A szó, a toll művészei

Nagyvárad. Negyedik alkalommal rendezte meg a Partiumi ĺrótábort a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A múlt szombaton befejeződött háromnapos rendezvényen a nagyváradi Góbé csárdában összegyűlt írók, költők, irodalmi lapok szerkesztői és kiadói Ady Endre életművét vizsgálták.

Pomogáts Béla, Barabás Zoltán, Tőkés László és Serfőző SimonA szerző felvétele „Ady Endre »betlehemi« metaforája százöt esztendővel ezelőtt itt, Nagyváradon, a Napló hasábjain látott napvilágot. »Feketeség fekszik a világon, a koponyákon.« Ennél érzékletesebben ma sem tudnánk kifejezni a lélektelenséget, s a reménytelenségbe kényszerített ember lelkiállapotát, helyzetét” – mondta megnyitó beszédében Barabás Zoltán költő, az írótábor főszervezője. A Tokaji ĺrótábor kuratóriumának elnöke, Serfőző Simon kifejtette, arra törekszik, hogy a két írótábor között szoros, állandó diskurzus legyen. Tőkés László püspök felszólalásában Ady Endre Bibliájáról beszélt, s arról, hogy az egyház szolgálatának programjába illeszkedik az írótábor, ugyanis az egyházoktatás és a kultúra elválaszthatatlanok egymástól.

„Miért vesztettük el Erdélyt?” címmel Pomogáts Béla tartott előadást, majd Péter I. Zoltán nagyváradi újságíró, a Bihari Napló munkatársa eddigi munkásságát foglalta össze saját, Ady Endre regényes életrajza Nagyváradon című kötete kapcsán. Az est emlékezetes pillanata volt az Ember az embertelenségben című, Ady verseiből összeállított műsor, melyet az erdélyi gyökerekkel rendelkező, Egerben élő Réti Árpád színművész adott elő nagy sikerrel.

Másnap délelőtt Ködöböcz Gábor magyarországi irodalomtörténész Adynak a versről szóló verseit vizsgálta, majd Bertha Zoltán tartott érdekes beszámolót Ady korszerűségéről. Szűcs László főszerkesztő a Várad irodalmi folyóiratot mutatta be, Szőcs Géza, a diktatúra által üldözött kolozsvári író pedig a Limpopo című új szatirikus regényét hozta magával. A könyvet Bertha Zoltán ismertette. Délután „hangos irodalmi lap” jeligével került sor felolvasásra és beszélgetésre. Változatos programokkal folytatódott az utolsó nap is. Elsőként Házaspárok a magyar irodalomban címmel Barabás Zoltán a mátyusföldi gyökerekkel rendelkező Mezey Katalinnal és a Magyar Napló című folyóirat főszerkesztőjével, Oláh Jánossal beszélgetett, és ismertette a budapesti író-költő házaspár irodalmi, közéleti működését. Ezt követte Székelyhidi Ágoston közíró Ady hajói című tartalmas előadása. A rendezvény záróakkordjaként a Partiumi írótábor díjának az átadására került sor. Idén Lászlóffy Csaba kolozsvári költő, próza- és drámaíró, publicista vehette át az elismerést. A díjazott munkásságát Pomogáts Béla méltatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?