A világ zenéje a Sziget Fesztiválon

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy augusztus 4-től 11-ig nem csupán egy fesztivál ontja a programokat, hanem ezen az egyen belül több minifesztivál kínál elmélyedési lehetőséget egy-egy rétegműfajban. Lesznek, akik letáboroznak a metálszínpad előtt, és egy héten át nem tágítanak onnan. A haladó elektronikus zenék kedvelői számára szintén estétől reggelig szól a „tuc-tuc”, a folklór-fanok pedig néptáncot tanulhatnak inuk szakadtáig.

Úgy tűnik, a legnagyobb dolgok idén nem a Nagyszínpadon várhatók. Hiába a sztár-felhozatal (Busta Rhymes, The Rasmus, Ash, Faithless, Sugababes), túl sok meglepetés nem érheti a gyakorlott szigetelőt. Sokkal ígéretesebb a Világzenei Színpad kínálata.

Ez tényleg egy fesztivál a fesztiválban, bárhol a világon megállná a helyét. A főbejárattól legtávolabbra eső programhelyszínen már tavaly, sőt tavalyelőtt is feltűnhetett az értő hozzáállás. Változatos, színes multikulturális palettát állítottak össze nekünk, maguk a fellépők is elismerően bólogattak a neves kollégák listáját böngészve. Idén elsőként e színpad programja állt össze, az interneten már jó ideje hozzáférhető (www.sziget.hu), most csupán néhány, szívünknek kedves előadót emelnénk ki, azzal a megjegyzéssel, hogy a világzene kifejezés ugyanúgy nem jelent semmit, mint mondjuk az „afrikai zene” műfaji megjelölés, ezért érdemes a saját fülünkre hagyatkozni.

Mindjárt első este, azaz augusztus 4-én lép fel a világ talán legjobb klezmercsapata, a New York-i Klezmatics, akikkel én személy szerint negyedszerre sem fogok tudni betelni. Megjárták már a Nagyszínpadot is, a mainstream közönség vette a lapot, ám az igazi helyük mégiscsak a világzenészek között van, hiszen hatalmas tégelyükben összeolvasztották a klezmert, a balkáni népzenét, a salsát, a gospelt, a popot és a dzsesszt, univerzálissá tágítva a zsidó zenét.

Omara Portuondo, a havannai díva lehet akkora sztár, mint Madonna, nekem mégis az a kép jön be róla a Buena Vista-filmből, amikor Ibrahim Ferrerrel lassúzva énekel egy szomorú dalt, és közben potyognak a könnyei. A kubai nyugdíjasklub egyik legaktívabb tagja vadonatúj lemezének anyagával érkezik arra a sziget-színpadra, amelyről három évvel ezelőtt alig-alig engedtük le.

Az algériai születésű, de Franciaországban felnövő Rachid Taha szintén visszatérő vendég, annak idején nem várt méretű sikert aratott a szigeten modernizált algériai népzenéjével. A rai arrafelé ugyanolyan szent dolog, mint nálunk a mezőségi csárdás, ezért e bátor tett nem kis rizikót rejtett magában. Ráadásul Rachid a különböző arab stílusokat is keveri, később pedig a techno is megtetszett neki. Majd meglátják, illetve meghallják!

Az angol Oi Va Voi zenekart megelőzte a híre. Első lemezük még meg sem jelent, amikor már elismerően nyilatkoztak róluk a kritikusok. Majd napvilágot látott a bemutatkozó album, és három hónapon át tartotta az első helyet az európai világzenei rádiólistán, az év végi összesítésben pedig 1040 nevezettből a második helyen végzett, ami kezdőktől bámulatos eredmény. Zeneileg valahol a kelet-európai folk, a jiddis gyökerek és a kísérleti elektronika közötti légüres térben helyezkednek el, aki fogékony az újra, ne mulassza el őket.

A roots reggae sem maradhat ki a felhozatalból, a tavalyi Skatalites-koncert után főleg nem. A Misty In Roots tulajdonképpen harminc éve ugyanazt nyomja, ugyanazzal a komoly, rastákhoz illő alapossággal, és lassan a műfaj egyik legnépszerűbb zenekara lett. Hozzáállásukra jellemző, hogy a nyolcvanas években hosszasan időztek Zambiában és Nyugat-Afrikában, hogy tanulmányozzák az általuk játszott zene gyökereit.

A Chumbawambát, kedvenc brit pop-anarchistáinkat nem kell bemutatni, inkább azon kell kissé elcsodálkozni, hogy ezúttal nem a nagyszínpadra aranzsálták őket. Mint ahogy Boban Markovič is elférne ott. A szerb trombitamester lassan házat vehetne Budapesten, akkor nem kellene kéthavonta pendliznie népes rezesbandájával, és mellesleg hozzánk is közelebb lenne.

Szóval bárhonnan is nézzük, biztató a Sziget idei World Music kínálata. Arról nem is beszélve, hogy a kisebb színpadokon nem kevésbé merész stíluskeverések zajlanak majd, elég, ha csak a londoni-indiai Talvin Singh, vagy a francia-roma Taraf Dékalé zenekar nevét említjük.