A vakolatképtől a függőónig

Somogyi Tibor felvételeEz utóbbi a dunaszerdahelyi ARDEA énekegyüttes produkciója volt. Népdalfeldolgozásokon kívül megzenésített verseket adtak elő, Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Nagy László egy-egy költeményét, valamint – ahogy felkonferálták – „balladai hangulatban” József Attila Tiszta szívvel című versét. A zenei hangzást pedig egyebek között ütőgardonnal és sámándobbal tették különlegessé és izgalmassá.

A jubileumi kiállítás anyagát Lóska Lajos budapesti művészettörténész jelentősnek és magas színvonalúnak minősítette. Olyan gazdag művészi érték gyűlt össze az eddigi művésztelepek résztvevőinek munkáiból, amelyből egyszerre több tárlatot is lehetne rendezni, s amelyet Prágától Budapestig bárhol prezentálni lehetne. Jelentős a grafikai anyag, sokrétűek a festészeti munkák, ahogy a művészettörténész mondta, a gesztusjellegű festészettől a konstruktív formákig minden fellelhető, ami a kortárs festészetben jelen van. Az idén az alkotótáborokból származó anyag „a térbe is jelentősen kitágult”, mivelhogy az ez évi, hatodik művésztelepre szobrászművészeket hívtak meg, s ezúttal az ő alkotásaikkal gazdagodik a Kortárs Magyar Galéria gyűjteménye.

A festészeti munkákat a merész kísérletezés jellemzi. Van olyan alkotás is, amely egyáltalán nem alkalmazza a festészet eszközeit: ilyen például az a kép, amelyen a vakolat az alap, s az alkotó a vakolatrétegbe kódolt jeleket, karcolatokat. Van néhány, széles festéknyalábokból építkező színabsztrakció, és van a Jordán völgyét, valamint a pompeji tájat a karakterében megfogó absztrahált tájkép is. Vannak azonban egészen „beszédes”, filozofikus képek is: Szurcsik József Lélekcsavar és Lélekcsapda című munkái például, amelyeken a spirálisan csavart formák szinte kidomborodnak a képből, szoborképekké válnak: olyan a színerősségük, hogy szinte élnek, szinte csavarodnak, legalábbis ezt az illúziót keltik.

Ám nemcsak újszerű anyagokkal, a képtérrel is kísérleteznek. Van háromszög alakú kép alulra fordított csúccsal és felfelé fröcsögő színkitöréssel, és van több, egymás mellé helyezett képtérből álló alkotás is.

Örömteli, hogy a szobrok is dominánsan lehetnek jelen a kiállításon, vagyis hogy a Kortárs Magyar Galéria szoborgyűjteménye – főként az idei alkotótelep résztvevőinek munkáival – jelentősen kibővülhetett. Nívós alkotások születtek, hiszen e mostani, a hatodik művésztelepen a budapesti művészettörténész szerint a magyarországi szobrászcsapatnak egy jeles csoportja gyűlt össze: Buczkó György, Csemniczky Zoltán, Deli Ágnes, Gaál Endre, Gvárdián Ferenc, Márkus Péter, Mosonyi Tamás, Nemes Ferenc, Péter Ágnes és Várnagy Ildikó.

A szobrászat, amelyet a Kortárs Magyar Galériában prezentálnak, ugyancsak a keresés útján jár, hiszen ahogy Lóska Lajos is kiemelte, az iparművészet és a képzőművészet között elmosódott a határ, az alkotók ipari anyagokat építenek be a műveikbe, s bármilyen anyagból tudnak jó szobrot alkotni. Születtek ipari tárgyakat mitologizáló alkotások: így válik súlyos gondolatokat ébresztő „súlyos” műtárggyá a függőón vagy a kalapács. Van, aki drótból szerkeszt szellemes szobrokat. Az az irányzat is képviselve van a dunszerdahelyi szoborkollekcióban, amely kemény és lágy, vagyis ellentétes tulajdonságú anyagokat társít, és az is, amelyik az organikus formát sérti, átdöfi anorganikus anyaggal. Nem hiányzik az az ágazat sem, amely a fényes, sima, valamint a darabos, maratott fém ellentétére épített. Van, aki egészen lágy anyaggal – textillel – dolgozik, van, aki krómacélból készít kemény, férfias szobrokat, s olyan művész munkája is megtalálható a gyűjteményben, aki visszatér az ötvenes évek szocreál szobrainak anyagához, az alumíniumhoz, ám természetesen a mai korhoz igazítja a formát.

Érdemes betérni a kiállításra, hiszen az egyes alkotók munkái révén – az immár valóban jelentőssé bővült anyagot végignézve – az elmúlt öt-hat év művészeti trendjeiről is képet alkothatunk.