A világ zenéje

Sokan forradalmi újításnak tekintik, hogy az expót, idén először, kelet-európai fővárosban rendezték meg.

Én is örülök neki, mert régóta terveztük, hogy ebbe a régióba hozzuk a WOMEX-et. Ha jól emlékszem, már a kilencvenes években felmerült az ötlet. A helyszínválasztás úgy zajlik, hogy három–ötévente felhívást teszünk közzé, amelyre aztán tömegével érkeznek a jelentkezések. A WOMEX stábja készít egy szűkített listát, majd lehetőség szerint végiglátogatjuk a potenciális helyszíneket. Fontos a megközelíthetőség, például, hogy legyen reptér a város közelében, de rengeteg tényezőt figyelembe veszünk, a szállodai férőhelyektől az infrastruktúrán át az adott ország népzenei palettájáig. Az is lényeges volt, hogy az idei WOMEX megrendezésére a Hangvető Kft. pályázott, a csapatot régóta ismertük, több expón részt vettek már, tudták, mik a követelmények, úgyhogy megbízható partnernek tűntek számunkra.

Budapest ráadásul földrajzi fekvése miatt is vonzónak bizonyult. Úgy tudom, sokkal többen jelentkeztek Kelet-Európából az idei expóra, mint korábban bármikor.

Így van. Mivel az utazást és a szállást a résztvevők maguk térítik, az is sokat számít, ha az embernek nem kell repülőjegyre költenie. Csak beül a kocsiba, és pár óra alatt Budapesten van. A szakma krémje előtt prezentált koncertekre jelentkező zenekarok száma idén ezer körül mozgott, ebből kétszázan jöttek volna a környező országokból. Ötször annyian, mint egy átlagos WOMEX-re.

Ezen nem csodálkozom, mivel a szakmai vásáron döbbentem rá, milyen pezsgő üzletág a világzene. A klubtulajdonosok, fesztiválszervezők itt választják ki a számukra érdekes előadókat, a promóterek itt igyekeznek eladni a pártfogoltjaikat. A standokon és a kávéházban komoly networkölés folyik, a résztvevők serényen építik kapcsolati hálójukat.

A budapesti volt a huszonegyedik WOMEX. Az expó kis rendezvényként indult, alig kétszáz résztvevővel. Aztán fokozatosan növekedett, idén már körülbelül 2700 regisztrált szakember volt kíváncsi a programra. Vagyis a világzene mint művészeti ág, illetve mint iparág folyamatosan erősödik, növekszik. Szerintem ez nemcsak üzleti szempontból siker, hanem a más népek kultúrája iránti növekvő érdeklődést is mutatja. Nehéz lenne megsaccolni, hány szerződést írtak alá október 21. és 25. között Budapesten, de abban biztos vagyok, hogy egy csomóan úgy távoztak innen, hogy új előadókat, új zenei stílusokat ismertek meg. Épp a minap hallottam, hogy egy portugál zenekar menedzserét megkereste egy kanadai koncertszervező azzal, hogy négy évvel ezelőtt hallotta őket játszani a WOMEX-en, és most jött el az idő, hogy meghívja a csapatot a torontói fesztiváljára. Szóval ez az expó olyan, mint egy ablak a világzenére. Aki képben akar lenni, nem hagyja ki. Már csak azért sem, mert itt lépnek fel a műfaj legizgalmasabb, legjobb zenekarai.

Hatvan-egynéhány előadó koncertje fért be ebbe az öt napba. Őket egy héttagú nemzetközi zsűri – womexes szóhasználattal „a hét szamuráj” – választotta ki. Ki és milyen kritériumok alapján választja ki a szamurájokat?

A WOMEX-stáb kéri fel őket. Úgy gondoljuk, ez a legigazságosabb módja a választásnak, mivel az évek alatt alaposan megismertük a műfaj szakembereit, a világzenével foglalkozó újságírókat, rádiósokat, szervezőket. Tudjuk, ki mit tett le az asztalra, illetve mennyire van képben az új zenei trendeket illetően. A zsűri összetétele évente változik, bár előfordul, hogy valaki kétszer is szerepel a szamurájok között. Idén két kelet-európai szakember is tagja volt a zsűrinek, a magyar Lelkes András, a Hangvető munkatársa, valamint egy lengyel fesztiváligazgató, Marta Dobosz. A holland Jerome Williams egy nagy koncertügynökség munkatársa, de volt a zsűriben amerikai újságíró és francia fesztiváligazgató is, szóval igyekeztünk lefedni a teljes szakmát. És a visszajelzések alapján úgy tűnik, jól választottunk, mivel az általunk választott zsűri jól választott. A budapesti WOMEX fellépői négy kontinenst és számtalan műfajt képviselnek a világzenén belül. Vannak köztük befutott művészek és feltörekvők is. A kelet-európai zenei produkciók idén megkülönböztetett figyelmet kaptak, sőt volt egy nulladik nap is, ahol tíz magyar előadó és zenekar koncertjét láthatták a meghívottak.

Hogyan látja a műfaj jövőjét?

Szerintem még mindig van hova fejlődnie. Mostanában egyre inkább előtérbe kerül az elektronika, a legfiatalabb nemzedék számára ily módon válhat érdekessé a különböző népek zenéje. Például növekszik a világzenei DJ-k népszerűsége, akik tizenöt évvel ezelőtt még sehol sem voltak. Az internet térhódításának köszönhetően eltűntek a határok, sok a nemzetközi együttműködés a zenészek, illetve a szervezők között. A világzene iránt érdeklődő közönség helyzete is könnyebb. Húsz évvel ezelőtt csak akkor találkozhatott az ember pakisztáni, grúz, kolumbiai vagy haiti zenével, ha véletlenül elkapott egy dokumentumfilmet a tévében, vagy a lemezboltban valahol hátul rábukkant egy CD-re. Vagy ha repülőre ült és odautazott. Ma pedig pár kattintással bárki bármit meg tud hallgatni, és ha tetszik, meg is tudja rendelni. Szóval kinyílt a világ, és egyre többen döbbennek rá, hogy rengetegféle zene létezik, nem csak az, amit a kereskedelmi rádiókban hallani. És még egy dolog: sokkal többen kíváncsiak saját népük zenéjére, mint korábban. Innen már csak egy lépés, hogy azt kezdje vizsgálni az ember, mely népek muzsikája hatott az ő népének zenéjére, és hogyan kapcsolja össze a zene a különböző kultúrákat.

Ön mióta dolgozik a WOMEX-stábban, és mivel foglalkozott korábban?

Lassan tíz éve, még diákkoromban kezdtem itt gyakornokként, mivel szenvedélyesen szeretem a világzenét, és érdekelt, hogyan működik ez az iparág. Ha úgy tetszik, igyekeztem összekapcsolni a kellemest a hasznossal. Mindenki azt hiszi, hogy menedzsmentet tanultam vagy zenész voltam, de a helyzet az, hogy szociológiát végeztem. Ez az a diploma, ami gyakorlatilag semmire sem használható. Illetve bármire, ha az ember tudja, mihez akar kezdeni az életben.