A Sziget lett a legjobb fesztivál

<p>A kontinens huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a budapesti Sziget kapta az European Festival Awards fődíjat, azaz Európa legjobb fesztiválja lett, maga mögé utasítva a dániai Roskildét, a belgiumi Tomorrowlandet és a németországi Rock am Ringet. 2012-ben szintén a Sziget győzött saját kategóriájában, a nagyfesztiválok között.</p>

Az eredményhirdetést, amely egyben a nemzetközi fesztiválszakma legnagyobb találkozója, szerdán este tartották a hollandiai Groningenben. Az előzsűrizés során a zenei kínálat mellett a kulturális sokszínűségre, a civil törekvések népszerűsítésére és a szolgáltatások változatosságára is nagy hangsúlyt fektettek az ítészek – szervezők, producerek és szakújságírók. Ők választották ki a legjobb öt rendezvényt, ezután a közönség is bekapcsolódhatott a szavazásba az interneten. A Sziget idén augusztus 10. és 17. között lesz, a hetijegyek 10 százaléka máris elfogyott. Az érdeklődők igyekeznek kihasználni az árkedvezményt, mivel a helyszínen vásárolt hetijegyek drágábbak lesznek – 80 ezer forintba kerülnek. A napijegyek a tavalyi 16 ezerről 18 ezer forintra drágulnak. A szervezők az áremelésből származó többletbevételt a programkínálat bővítésére kívánják fordítani. Az emelést azzal indokolják, hogy a lemezeladások drasztikusan csökkentek, a zenekarok és előadók elsősorban a fellépésekből remélnek bevételt, ezért folyamatosan növelik a gázsijukat. Ráadásul Európában több fesztivál is zajlik egy időben, és mindenki a legnagyobb neveket szeretné megszerezni, ezért kemény „licit” folyik a szervezők között.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?