Ádám, távol a paradicsomtól

Joe (Ewan McGregor)Ezért egyszerűen nem értem, hogy David Mackenzie angol-francia koprodukcióban készült, 2003-as rendezése hogyan kerülhette el a hazai mozikat. Néhány nagyon „lájt”, gyorsan felejthető darab helyett pedig talán be lehetett volna hozni. De ha máshol nem, a filmklubokban mindenképp műsorra tűzhették volna. Jó pont a magyarországi filmforgalmazóknak: ott vetítették (meghagyva az angol címet). További jó pont a hazai DVD-forgalmazóknak: ők legalább behozták. Adamovo tajemství (Ádám titka) címen lehet a kölcsönzőkben keresni.

A múlt század ötvenes évei, Glasgow, Edinbourgh, a két várost összekötő vízi csatornák, munkásnegyedek. Kilátástalanság, nyomor. Szürke sorsok. Kiégett emberek. A főhős, Joe (McGregor) írónak készül, csak az ihlet várat magára. Addig is szemlélődik. Cél nélkül sodródik egyik élethelyzetből a másikba. Elfogadja azt, ami útjába hoz a sors. Munkát vállal egy szénszállító hajón, amely Ella (Swinton) tulajdona, megélhetési forrása és lakóhelye. A megkeseredett, mogorva nővel Joe viszonyt is kezd. Miért is ne? Hiszen kéznél van. Joe-t az sem zavarja különösebben, hogy Ella férjével, Lesszel (Peter Mullan) együtt él és dolgozik a hajón. S épp Lesszel hányja a szenet, amikor egy nap a víz felszínén egy fiatal nő holtteste bukkan fel. A testet együtt emelik ki a vízből, és értesítik a hatóságokat. A halott fiatal nő, Cathie Dimly (Emily Mortimer) esete még sokáig foglalkoztatja mindkettőjüket. Más-más okból persze. Les egyhangú életében különleges eseménynek számít a nő rejtélyes halála. Joe azonban többet tud a lányról, mint amennyit a hatóságoknak, Lesnek és Tildának bevall...

Fakó színekben, lassan, baljósan hömpölyög a történet. Olyasféleképpen, mint amilyen komótosan Ella szénszállító hajója szeli a Glasgow és Edinburgh közötti csatornák vizét. De a „szinte semmi sem történik” nyugodtsága mögött hihetetlen feszültség lüktet. Mintha sok-sok apró petárda lenne a képsorokba komponálva. Egyfolytában azt érzi az ember, résen kell lenni, mert bármelyik pillanatban és bármelyik robbanhat, és akkor jobb félni mint megijedni alapon inkább legyünk állandó készenlétben.

A Young Adamnek tulajdonképpen nincsenek pozitív és negatív hősei. Emberek vannak. A maguk hibáival, esendőségeivel, jellemek jó és rossz vonásokkal. A film nem ad iránytűt a néző kezébe. Relatív az erkölcs és erkölcstelenség, a bűn és a bűnhődés, a törvény és az igazságosság.

McGregor visszafogott játékával, gesztusaival hiteles Joe szerepében. Kevés szöveg nélkül is. Joe-vá lényegül. Cinikus, közönyösen szemlélődő csavargóvá, aki maga sem tudja, mit is akar igazán, aki egyik cigiről a másikra gyújt, s legtöbbször a nőket is úgy teszi magáévá, annyira szenvedélytelenül, mintha csak egy pohár vizet inna. (Olyan ez nála, mint egy reflex. Ha nő, meg kell szerezni. Akkor is, ha nem lenne annyira fontos.) Ezért is élmény, amikor McGregor megmutatja, hogyan billen ki ez a vagány a kívülálló aránylag biztonságos pozíciójából.

Tilda Swinton izgalmas arcú színésznő. Ha akarom szép, ha akarom, csúnya. Meg olyan mindkét nemű. (Nem véletlen, hogy a Virginia Woolf regényéből készült „egyszer fiú, egyszer lány” Orlandónak annak idején ő kapta a címszerepét.) Ahogyan ez a nő megáll, vagy ahogyan tompán, fényét vesztett pillantással néz, ahogyan, mint egy ócska vállfán lóg rajta a ruha, az a keserűség, amivel a szavakat ejti, abban ott van a megélhetésért folytatott sokéves küzdelem fásultsága, az elszürkült házasság felett érzett kiábrándultság, a „ezt kaptam az élettől, nekem csak ennyi jutott” tudata. S ahogyan a fiatal férfival folytatott viszony hatására sosemvolt szépségének erősen hervadó szirmai egy röpke időre új életre kelnek... Emlékezetes.

De persze ez nem jelenti azt, hogy Peter Mullan és Emily Mortimer rosszak lennének.

A film egyébként a kultikus angol beatnik író, Alexander Trocchi regénye nyomán született. Választásáról a rendező így vallott: „Számomra a Young Adam egy amorális erkölcsi történet, és ez teszi lenyűgözővé. A sztori az ártatlanság fokozatairól szól egy álszent erkölcsi légkörű társadalomban, és azért döntöttem a projekt mellett, mert lehetőséget láttam benne egy bizonyos erkölcsi szürke zóna felfedezésére. Trocchi ujjal mutat egy olyan társadalomra, melynek keserű, elfojtott lincshangulatát hamis erkölcs táplálja, s ennek nyomására ez a társadalom hajlik arra, hogy a szex és a bűn közé egyenlőségjelet tegyen. A film az 1950-es években játszódik, de a cinikusabbak valószínűleg észreveszik a jelenkorral való párhuzamokat. Joe menekül. Maga elől és a lelkiismerete elől. Lázadó, felelőtlen és veszélyes. Olyan jellem, aki a lehető legtávolabb áll az ártatlanságtól, de nem is bűnös.”