A Pátria rádió hétvégi programja

Szombat reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják, Ürge Tamás szerkesztésében. A tartalomból: szólunk a törvényhozás 31. üléséről és az MKP házszabály-módosítási kísérletéről. A BBC Európa Magazinja után Pénz, piac, gazdaság című szemlénk következik.

Szombat reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják, Ürge Tamás szerkesztésében. A tartalomból: szólunk a törvényhozás 31. üléséről és az MKP házszabály-módosítási kísérletéről. A BBC Európa Magazinja után Pénz, piac, gazdaság című szemlénk következik. Beszámolunk a fiskális decentralizáció jelenlegi állapotáról, majd szakértővel boncolgatjuk a terrorizmus kérdését. Összeállítást hallanak a Nyitott Városkapuk elnevezésű budapesti konferenciáról, továbbá az alternatív színházak rozsnyói nemzetközi fesztiváljáról. Miklósi Péter Délidő című műsorának vendége Csúsz Péter, a besztercebányai megyei képviselőtestület alelnöke lesz. A Tékában 13 órától bemutatkozik a nagyváradi Várad című irodalmi, művészeti, társadalomtudományi folyóirat, és Duba Gyula olvassa fel írását. 13.30-tól jelentkezik női magazinunk, a Keresd a nőt!, melyben megismételjük a Mary Zsuzsival készült beszélgetést. A Slágerhullám 14.05-től szól. 15 órától A kultúra világában témánk a martosi Feszty-park, mely idén újabb kulturális rendezvénynek, a Művészetek Szigetének adott otthont. A 16 órai híreket a Köszöntő követi, majd nyelvi vétségeinkről lesz szó 1 percben. 17.30-tól a Napzártában összefoglaljuk a nap eseményeit.

Vasárnap reggel 7 órakor hírekkel és sportösszefoglalóval indul műsorunk. 8.05-kor A hét Londonban – a brit politikai és kulturális élet eseményeinek színes összefoglalója. A Világosság református egyházi műsorában 9.05-kor Kiss Tibor jókai lelkipásztor elmélkedik. Bemutatjuk a zempléni és a szentmáriai gyülekezeteket, valamint szó lesz a berzétei Árpád-kori református templom felújítási munkálatairól. 9.40-kor A zenei szerkesztő ajánlatában bemutatjuk az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Ruslana albumát. 10 órakor hírek, sport, majd a legkisebbeket várjuk a Gyerekzsúrral, melyben a műsorvezető-segédek nyári élményeiket mondják el. 11 órától az Ifjúsági műsorban a komáromi Selye János Egyetemi Központ őszi tanfolyamára hívjuk fel a figyelmet. 13 órakor a Térerő Műhely mellékletében két stúdió két riportja hangzik el: az egyik az emberi egészségre rendkívül káros azbeszt elleni küzdelemről szól a nyugat-magyarországi tapasztalatok tükrében, a másik a magyart fakultatív tantárgyként tanuló gyerekeknek rendezett temesvári anyanyelvi táborba kalauzol el. 14 órakor hírek, majd Kaleidoszkóp, melyben bemutatjuk Jan Stempel prágai építészt, Huszár Ágnes kultúrantropológus pedig szakmájáról és munkájáról beszél. Szó lesz a muzulmán nők számos vitát és szenvedélyes reakciókat kiváltó fejkendőjéről is. Tóth Mihály süttői vállalkozó az ősi magyar sertésfajta, a mangalica tenyésztésének fontosságáról igyekszik meggyőzni hallgatóinkat, Futó Károly gépkocsivezető pedig a becsületesen végzett testépítés mellett tesz hitet. Megszólal két Rákóczi is, akik a birkózásnak szentelik az életüket. 15 órától Őszidő című műsorunkban megszólalnak a tornaljai nyugdíjas és szociális otthon lakói, továbbá bemutatjuk a pozsonypüspöki Orbán Szilvesztert, aki harmonikaszóval szórakoztatja az érdeklődőket. A fél négykor kezdődő néprajzi összeállításban Szűz Mária születése napjához kapcsolódó énekeket és imákat mutatunk be Alsócsitárból és Ipolyszalkáról. A Köszöntő és a Napzárta után 18 órakor fejeződik be közvetítésünk. (Nyit.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?