A zenészek révén maradt a köztudatban

MTI-HÁTTÉR

Közel három évtizeden át a börtönőrökön és a rabtársakon kívül alig látta valaki Nelson Mandelát. Az apartheid elleni küzdelme azonban ezalatt is a világ figyelmének középpontjában maradt a sorsa által ihletett dalok, köztük több világsláger segítségével.

„A zene és a tánc az, amin keresztül békében vagyok a világgal és önmagammal” – mondta a Nobel-békedíjas államférfi 1999-ben, Johnny Clegg franciaországi fellépésén, ahol ő is feltűnt a színpadon, arra biztatva a nézőket, hogy vele együtt táncoljanak Clegg apartheid ellenes dalára, az Asimbonangára (Nem láttuk őt” zulu nyelven).

Miután 1990-ben kiszabadult, Mandela számos, a tiszteletére rendezett koncerten vett részt. 2000-ben indult a rabszáma után 46664-nek (466. fogolyként 1964-ben börtönözték be) nevezett AIDS segélykoncert-sorozat. Az első ilyen rendezvényen Anastacia és Bono is fellépett.

A hazájából száműzött jazzóriás, Hugh Masekela és a csak „Mama Africaként” ismert Miriam Makeba zenéjével nyomás alatt tartotta a Dél-afrikai Köztársaság feketéket diszkrimináló kormányát. Makeba az ENSZ apartheiddel foglalkozó bizottságban is többször felszólalt.

Az apartheid 1994-es megszűnéséig, Mandela elnökké választásáig a róla szóló dalok tiltólistán voltak a Dél-afrikai Köztársaságban, ám a tilalom dacára a faji szegregáció elleni harc hatásos fegyverévé váltak.

Johnny Clegg egy interjúban elmondta, hogy az Asimbonangát aktivisták sokszorosították és terjesztették a szükségállapot tetőpontján, amikor Johannesburg feketék lakta negyedeiben a tüntetők elkeseredett harcot vívtak a rendőrséggel és a hadsereggel.

Az apartheid elleni harc egyik legnagyobb slágere a Free Nelson Mandela című dal lett, amely Jerry Dammers szerzeménye, és együttesével, a Special A.K.A nevű brit formációval adta elő. Dammers kezdeményezésére 1988-ban, Mandela 70. születésnapján a londoni Wembley stadionban koncertet szerveztek, amelyen mások mellett Sting és Stevie Wonder is fellépett. A milliók által nézett tévéközvetítésnek köszönhetően sikerült ismét ráirányítani a világ figyelmét Mandela bebörtönzésére.

Két évvel később a stadion ismét megtelt Mandela tiszteletére, ezúttal azonban már a „hős” is a helyszínre érkezett. „Amikor színpadra lépett, tíz percig állva éljenezték. Ennek láttán azt lehetett gondolni, hogy az emberek döntő többsége nem rasszista, hogy minden teljesen rendben van” – emlékezett vissza Dammers.