A szabadság zamata

Pozsony. „Az írás szabadsága számomra a legnagyobb öröm. Akkor érezzük az életet szépnek, ha létünket a szabadságnak nevezett valami hatja át” – mondta Csaplár Vilmos író a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete vendégeként az Irodalom és… című rendezvénysorozat legutóbbi estjén, melynek témájául a meghívott az irodalom és a szabadság viszonyát választotta.

Barak László és Csaplár VilmosJuhász László felvételeAz eseményre a Szépírók Társasága társszervezésében, a Könyv utóélete programjának részeként került sor. A családja révén Csallóközhöz is kötődő, egyébként Budapesten élő íróval Barak László költő, publicista beszélgetett.

A szerző pozsonyi látogatásán két legutóbb megjelent könyvéből, a Vadregényből és a hat év alatt immár harmadik kiadást megért, mind a szakma, mind az olvasók körében páratlan sikert aratott Igazságos Kádár János című kötetéből olvasott fel részleteket sűrű bocsánatkérések közepette, mivel – mint mondta – azzal a tökéletességgel, mellyel Vallai Péter színművész tolmácsolásában a regény egykor elhangzott a Kossuth rádió adásában, képtelen felvenni a versenyt.

Az irodalom és a szabadság bonyolult kapcsolatáról szóló fejtegetését Csaplár Vilmos annak felidézésével kezdte, hogy egykor, diákként milyen nagyon szenvedett az irodalomórákon, melyeken a reformkort, a 19. századi magyar regényeket tárgyalták. „Nyomasztott, hogy az akkor élt embereket és a kor viszonyait a miénktől olyan nagyon eltérőnek állították be tanáraink, miközben én váltig úgy éreztem, a 19. századiak is csak olyanok lehettek, mint mi vagyunk most - fűzte hozzá. – Az embert szinte agyonnyomta ez az érzés.” Igazából ennek az élménynek az ihletésére, ennek a nyomasztó érzésnek a feloldására írta meg az 1830-as években, Pozsonyban játszódó művét, a Vadregényt, melyből később Vadászat angolokra címmel film is készült. „ĺrtam magamnak egy 19. századi regényt, úgy, ahogy azt én elképzeltem, és hogy felszabaduljak az alól a bizonyos nyomás alól, amit örökül hagytak rám tanáraim.”

A szerzőt az Igazságos Kádár János írásakor is áthatotta a számára oly fontos, kulcsszerepet játszó szabadságérzés, amelynek a lényege az író felfogásában gyakorlatilag az, hogy az ember nem tudja, mi lesz a következő mondat, amelyet leírni készül. A szövegírás így élvezeti jelenség. Az író olyan igazságokat, tartalmakat hoz fel magából, amelyekről előtte sejtelme sem volt. Amit előre végiggondol, az nem érdekes. „Legalábbis én így gondolom, én ebben lelem örömömet, a szabadságban.“ Ernest Hemingway is így lehetett ezzel, egyszer ugyanis azt mondta, ha már tudja, mit fog írni, leteszi a tollat. „A világban akkor születnek jó dolgok, ha melléjük szabadság párosul. Ami új és érdekes születik, arról előre nem tudni, hiszen éppen attól új. Ahhoz bátorság és szabadság kell.”

„Kádárról soha nem akartam regényt írni, és szerintem nem is írtam, csak a névrokonáról. A könyvet ösztöndíjasként Bambergben írtam, távol és elzárva a magyar közélettől.” A könyv, mint egyik kritikusa megállapította: ízekre simogatja az elmúlt korszakot. Megírásával a szerzőnek egyik célja az volt, hogy visszaadjon valamit abból az infantilisságból és szuperprovincialitásból, melyet a szovjet rendszer kényszerített ránk. Az író szerint, mint mindig, az elmúlt korszakban is a szabadság értelmezése volt a leginkább jellemző.

A jó hangulatban telt beszélgetés után friss pogácsa és egy pohár Irsai Olivér várta az irodalmi est szabad közönségét. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?