A posztmoderntől a belső tájakig

Lőrincz Zsuzsa jubileumi tárlatának megnyitójánSomogyi Tibor felvételeNem jellemző ugyanis, hogy egymással konkuráló kulturális intézményeink egyeztetnék rendezvényeik kezdési időpontjait, vagyis hogy számot tartanának egymás közönségére.

Múlt pénteken este – a korábbról már ismert dramaturgia szerint – először az Art Ma Galéria soros kiállításának megnyitójára gyülekeztek a képzőművészet szerdahelyi hívei. A kiállítás meglehetősen talányos meghívóján három fiatalembert látunk, nyakig merülve egy fürdőmedence vizébe, kezükben egy-egy színes, más-más pozícióban közszemlére kitett strandlabda. A tárlat műfajáról a túloldalon olvasható szlovák nyelvű szöveg sem árul el sokkal többet. A cím – saját fordításomban – így hangzik: „Jó szórakozást”. Az alcím pedig: „A dolgokat illető mai nézetek ellentétesek a korábbiakkal.” Nos, mindezek ellenére hagyományosnak mondható képkiállítást láthatunk. Legalábbis abban az értelemben, hogy rajzolt és festett alkotásokról van szó.

A kiállítók – vagyis az itt finom vonalú színes rajzokkal és kollázsokkal szereplő szlovák Svätopluk Mikyta, illetve a hiperrealista kidolgozottságú festményeket kiállító német Hans Pfrommer és a sokkal rusztikusabb ecsetkezeléssel alkotó Armin Subke – a kilencvenes évek első felében Stuttgartban, Wolfgang Gäfgen műtermében folytatott képzőművészeti tanulmányaik során ismerkedtek meg és kötöttek barátságot. A három fiatal alkotó munkái a kifejezőeszközök tekintetében lényeges eltéréseket mutatnak ugyan, ám mindhármuk szemléletmódjában van egy bizonyos fokú sajátos, mégis nyilvánvalóan nagyon hasonló életérzésből fakadó „édes-savanyú irónia” – amint azt Sabína Jankovičová, a kiállítás kurátora is hangsúlyozta a megnyitón. Vagyis a különböző tengelyszögben elforgatott egyforma strandlabdák korántsem véletlenül tűnnek fel a meghívón.

Aztán némi koccintgatást követően az Art Ma szép számú közönsége a posztmodern hangulatú keserédes iróniából alig pár perccel a másik kiállítás megnyitója előtt teljes létszámban átgyalogolt a Kortárs Magyar Galériába, ahol az érkezőkre valami egészen más várt. Bukolikus emelkedettség és balladisztikus (fél)homály, különbejáratú és egyetemes mitológiák, madonnák, antropomorfizált természeti tárgyak, saját készítésű papíron megjelenő színes, nonfiguratív kompozíciók.

Az idén ötvenéves Lőrincz Zsuzsa grafikusművész jubileumi tárlatát – amelyre az ünnepelt társa-ágában érkeztem az előző helyszínről, még az Art Ma-belitől is népesebb közönséget találva ott – Farkas Veronika művészettörténész nyitotta meg.

A Szülőföld és otthon című gyűjteményes tárlat keresztmetszetét nyújtja Lőrincz Zsuzsa mintegy negyedszázados munkásságának. Az otthon, mint tudjuk, esetében már hosszabb ideje Prága – ahol egyébként képzőművészeti tanulmányait is folytatta –, a szülőföld pedig Pozsony városa, illetve Vajka, ahol a nyolcvanas évek derekán élt.

Farkas Veronika a családi indíttatás mellett elsősorban a vajkai évek jelentőségét, a művész szemléletmódjára gyakorolt hatását hangsúlyozta: „Itt találkozott a csallóközi ember tudatában élő, valóságként megélt monda- és regevilággal. Ez az érzelmi és spirituális találkozás évekre meghatározta munkásságát, sőt művei: grafikai lapjai, rajzai, monotípiái – amelyek már-már festményekként hatnak – és samott szobrai formavilágának kialakításában máig meghatározó jelentőségű ez az élmény.”

Végigtekintve az életmű-tárlat különböző alkotói korszakokból származó képein, Farkas Veronikának azzal a megállapításával is messzemenően egyet kell értenünk, hogy az oeuvre-nek ez a Dunaszerdahelyen bemutatott szegmense is minden kétséget kizáróan bizonyítja: „a grafikus Lőrincz Zsuzsa mennyire színekben gondolkodik!”

A színek pedig talán még a képek témáinál is inkább megerősítenek abban a meggyőződésünkben, hogy Lőrincz Zsuzsa művészetének szülőföldje és otthona egyaránt azoknak az érzéki belső tájaknak a holdudvarában helyezkedik el, amelyek egyedi kivitelezésű papírlapjain jelenítődnek meg, s amelyek a leginkább egy eszményien színpompás tündérkerti tájhoz hasonlatosak.