A POSZT versenyprogramjába 14 előadást válogattak be

Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.Pécs. Az előadásokat június 7. és 16.

Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.

Pécs. Az előadásokat június 7. és 16. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség és a szakmai zsűri.

A POSZT versenyprogramjában a budapesti Katona József Színház két előadása is szerepel: Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatz című műve (rendező: Kovács D. Dániel), valamint Bertolt Brecht és Paul Dessau A kaukázusi krétakör című darabja (Székely Kriszta).

Helyet kapott a programban a Radnóti Színház előadásában Shakespeare III. Richárd című drámája (Andrei Serban) és a Forte Társulattól Thomas Bernhard Vaterland című, a Trafóban bemutatott műve (Horváth Csaba).

A versenyprogramban szerepel még a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Csehov-produkciója, a Három nővér (Ilja Bocsarnikovsz) és a kecskeméti Katona József Színház előadásában Leo Stein és Kálmán Imre Csárdáskirálynője (Béres Attila). A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház László Miklós Illatszertár című vígjátékával (Mohácsi János), a székesfehérvári Vörösmarty Színház pedig Jon Fosse Halál Thébában című művével (Horváth Csaba) érkezik Pécsre. A kaukázusi krétakör című darabot (Szőcs Artur) a Miskolci Nemzeti Színház társulatának előadásában is láthatja a közönség.

A harmadik Brecht-produkció a határon túli előadások között lesz látható, a nagyváradi Szigligeti Színház ugyanis szintén A kaukázusi krétakör című darabbal kapott meghívást. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában Ibsen Rosmersholm című darabját, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának versenyprodukciójaként pedig szintén egy Ibsen-művet, a Hedda Gablert láthatja a közönség. Helyet kapott a programban Danilo Kis Borisz Davidovics síremléke című darabja az Újvidéki Színház produkciójában, valamint Matei Visniec Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk című műve (Zakariás Zalán) a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásaként. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?