A pokol kapujában

Kassa. A pokol kapujában, avagy a legnagyobb törpe címmel történelmi kabarét mutat be a kassai Thália Színház társulata december 15-én a Márai Stúdiószínpadon. A darab szerzője Gál Sándor, rendezője pedig a színház új művészeti vezetője és főrendezője, Beke Sándor.

Kassa. A pokol kapujában, avagy a legnagyobb törpe címmel történelmi kabarét mutat be a kassai Thália Színház társulata december 15-én a Márai Stúdiószínpadon. A darab szerzője Gál Sándor, rendezője pedig a színház új művészeti vezetője és főrendezője, Beke Sándor. A műsorfüzetben az alkotók azt ígérik, az előadás felvillantja a XX. század abszurditásait, az egyes párbeszédek a világtörténelem eseményein túl elsősorban a szlovákiai magyarság sorsát vetítik elénk. A színpadra állítással egyébként azért bízták meg Beke Sándort, mert annak idején maga is átélte a csehszlovákiai „demokrácia” viszontagságait.

A szerző létező és nem létező dokumentumokat egyaránt felhasznált a munka során, sőt olyan személyeket is nyugodt lélekkel idéz, akiknek létezése nem bizonyított. „Ellenben határozottan állíthatom, hogy minden név mögött hiteles történelmi személyiség lappang, ám, amint tudjuk, nem a név a fontos. Ennek ellenére itt és most a gyökereket keressük. Mi több: nemcsak keressük, de mélyre le is ásunk, leásunk a mélységes mély anyaföldbe, s fölszínre hozzuk az (i)gazságot!” – ígéri a nézőknek Gál Sándor. A színpadon Benešre, Masarykra, Štefánikra, Hitlerre és Sztálinra feltűnően emlékeztető figurák jelennek meg, sőt egy regényhős, Švejk is szerepet kap. Az előadás zenéjét a Sexit együttes tajgai szerezték, a díszlet és a jelmezek pedig Lengyel Veronika munkái. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?