Adam Sandler négy Netflix-filmhez szerződött le

<p>Négy Netflix-filmre szerződött le Adam Sandler hollywoodi filmsztár - jelentette be csütörtökön az önálló tartalmakat is gyártó internetes műsorszóró.</p>

"Amikor ezek a kedves emberek megkerestek azzal, hogy csináljak neki négy filmet, azonnal igent mondtam" - mesélte Sandler, aki nemcsak játszik majd a filmekben, hanem producerük is lesz.    A Netflix nem hozta nyilvánosságra, hogy mekkora összeget ajánlott fel Sandlernek, de közismert, hogy a cég nem fukarkodik, ha jó nevű sztárokról van szó. A Kártyavár című sorozat első két évadára - David Fincher rendezővel és a főszerepet alakító Kevin Spaceyvel a fedélzeten - híradások szerint 100 millió dollárt költöttek.    A Netflix korábban azt is bejelentette, hogy jövőre készül el első mozis forgalmazásra is szánt filmje, az Oscar-díjas Tigris és Sárkány folytatása a Weinstein Co. produkciójában. A filmet az internetes műsorszóró előfizetői mellett az Imax-mozik közönsége láthatja majd.    Sandler Hollywood egyik legkeresettebb színésze, filmjei Észak-Amerikában összesen több mint 2,4 milliárd dolláros bevételt értek el. Ugyanakkor akadnak kevésbé sikeres munkái is, nyáron bemutatott Kavarás című, Drew Barrymore-ral forgatott vígjátéka például nem érdekelte a nézőket.    Bár egyelőre nem derült ki, hogy milyen típusú filmek készülnek Sandlerrel, ezeket valószínűleg nem forgalmazzák majd moziban, és várhatóan vígjátékok lesznek. Az első filmet, amely a Netflix és Sandler Happy Madison Productions nevű cégének közös munkájaként születik, jövő év végén láthatják az internetes műsorszóró nézői.    A Netflix mozis nyitása a Tigris és Sárkány folytatásával nem váltott ki osztatlan lelkesedést a nagy észak-amerikai moziláncokból. Az AMC, a Regal és a Cinemark vissza is utasította forgalmazását. "Nem veszünk rész egy kísérletben, amelyben ugyanazt a produkciót három emelet magas vásznon és okostelefonon is láthatják a nézők" - szögezte le Russ Nunley, a Regal szóvivője.     Mások szerint azonban ez még csak a kezdet, a Netflix jelentős változásokat hozhat a hagyományos filmforgalmazási modellbe. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?