Ajánló a 25. könyvünnep elé

Budapest. Holnap kezdődik és vasárnap estig tart a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a térség egyik meghatározó könyves fóruma.

Budapest. Holnap kezdődik és vasárnap estig tart a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a térség egyik meghatározó könyves fóruma. Ez a rendezvény elsősorban a világirodalomra fókuszál, és minden évben két díszven-dége van, akik kiemelt figyelmet kapnak.

Az egyik díszvendég egy ország – idén Szerbia, a másik pedig egy író – idén a német Daniel Kehlmann, az egyik legjelentősebb kortárs európai szerző, akinek ebből az apropóból két kötete is megjelenik magyarul a Magvetőnél, holnap pedig pódiumbeszélgetésen vesz részt a fesztivál helyszínen, a Millenárison.

A német és a szerb szál

Kehlmann huszonkét évesen robbant be az irodalmi életbe első kötetével, a Beerholm-illúzióval, amely a könyvfesztiválra jelenik meg először magyarul, Fodor Zsuzsa fordításában. Már ebben a könyvben megmutatkozott bravúros elbeszélői technikája és fanyar humora, valamint a különös tehetséggel megvert és megáldott emberek iránti vonzalma, amely az eddigi fő művének tartott, magyarul úgyszintén most megjelenő Tyll című regényt is jellemzi. Ebben a nagyszabású alkotásban – Tyll Ulenspiegel, a halhatatlan tréfacsináló történetének újramesélt változatában – azt hirdeti, hogy bár az ember meghalhat, az életöröm halhatatlan.

A négynapos könyvfesztiválra érkező szerb írók közül Milovan Danojlić szintén holnap várja az érdeklődőket egy beszélgetésre, kollégáival pedig pénteken lehet találkozni, amikor a mai délszláv irodalom és az európai irodalmi hagyomány lesz a téma. A fesztiválra több szerb szerző kötetei megjelennek magyarul, természetesen őket is meg lehet találni a helyszínen, ahol a fordítók is külön beszélgetésen mesélnek munkájukról. Az ország bemutatkozásában kiemelt szerepet kap az újvidéki Forum Könyvkiadó.

Feltörekvő elsőkönyvesek

A magyar kiadók mellett idén 26 ország 160 kiállítója várja a látogatókat, akik több mint 170 program (könyvbemutatók, dedikálások, kerekasztal-beszélgetések) közül válogathatnak.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon immár hagyomány azoknak az ígéretes elsőkötetes európai szerzőknek a bemutatása, akik nem csak hazájukban számíthatnak sikerre. Erre a fórumra idén 18-an érkeznek. Magyarországot Csutak Gabi képviseli (Csendélet sárkánnyal című novelláskötetének köszönhetően), Szlovákiát Jakub Juhás (ő tavaly Novoročný výstup na Jaseninu című kötetével az Anasoft litera egyik döntőse volt), Szerbiát pedig egy magyar szerző, Kocsis Árpád (akinek Oktopusz című első kisregényét a Magvető adta ki). De lesz beszélgetés az EU irodalmi díjasaival az európai irodalmi hagyományhoz való viszonyukról, és bemutatkozik a Kreatív Európa műfordítás program is.

A kicsik, a kamaszok és a fiatal felnőttek évek óta külön pavilonban válogathatnak az újonnan megjelent könyvek közül. A Gyerek(b)irodalomban általában ugyanakkora a tömeg, mint a felnőtteket megcélzó kiadók pavilonjainál, azzal a különbséggel, hogy itt sokkal oldottabb a hangulat, a színpadon pedig a családi jógától a verskoncerteken át az irodalmi kvízekig rengeteg program várja az érdeklőket. Idén egyebek mellett a problémaközpontú ifjúsági irodalomról lesz szó, pszichológus tart előadást arról, hogyan alakul a fiatalok információéhsége, kiállítás nyílik kortárs cseh gyermekkönyv-illusztrátorok alkotásaiból, cseh és magyar gyerekmagazinok mutatkoznak be, és a szegedi képregényfesztivál is teret kap.

A felnőtteknek szóló rendezvények közül nagy érdeklődésre tarthat számot a Népszabadság Egyesület pénteki találkozója, amelyen a megszüntetett napilap egykori munkatársai prezentálják azóta megjelent könyveiket. Íme a névsor: Csákvári Géza, Csepelyi Adrienn, Hegyi Iván, Herczeg Szonja, Hargitai Miklós, Kácsor Zsolt, Kelen Károly, Lakner Zoltán, Murányi András, N. Kósa Judit, Papp Sándor Zsigmond, Pető Péter, Rab László, Tóth Ákos és Uj Péter. Aki pedig azt szeretné, hogy kiadják a könyvét, részt vehet egy workshopon, melynek beszédes címe: Hogyan írj olyan szinopszist, ami alapján a szerkesztő elolvassa a kéziratodat.

Magyar csemegék

A világirodalmi nagyságok mellett magyar szerzők műveit is szívesen időzítik a könyvfesztiválra a kiadók. Igazi csemegének ígérkezik például Zoltán Gábor Szomszéd – Orgia előtt és után című kötete, amely folytatása és előzménye is a 2016-ban nagy sikert aratott Orgiának. A regény a budapesti nyilasok 1944–45-ös brutális tetteit mutatta be. A szerző most azt próbálja megérteni és megértetni, mi vezetett a véres eseményekhez. Egykori és mai szomszédai, Márai Sándor, Jávor Pál és Solti György, valamint sok más híres és kevésbé híres ember nyomába szegődik. A kiadó szerint a Szomszéd nem annyira gyötrelmes olvasmány, mint az Orgia, de a múlt és az emberi viselkedés hasonló mélységeibe viszi az olvasót.

A Magvető gondozásában jelennek meg Esterházy Péter 2003 és 2016 között született esszéi, publicisztikai írásai, Az olvasó országa címmel. A Könyvfesztivál slágere lehet Krasznahorkai László A Manhattan-terv című kötete is, amelyben a szerző – rá nem jellemző módon – közel engedi magához az olvasót. New Yorkba kísérhetjük el őt, ahol a Moby Dick írója, Herman Mellville nyomába ered, és sajátos perspektívából mutatja meg a világ talán legizgalmasabb metropoliszát.

A sok új gyermek- és ifjúsági könyv közül most kettőt emelnénk ki: Dániel András Kufli-sorozatának újabb darabját (Tengerre, kuflik!) és Háy János Alfabéta és a negyvennégy rabló című meseábécéjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?