A poklokra történt alászállás után újra talpon

Moszkva. Megírta a szovjet történelem egy fejezetét, amely a tömegek ideológiai félrevezetéséről szól. A 90-es években a poklokra történt alászállás után most megfiatalodnak a Moszfilm stúdiói és új tehetségekre várnak. Ma még nosztalgiáznak azon idők után, amikor valóságos Hollywoodként jelentek meg 34 hektárnyi területükkel és feldíszített forgatási centrumaikkal Moszkva kellős közepén.

Egy múzeummá átalakított hangárban, ahol kiöregedett Volga, Zisz és Pobeda gépkocsik sorakoznak, ott láthatók a szovjet filmgyártás fennmaradt emlékei, a hatvanas-hetvenes évek gyöngy?szemei is. A főbejárat fölött az elmúlt idők jelképe, a sarló és kalapács fogadja a belépőket. Az idők jele azonban, hogy végül is győzött a Coca-Cola: üvegei ott sereglenek a stúdiók folyosóin. És a szentként tisztelt haszonelvűség, a profit lépett első helyre az 1931-ben felavatott stúdiók fontossági sorrendjében a szovjet hősök és értékek helyére.

„Állami tulajdonban lévő stúdió vagyunk. De egyetlen kopejkát sem kapunk az államtól, az adókról pedig jobb nem beszélni!” – mondja kedvetlenül Karen Sahnazarov, a Moszfilm vezérigazgatója. Emlékeztet rá, hogy az évi költségvetés (70 millió eurónak megfelelő) mintegy 2,5 milliárd rubelt tesz ki és (8 millió eurónak megfelelő) 300 millió rubel adót tartoznak fizetni évente.

Mielőtt idáig eljutottak, a Moszfilm megismerte, hogy mit jelent átgázolni a sivatagon, ahogy a posztkommunista gazdaság jó része is tette. A Szovjetunió 1991-ben történt megszűnte után az orosz filmgyártást maga alá gyűrte Hollywood. A 90-es évek vége felé a Moszfilm megindult felfelé a lejtőn azzal, hogy eladta a klasszikus orosz filmgyártás értékeinek televíziós sugárzási jogát. „Kezdett gyűlni a pénz, és hozzáláttunk a stúdiók helyreállításához. A szó szoros értelmében minden felújításra szorult” – mondja Sahnazarov. A hangstúdiókban felszerelték az igazgatóság büszkeségeit, az ultramodern Dolby Premium berendezéseket. Ugyanakkor a folyosókon ott állnak még a szovjet időkből fennmaradt viharvert bútorok.

A Moszfilm – nagyrészt a televízió számára gyártott – évi 90-100 filmmel ma már többet gyárt, mint a szovjet időkben, amikor fejlődésének tetőpontjához érkezett. A ragyogó múlt és az új technológia ellenére a stúdiók mégis főleg az orosz piacnak dolgoznak, miközben az olasz Cinecitta és a prágai Barrandov egyre bővíti a nemzetközi együtt?mű?kö?dést. „Mit is akarhatunk? Moszkvában drágák a szállodák. Amikor egy forgatás egész stábját el kell helyezni, az igazán nagy feladat! Végül olcsóbb, ha Prágában forgatnak. És ráadásul nálunk meglehetősen sajátságos az éghajlat” – állapította meg a vezérigazgató.

De Karen Sahnazarov, A telihold napja rendezője számára, aki rövidesen befejezi egy Szovjetunióról szóló film forgatását, nem ez az igazi kérdés. „Amikor a hatvanas-hetvenes években elszegődtem a Moszfilmhez, olyan óriásokat csodálhattam, mint Tarkovszkij, Bondarcsuk, Sepityko, Klimov, Panfilov, Koncsalovszkij. Ma már nincsenek hozzájuk hasonlók. Az orosz filmgyártás nem képes a szovjet filmgyártással versenyezni. Talán idő kérdése az egész” – tette hozzá.