A szerelem ringjében

Cristi Puiu harminckét évesen, izgalmas debütjével, a Zseton és betonnal „halálos álmából” ébresztette fel a román filmet. A friss hullámra azonban négy évet kellett várni. S az újabb robbanás is Puiu nevéhez fűződik. Második játékfilmjével, a Lazarescu úr halálával 2005-ben díjat nyert Cannes-ban, a Más tekintet szekcióban. Három évvel később már Cristian Mungin alkotásáról szóltak a cannes-i dicshimnuszok. A 4 hónap, 3 hét, 2 nap Aranypálmát nyert a Riviérán, nem sokkal később pedig San Sebastianban is győzött, sőt Európai Filmdíjból is kapott kettőt (legjobb rendező, legjobb film). Ezek a filmek vagy a kommunista rendszer pusztító erejéről, vagy annak borzalmas utóhatásáról, következményeiről szólnak mindent leleplező bátorsággal. Florin Serban alkotása, a Boksz, amely az idei Karlovy Vary-i fesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) az elismerésében részesült, egészen más témakörben emelkedik ki a mai román filmek közül. Női hőse, Krisztina színésznő, méghozzá erdélyi magyar színésznő. Rafael, a tizenkilenc éves román roma fiú fényes győzelmekről álmodó, rátermett ökölvívó. Politika, társadalombírálat, múltidézés kizárva. Ez a történet két ember privát szférájába viszi a nézőt. A színésznő új darabot próbál a színházában, a fiú fontos versenyre készül. Mindketten ringbe szállnak. Krisztina a partnernőivel és a rendezőjével küzd meg, Rafael előbb önmagával, aztán az ellenfelével. Van azonban egy közös meccsük is, amiről a film beszél, s ami kevesebb veszéllyel jár, bár nem kevésbé kiszámíthatatlan. Kamasz- és felnőttkora határán állva különös játékba kezd a bokszoló. Napi edzései után nyomába ered a színházi próbáról hazafelé tartó, vonzó színésznőnek. Szinte percnyi pontossággal tudja, mikor lép ki a nő a színház kapuján, aztán megy utána, szűk kis utcákon követi anélkül, hogy egyetlen szót váltottak volna. Heteken át ugyanaz az útvonal, végig a városon, és napról napra nagyobb erővel lüktető vágy, mert a fiú nem adja fel, megy a nő után. Aki csak elsőre elutasító. Elvégre férje van, gyereke. De hogy nem igazán boldog, az még a járásából is sejthető. A fiú pedig megérzi, hogy van esélye. Amikor már egy kávézó félhomályában ülnek, meg is kérdezi a nőt: „Ha nem lennél férjnél, kellenék neked?” Szóbeli válasz nincs, a hallgatás magáért beszél. Közben azt is látjuk, ahogy a fiú egy döntő mérkőzésre készülve erkölcsi dilemmába kerül. Több pénzt kapna, ha engedné legyőzni magát. Roma származása miatt korábban is voltak már álmatlan éjszakái, most másfajta helyzetből próbál büszkén, tisztességgel kikerülni. S amíg ő ringbe száll, a nő – gondolatban – át is lépi a kettőjük között húzódó láthatatlan határt. Megkeresi a bokszoló szülői házát, megismerkedik a nagyapjával, és ott tölti az éjszakát – a fiú üres ágyában. „Két, egymástól nagyon is különböző embert hoztam össze a filmben – nyilatkozta Florin Serban rendező –, hogy megvizsgálhassam, kialakulhat-e köztük egy szokatlanul romantikus kapcsolat. S akárcsak a bokszban, ebben a történetben sem érezheti magát biztonságban sem az egyik, sem a másik fél. Furcsa mód mégsem fél egyikük sem. Mintha titokban a nő is erre vágyna. Egy szenvedélyes, mindent elsöprő szerelemre. De nemcsak a két főszereplő, az a két miliő is merőben eltérő, amelyet képviselnek. A színésznő mögött ott egy országos hírű társulat, a bokszoló közegében nem játszik szerepet az érzelem, csak az erő és bizonyos fokig az értelem. Ha Rafael győz a döntő meccsen, átlép egy profi egyesületbe. Egyszerre küzd a továbbjutásért és a nő kegyeiért.” Hat évig bokszolt a főhőst megformáló Rafael Florea, majd miután elvégezte a rendező, Florin Serban színiiskoláját, eljátszhatta önmagát. Amatőr színész számára ez a legcsúszósabb terep. Önmagát adni egy kreált helyzetben. Rafael Floreát érzékenysége segíti át minden technikai akadályon. Nem is torpan meg semmilyen helyzetben. Végig hitelesen hozza a figurát. Péter Hilda a színésznő szerepében kevés szöveggel képes finoman árnyalt jellemet felmutatni. Ez nem egy tragikus love story. Itt nem is veszít senki. Még akkor sem, ha elsőre úgy tűnik.