MÉSZÁROS GYÖRGYSokan sokszor megírták már a templomos lovagok történetét. Sokuk megbukott, sokukra pedig dicsőség várt, ahogy a történeteikben szereplő lovagokra.
A templomos lovag – Akkon I.
MÉSZÁROS GYÖRGY
Sokan sokszor megírták már a templomos lovagok történetét. Sokuk megbukott, sokukra pedig dicsőség várt, ahogy a történeteikben szereplő lovagokra. Az elsőkönyves Trux Béla A templomos lovag című első regényével rálépett egy olyan útra, ami a siker felé vezethet.
Ahogy a címből sejteni lehet, a regény a XII. században kalauzol el bennünket, amikor Tristan von Zorn lovag, tragikus múltja elől menekülve Templom rendjébe szegődik, hogy vezekeljen bűneiért. Így akaratlanul is részese lesz a háború legmegrázóbb eseményeinek: Tripolisz ostromának és a Szentföld elleni végső hadjáratnak.
A kötet első száz oldala néha olyan, mintha az író rózsaszín szemüvegen keresztül írta volna azt. A múlt ugyanis, ami elől Tristan menekül, nem is lehetne más, mint egy tragikus sorsú szerelem. És ennek ábrázolása néha-néha már giccsbe hajlik. Aki viszont ezeken az oldalakon átrágja magát egy remek történelmi regényt kap a kitartásáért cserébe. Rengeteg történelmi információval, remek karakterekkel, jellemfejlődéssel és nagyszabású csatajelenetekkel.
Érdekes, hogy a történet második felében ismét felbukkanó szerelmi szálhoz már sokkal kifinomultabban nyúlt az író. A párbeszédek életszerűbbek, az érzelmek sokkal átérezhetőbbek.
Néha 5-6 szálon is futnak az események. A lovagokon kívül Akkon több polgárát is megismerhetjük, II. Henric ciprusi király és testvére személyében pedig a királyok mindennapjaiba is bepillanthatunk. Sőt, Kaláun szultán lakosztályába is. Ez a sok szál furcsa kettőséget kölcsönöz a kötetnek.
Pozitívum, hogy még több részletet megtudhatunk az adott korról és az akkori szokásokról. Negatívum, hogy a történet így néhol igencsak leül, nem olyan feszes, és a sok név között pedig óhatatlanul is elveszítheti a fonalat az olvasó.
Ami viszont egyértelműen negatívum, az a lábjegyzet, vagy szószedet hiánya. Rengeteg idegen szó van a könyvben, ráadásul ki is hangsúlyozzák őket, de csak néhányra találunk magyarázatot a szövegben.
Mindent összevetve egy jól sikerült történelmi regényt olvashat, aki leemeli a polcról A templomos lovagot. Sőt, az alkímia személyében olyan egyedi vonás csillant meg a kötetbe, amely más templomos témájú könyvekben még nem nagyon kapott szerepet.
A napokban megjelenő második, befejező rész remélhetőleg tovább viszi ezt a szálat. Izgatottan várjuk Akkon ostromát!
Aba Könyvkiadó, 2012
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.