„A zene egyen meg!”

„Én elsősorban költő vagyok, nem pedig énekes, különben sincs hallásom, botfülű vagyok. Előbb írtam verset, mint hogy beszélni megtanultam” – tömören ezekkel a szavakkal jellemezte magát Müller Péter Sziámi (MPSZ), aki szerda este a Deja vu klubban vendégeskedett.

„Én elsősorban költő vagyok, nem pedig énekes, különben sincs hallásom, botfülű vagyok. Előbb írtam verset, mint hogy beszélni megtanultam” – tömören ezekkel a szavakkal jellemezte magát Müller Péter Sziámi (MPSZ), aki szerda este a Deja vu klubban vendégeskedett. A rendezvénynek otthont adó Hlava XXII étterem zsúfolásig megtelt csillogó szemű bölcsészlányokkal, sokan közülük a lépcsőkre kényszerültek.

Sziámi az őt kérdező Legát Tibornak, a Magyar Narancs rovatvezetőjének elmondta, eszmeellenességből vonzódott az úgynevezett alternatív kultúrához, földalatti mozgalmakhoz. Zenei pályafutása valamikor a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején úgyszólván játékból indult. Az egész egy mélységesen átélt svindli volt, emlékezett vissza. Mivel első zenekarának, az URH-nak a tagjai csupán viccnek fogták fel a zenélést, nagyon meglepődtek, mikor az egyik akkori mérvadó könnyűzenei szaklap a világ legjobb együttesének kiáltotta ki őket. MPSZ egyébként ma is úgy véli, zenéjét a folyamatos kísérletezés jellemzi.

Az idén tizennegyedik évadába lépett, általa kiötlött Sziget Fesztiválról elmondta, a mára Közép-Európa legnagyobb nemzetközi kultúrkempingjévé fejlődött rendezvény évről évre a „Kell egy hét együttlét!” jegyében telik. „Sosem akartam ellenkulturális fesztivált rendezni, egy ideje már a programszervezésbe sem szólok bele, mivel nem szeretném, ha személyes ízlésterrorom súlya alatt alakulna a program – mondta Sziámi, aki büszke arra, hogy ez ideig sikerült megakadályozni, hogy a különféle ideológiák és a politika bevegyék a Szigetet. – Az eszméknek megálljt parancsolunk a kapunknál, és ez így helyes.”

Búcsúzásképpen három dalt énekelt el zenekarának, a Sziáminak idén megjelent új, Fogjad Már Meg! című lemezéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?