A tiszta olaj

Ige: „Te pedig parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak

neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy

mindig tehessenek rá égő mécsest. A kijelentés sátrában a

kárpiton kívül...az Úr színe előtt. Örök rendelkezés ez...” (II. Mózes 27,20–21)A pusztai vándorlás során Isten többféleképpen adta bizonyságát annak, hogy jelen van népe között. Mint útmutató Istent ismerhették meg őt az előttük haladó felhőben és tűzoszlopban. Törvényadó Istenként akkor ismerhették meg, mikor a Tízparancsolatban kijelentette és nekik adta a szövetség igéit. Az ő jelenlétének legkifejezőbb eszköze mégis az volt, amikor Mózesnek elrendelte a „kijelentés sátrának” elkészítését annak teljes fölszerelésével, s benne a szövetség ládájával. A pusztai vándorlás idején, és még utána századokon át ez volt az egyetlen „templom” Izráel fiai számára. De Isten itt sem valami kézzel fogható anyagi formában volt jelen. Sőt, kifejezetten megtiltotta népének, hogy Őt bármi módon szoborba öntse, és ilyen formán tisztelje. A második parancsolatban azt mondja: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot...ne imádd és ne tiszteld azokat...!” (II. Móz. 20, 4–5) Vagy ahogyan Károli Gáspár fordításában jobban ismerjük: „Ne csinálj magadnak faragott képet...!” Ez az a parancsolat, amelynél a katolikus és a református számozás elcsúszik, amivel a reformátusok indokolni szokták, miért is nincsenek templomaikban sem képek, sem szobrok. Pedig ez a parancsolat nem általában a képek és szobrok készítését, mondhatnánk a művészetet mint olyat tiltja, hanem csupán azt, hogy az Istent megpróbáljuk valahogy anyagiasítani, és ezt bármi módon tisztelni és imádni. (Ezért tagadják meg Dániel társai a babiloni nagy „állókép”, aranyszobor előtt való hódolást! Dániel 3, 18.) De ugyanez az Isten utasítja Mózest arra is, hogy a szent sátor oldallapjait „művészi módon beleszőtt kerubokkal” készíttesse! (II. Móz. 26, 1.) Majd ugyanilyen kerubokat, szárnyas angyalokat kellett készíteni a szövetség ládájának tetejére is. Ám Isten sem ezekben, sem magában a szövetség ládájában, vagy a szent hajlék bárminemű egyéb eszközében nem volt megfogható, hanem azt mondta: „Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerub közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak.” (II. Móz. 25, 22.) Jézus maga adja meg számunkra ennek a parancsolatnak legérthetőbb magyarázatát, amikor így szól: „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” (János ev. 4, 24.)

Isten nem kényszeríthető semmilyen anyagi formába. A Szentlélek világosságában a hit számára válik valós tapasztalattá. A hit olaját a Szentlélek tüzében lángra lobbantva gyullad számunkra is világosság a templomban. A második parancsolatnak azért a mi számunkra is van üzenete. Sőt talán sokkal inkább, mint ezelőtt. A mai ember olyan sokszor keresi boldogulását, szerencséjét, holnapját valami kézzel foghatóban, és remél gyógyulást, útmutatást, jó szerencsét vélt vagy kétes tulajdonságú kövektől, különféle kabaláktól, horoszkóptól és egyéb babonáktól. Sokszor tudatosan vagy csak divatból testére, nyakába akasztja csillagképe jelét. Ezekre és az ehhez hasonlókra vonatkozik a második parancsolat szigorú tiltása, nem pedig a művészetekre. Ha magunkat keresztényeknek valljuk (mint Szlovákia lakosságának több mint 80%-a!), akkor az ilyeneket kell megtagadnunk és megvetnünk.

Isten világosságban van jelen népe között. Ezért égett éjjel is a mécses a szent sátorban. Ezért kellett hozni a tiszta olajat, mert ha szennyes volt az olaj, akkor a mécses kormolt és ködösített, legvégső esetben pedig kialudt. A hit tiszta olajára van ma is szükségünk a hitbeli tisztánlátáshoz.

(Március idusa mellett nehezen tud elmenni úgy az ember, hogy tudomást ne vegyen róla. Hisz amint a hívő ember hit nélkül meghasonlik, és hamar kitűnik álszentsége, úgy egy nemzet is történelmi tudat és tiszta emlékezés nélkül jövőtlenül veszik a népek tengerébe. Az emlékezés olaja élteti és menti át egy-egy próbákkal teli hosszú éjszakán a nemzet jövőképét és küldetéstudatát. S az a hit, hogy aki eddig megtartott, veszni ezután se hagy, de az „olajra” nekünk kell vigyáznunk!)

A lámpásban levő tiszta olajra az Úr Jézus egy példázata is emlékeztet minket. A tíz szűzről szóló példázatban az az érdekes, hogy a vőlegényre várva az öt okos szűz éppúgy elaludt, mint az öt balga. A különbség éppen abban volt, hogy éjfélkor, mikor hangzott a hívás, hogy: „ĺme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!”, az okos szüzeknek volt tiszta lámpásba való olajuk! ...és bementek vele a menyegzőre! ...és a többiek kívül rekedtek! A szerző református lelkész