A szeretet még a betegségnél is erősebb

Tibor és Mária a régi-új kiságyba gyűjtik a babakelengyétSzőcs Hajnalka felvételeA Kelet-Szlovákiából, egy Szepsi melletti faluból származó fiatalember és a nagyszombati lány három évvel ezelőtt egy gyógyfürdőben ismerkedett meg, ugyanis mindketten egészségkárosultak. Tibor 32 évesen már hét gyomorműtéten esett át, ő ötvenszázalékos rokkantnyugdíjas, Mária 28 esztendős, négy év alatt kétszer vészelt át súlyos rákbetegséget, teljes rokkantnyugdíjban van, mégis optimistán néznek a jövőbe. Reménykedve tervezik családi életüket, Mária hat hónapos magzatot hordoz a szíve alatt. „Először csak barátság volt köztünk, a fürdőből hazatérve leveleztünk, telefonálgattunk egymással, aztán Tibor egyszer felhívott, hogy meglátogat. Majd egyre gyakrabban jött, végül a barátságból szerelem lett” – emlékezik Kiss Mária, aki akkor még a Kubovičová névre hallgatott. Amikor másodszor megkapta a betegséget és a pozsonyi onkológián feküdt, Tibor naponta meglátogatta őt, és még ha csak az üvegen keresztül nézhették is egymást, sokat segített a jelenléte. Tavaly megtartották az esküvőt, és ma Szereden egy háromszobás lakásban várják gyermekük megjövetelét.

Talán mindenkiben felmerül a kérdés, hogy ilyen súlyos betegség után nem félt-e Mária ekkora felelősséget vállalni. Ő boldogan mondja: „Teljes mértékben az orvosok véleményére hagyatkoztam. A betegség után kivártuk a javasolt átmeneti időt. Most is rendszeresen járok megfigyelésre, eddig semmilyen rendellenességet nem állapítottak meg. Bizakodunk benne, hogy egészséges gyerekünk születik.” A fiatalasszony elárulta, azon is gondolkodnak, hogy kihasználják az újszülött köldökzsinórjából vett vér lefagysztásán és elraktározásán alapuló módszert. Ez lehetővé tenné, hogy ha a gyerek ne adj’ isten megbetegedne, és például vérsejt-transzplantációra lenne szüksége, a saját elraktározott sejtjeit lehessen majd beültetni a szervezetébe. Igaz, hogy ez fizetett szolgáltatás, pénzben pedig Kissék igazán nem bővelkednek, de a gyerekük egészsége érdekében bármilyen áldozatra hajlandók.

A jövendő apukának részleges munkaidőben sem sikerült munkát találnia, alkalmi munkára pedig csak ritkán akad lehetőség, így egész napjukat egymásnak szentelhetik. „Egyszer volt rá lehetőség, hogy iskolagondnoki állást vállaljak, de ez sem jött össze, kiderült ugyanis, hogy gyakran kell cipekedni, padokat átrendezni, bútort emelgetni, nekem pedig ilyen munkát egyáltalán nem szabad végeznem, így ez a lehetőség is elúszott” – ecseteli a helyzetet Tibor. „Egyszer meg olyan alkalmi munkát vállaltunk, hogy a kindertojásokba való játékokat festettük – idézi további sikertelen próbálkozásukat Mária –, ketten öt napig szorgalmasan festegettük az apró figurákat, bűzlött a lakás a festékszagtól, aztán az egész munkánkért fizettek összesen háromszáz koronát. Öt fillérre sem jött ki egy figura elkészítése, pedig minden darabot kézzel kellett festeni.”

Azért, ha fizetett munkájuk nincs is, nem unatkoznak. Mária nővérének a kisiskolás gyerekei, két iker kislány, iskola után mindennap megállnak náluk, nagynénjük tanul velük, segít a leckét megírni. Hogy mivel foglalja el magát a négy fal között a faluról jött Tibor? „Otthon udvarunk, kertünk volt, mindig akadt valami tennivaló. Nem mondom, hogy nem hiányzik, de azért itt sem unatkozom. Karikatúrákat rajzolok, ezzel foglalom el magam. Egy szlovák vicclapban már többször jelent meg rajzom, és egyszer az Új Szóban is közölték egy karikatúrámat.” Meg is mutat egy nagy albumot, amelyben ötletes rajzolt viccei sorakoznak. Köztük jó pár anyósvicc. Ezekkel főleg Mária édesapjánál arat nagy sikert, az após mindig élénken érdeklődik a legújabb anyósviccek iránt, s persze, az anyós sem szokott megsértődni. Tibor kedves foglalatossága volt az utóbbi időben a kiságy elkészítése. A régi favázas gyerekágy, amelyben kiskorában még Mária aludt, ma felújítva, újralakkozva, a fiatalember kézügyességének bizonyítékaként áll a leendő gyerekszobában. Benne egy csomó ruhácska meg egyéb szükséges gyermekholmi, amit többnyire a rokonoktól kaptak a babakelengyéhez. Még nem tudják, hogy az utód fiú lesz-e vagy kislány, nem is akarják előre tudni, a fő, hogy egészséges legyen. Mivel Mária szlovák, Tibor fogja majd magyar apanyelvre tanítani a picit. „Már gyűjtöm a Vasárnapból a meséket, az anyósom összeköti könyvnek, és abból fogok mindennap mesét olvasni neki” – éli bele magát az apai örömökbe Tibor, Mária helyeslő bólogatása mellett.

Szeretetben biztosan nem lesz itt hiány, az anyagiak kérdése a keményebb dió. Az összes havi bevételük alig kilencezer korona, aminek mintegy kétharmada elmegy a lakbérre, rezsiköltségre, biztosításra. Tervezik is, hogy talán Tibor menne „anyaszabadságra”, mert a gyermekgondozási segély néhány száz koronával magasabb volna, mint a részleges rokkantsági nyugdíj. Ezek a gondok azonban egyelőre háttérbe szorulnak amellett az öröm mellett, amellyel az újszülöttet várják. És ha a sors engedi, további gyerekeket is szeretnének majd, hiszen mindketten nagy családból származnak, Máriáék öten, Tiborék hárman vannak testvérek.