A várt siker elmaradt, a kiadás csúszik

50 Cent új dala, a harmadik, Curtis című szólóalbumát beharangozó Straight To The Bank csak a 32. helyig jutott az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján, és a rádiókban is csak elvétve hallható. A rapper a mérsékelt siker láttán úgy döntött, átírja az új, kiadás előtt álló szerzeményeit.

50 Cent új dala, a harmadik, Curtis című szólóalbumát beharangozó Straight To The Bank csak a 32. helyig jutott az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján, és a rádiókban is csak elvétve hallható. A rapper a mérsékelt siker láttán úgy döntött, átírja az új, kiadás előtt álló szerzeményeit. Ebből eredően a június végére tervezett korongja csak szeptember első hetében lát napvilágot.

Közben a napokban 50 Cent az MTV egyik műsorában arról beszélt, hogy 2008-ban visszavonul a zene világából. Elmondása szerint a jelenlegi szerződése még két stúdióalbum és egy slágerválogatás kiadására kötelezi. Nemcsak a Curtis című lemezről nyilatkozott, hanem az utolsóról is, amelyet Before I Self Destruct címmel jövő februárban tervez megjelentetni, és röviddel ezután a karrierösszegző gyűjteményét is kiadja. „Ezekkel minden adósságomat törlesztem, így nyugodtan visszavonulhatok” – mondta.

A rapper első albumából, a 2003 februárjában boltokba került Get Rich Or Die Tryin’ címűből világszerte tizenkétmilliót értékesítettek, a második, a 2005 márciusában megjelent The Massacre kilencmillió példányban kelt el. (p, b)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?