A tudat fényével sugárzó napok

Pozsony. Tegnap Szabó Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából szimpóziumot tartottak a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. A tanácskozáson a Kubička Kucsera Klára művészettörténész koncepciója alapján és szakmai vezetésével készült, s a Nap Kiadó által megjelentetett Szabó Gyula-monográfia szerzői vettek részt. Kubička Kucsera Klára hangsúlyozta, ez az első ilyen jellegű összefoglaló monográfia szlovákiai magyar képzőművész életművéről, magyar szerzők tollából: olyan mű ez, amely egységes koncepcióval, ám különböző művészettörténeti szemléletek alapján ad tanúságot az életműről vagy annak bizonyos fejezetéről. Kiemelte: nemcsak a szövegrész szerzőit és a kiadót illeti köszönet azért, hogy ilyen reprezentatív munka láthatott napvilágot, hanem a könyv tervezőjét, Németh Ilona képzőművészt is. Aki nemcsak kivételes kreativitásával járult hozzá a könyv kinézetéhez, hanem azzal is, hogy szigorú volt minden minőségi momentumot illetően.

Kubička Kucsera Klára értekezésében a könyv keletkezésének körülményeivel s az életmű interpretációjának témakörével foglalkozott, jelezve: „Az évforduló alkalmából fel kell tennünk a kérdést, mennyire élő a mai napig életműve, milyen mítosz, milyen kép létezik róla a szakmán belül és a közvéleményben. Fel kell tennünk azt a kérdést is – hangsúlyozta –, melyik nép és nemzet kultúrájához, avagy a kultúrák kereszteződésének melyik régiójához tartozik az életmű? /…/ Ki tartja számon a mai napig Szabó Gyula művészetét?” Azért is kell e kérdéseket megfogalmazni, mert a művészeti kritika nem foglalkozott folyamatosan Szabó Gyula művészetével. A magyarországi művészettörténészek főleg az 1971-es Magyar Nemzeti Galéria-beli kiállítás kapcsán foglalkoztak vele, utána pedig mintha megfeledkeztek volna róla (bár kiegészítésként a szimpóziumon elhangzott, Szabó Gyula és más hazai magyar képzőművészek kezdenek visszaszivárogni a magyarországi köztudatba).

Sz. Haltenberger Kinga a művész hagyatékának jövőjéről, vagyis az életmű kezelésének kérdéseiről beszélt. Megemlítve, milyen kezdeményezéseket tett azért, hogy az életművet közzé lehessen tenni. Kitért a Szabó Gyula Barátainak Klubja polgári társulás tevékenykedésére, amely egyebek közt arra irányul, hogy a Szabó Gyula Emlékház terve egyszer megvalósulhasson. Ahhoz a házhoz, ahol életének utolsó 17 évében alkotott, egy kiállítócsarnokot is „álmodtak”, amelyben időszakos kiállításokon tennék hozzáférhetővé az életművet. A tervek szerint jobb sorsot szánnak a művész értékes könyvtárának is, amelyet tanulmányi központtá alakítva lehetne hozzáférhetővé tenni.

A füleki Bozó Andrea azokat az ősképeket kutatta, amelyek a világ működésének összefüggéseit, az örök körforgás jelenségeit modellezik Szabó Gyula művészetében. Rámutatott: a művész isteni dimenziókba emelte a nőt, az anyát, így teremtette meg a napba öltöztetett asszonyt, az életet tápláló földanyát. De (isten)női minőségekkel azonosítja a fát, amelyet-akit népe, nemzete, de az emberiség sorskérdéseivel is kapcsolatba hoz. Szimbólumokként gyakran használta a tudat fényét jelképező napot, a tudatalatti tartalmakat kivetítő halat, a tudást árasztó szemet, a halál felé készülődést jelképező holdat, amelyet azonban pozitív sugallattal alkalmaz: a „ha valami elmúlik, jön helyébe új” szemlélettel.

A budapesti Szakolczay Lajos a költő Szabó Gyuláról, elsősorban annak szabadságkenyeréről beszélt. Arról a líráról, amelyet fiókjának alkotott – mivelhogy akkor csak a fióknak lehetett megnyilvánulni szabadon. Ennek a lírának erényeként emelte ki az igazmondást s azt a gondolatiságot, amely a kozmikus mindenség élményéhez jutott el.

Tegnap délután a Brämer-kúriában Szabó Gyula-emlékkiállítát is nyitottak.