nagy előnnyel, hogy nem kötelező a cölibátus.” Balázs F. mindeközben persze már verseket is írt. Aztán 1990-ben – közvetlenül a véres romániai fordulat után – az anyaország feje fölött átházasodott Szlovákiába. Ahol – saját bevallása szerint – jól érzi, sőt már otthon érzi magát.

Orbán János Dénes elmondta azonban, a Királyhágón túl sem feledkeztek meg róla: „Én azért vagyok itt – hangsúlyozta rövid, az Erdélyi Magyar ĺrók Ligájának nevében mondott laudációja bevezetőjeként a fiatal poéta –, mert mi, erdélyiek is igényt tartunk Balázs F. Attilára, lévén, hogy ezeknek a most kötetbe gyűjtött verseknek talán több mint fele Erdélyben született, és ha még ott, azokban az időkben, nem is jelenhettek meg ezek a versek kötetben, azért ettől a – nem pusztán életrajzi – ténytől nem lehet eltekinteni.”

A Szókeresztem szerzőjét jellemezve Orbán János Dénes elmondta, Balázs F. Attila szűkszavú költő, kevés verset írt, viszont ha írt – s ha ír –, akkor: „akárhány évesen is, mindig fiatalon.” „Lírája nagyon személyes. Olyannyira, hogy nehezen választható le költőjéről, aki egy fölöttébb furcsa figura” – folytatta eszmefuttatását Orbán, majd tovább árnyalta a képet: „Nyugtalanság, nyughatatlanság, álhatatlanság jellemzi, és bátorság a folytonos újrakezdéshez, sokoldalúság. No meg egy jó adag őrültség. Akárcsak a versek. Ezeknek is hányatott sorsuk volt. Életkor szerint Balázs F. Attila a harmadik erdélyi Forrás-nemzedékhez tartozna, Szőcs Géza, Cselényi Béla, Adonyi Nagy Mária, Egyed Péter, Bréda Ferenc neve mellett lett volna a helye. Csakhogy az ő verskötete nem jelenhetett meg: »a különböző rendű és rangú cenzorok rendre visszadobták azt, a végleges változatot látva (utólag) érthetetlen okokból« – írja Kocur László a Szókeresztem utószavában. No nem! Azok a cenzorok tudtak valamit. (...) Ha az első kötet még Erdélyben megjelenik, akkor szerzőjét nemzedéke indulatos harcosaként emlegetnék az irodalomtörténészek. Míg a többiek játszadozásban, finom líraiságban élték ki magukat, és mindent, ami szemet szúrt volna, ügyesen kódoltak, Balázs F. Attila köntörfalazás nélkül írta ki magából minden nyugtalanságát, vívódását, és versei hemzsegtek az agresszív képektől. Nyilvánvaló volt – még egy cenzor számára is –, hogy az erdélyi ifjúságra nem a rendszer elvárta hatást fogja gyakorolni.”

Az erdélyi vendég után Ardamica Zorán emelkedett szólásra, hogy magvas és igencsak terjedelmes tanulmányát felolvassa – amelyben Balázs F. költészetén kívül novellisztikájára is kitér, tehát komplex képet kíván nyújtani a szerzőről. „Mielőtt elkezdenék komolykodni, egy apró intermezzo következik” – vágott bele Ardamica, miközben valahonnan egy szép és tartalmas butellát halászott elő. „Mivel most tulajdonképpen születésnapot is ünneplünk, engedd meg, Attila, hogy átadjak neked egy üveget, amelyre nem az 50-es szám van ugyan ráírva, hanem a 84-es, de ebbe a 84-be bele van rejtve az ötven is, ugyanis én éppen ötven év múlva leszek nyolcvannégy. Arra kérnélek tehát, hogy ezt az üveget egyelőre ne bontsd fel, hogy majd az én nyolcvannegyedik születésnapomon együtt fogyaszthassuk el a tartalmát.”

Mit mondjak, meglehetősen bonyolult, de annál szellemesebb születésnapi köszöntő. Olyan palócosan csavaros észjárású. (Nekem mindenesetre Orwell 1984 című regénye ugrott be először, pedig én is palóc lennék eredetileg.) A nem kevésbé ötletgazdag Ardamica-tanulmány részleteire itt most nem térnék ki – ez még dióhéjban is sokszorosan meghaladná ezen írás terjedelmi lehetőségeit. A további felszólalások ismertetésére sem maradt már helyem, ezért csupán a tartalmas és rendkívül hangulatos irodalmi est záróakkordjának értékelésére szorítkoznék: Az a sült malac igen jól sikerült!