A passió nem a metafizikus történetben utazik, hanem a fizikaiban

Ilyentájt, húsvétkor – és persze karácsonykor, de hála az égnek, addig van még egy szusszanásnyi időnk – az ember otthon tesz-vesz, matat, a háttérben meg zúg a tévé. Azután egyszer csak elhangzik egy mondat: – Nem látok, megvakultam, a fény...

Ilyentájt, húsvétkor – és persze karácsonykor, de hála az égnek, addig van még egy szusszanásnyi időnk – az ember otthon tesz-vesz, matat, a háttérben meg zúg a tévé. Azután egyszer csak elhangzik egy mondat: – Nem látok, megvakultam, a fény...! Az ember meg felkapja a fejét: Jézusom, mi ez a merész újítás, idén nem csupán rólad szólnak a filmek, hanem máris Saulus megtérésénél tartunk? Oldalpillantás, némi megrökönyödés: egyáltalán nem bibliai történetről van szó, valaki csak úgy, egyszerűen elvesztette a szeme világát. De ha eggyel arrébb kapcsolunk, helyrezökken a világ. A megváltó és tanítványai már masíroznak át a sivatagon, holtakat támasztanak fel, és hirdetik az igét. Ha mindezek után az ember arra is képes, hogy moziba menve A passiót válassza – az csak egy okból lehetséges. Óh, a mindenható hírverés! Amiből Mel Gibson új filmjének jócskán kijutott. Mert hogy antiszemita, meg erőszakos, meg hogy arámiul és latinul beszélnek benne, meg hogy nyilatkozott a Vatikán, a vitába beszálltak a zsidó szervezetek is, és úgy egyáltalán: mindenki, a klasszikafilológusoktól a pszichológusokon és a Grünewald-parafrázisokat elemző művészettörténészeken át a teológia avatott doktoraiig, akinek csak mondanivalója volt a témában... Az ilyen előzetes pedig kellemes bizsergést kelt a potenciális nézőben – ez a film esemény, amit látni kell.

Persze, az amerikai–olasz koprodukcióban forgatott filmet a nemzetközi sztárgárda is érdekessé tehette volna – Jézust James Caviezel, Máriát Maia Morgenstern, Mária Magdolnát Monica Bellucci, Pilátust Hriszto Sopov, a Sátánt Rosalinda Celentano alakítja –, az igazság azonban az, hogy jobb híján említem itt a neveiket, az alakításokról ugyanis nem sok szó eshet. Mert nincs miről beszélni. A szereplők inkább tárgyként, képként jelennek meg, mint figuraként: arcok és testek, amelyek végigvonulnak egy jól ismert történeten.

Mel Gibson rendezőként és forgatókönyvíróként nem sok időt vesztegetett arra, hogy Jézus szenvedéstörténetét valamiképpen megvilágítsa, értelmezze, nem bocsátkozott teológiai fejtegetésekbe. A filmjében valóban az erőszak a meghatározó elem: bő két órán át annak lehetünk tanúi, hogyan képes egy fanatikus embertömeg vagy -csoport látszólag értelmetlenül, ok nélkül, megmagyarázhatatlanul, válogatott brutalitással fizikailag megsemmisíteni egy másik embert. Az „ember” A passióban kulcsszónak tűnik: Jézust rögtön az első képsorban – a Getsemáné-kertben, elfogatása előtt – elsősorban szenvedő, rettegő, kétségektől és félelmektől gyötört, csapzott hajú, verejtékes arcú, piszkos és zilált ruházatú emberként látjuk. A zsidó „karhatalom” megjelenésétől kezdve ennek az embernek, ennek a hús-vér testnek a tudatos és lépésről lépésre történő meggyalázása, felszámolása a történet: ahogy láncra fűzik, ütlegelik, a láncon lógatva a mélybe taszítják, szemen köpik, arcába vágnak, botokkal sújtanak le rá, majd ahogy a római katonák jól begyakorolt alapossággal húspéppé ostorozzák, töviskoronát nyomnak a fejébe (jó mélyen, bele a húsba), ahogy gyakorlatilag irgalom nélkül végigűzik a Golgotára vezető úton. A másik oldalon pedig ott állnak szintén az emberek – zsidók vagy rómaiak, egyre megy –, akik számára valaki elpusztítása nem más ünnepnapi látványosságnál, sőt, az aktív résztvevők számára inkább kielégítő fizikai teljesítmény. Talán ez a trükkje a Passió hatásának: nem a metafizikus történetben utazik, hanem a fizikaiban. ĺme, az ember, az ő testi szenvedése, és ha nagyon akarod, magadra ismerhetsz benne, akár az egyik, akár a másik oldalon. A technikai trükkje – ami miatt képesek vagyunk mindezt végignézni, legalábbis hellyel-közzel – az oly divatos klipesítésben rejlik. Egy-egy klasszikusan elbeszélő jelenet a feszültség bizonyos fokán expresszív, sűrített, videoklipszerű képsorba megy át. A naturalizmus után némileg stilizáltabb borzalom jelenti a felüdülést.

Mit is mondhatnánk még? Talán annyit, hogy Jézus válogatott kínok között meghalt a kereszten, és ha jobban belegondolunk, olykor mi sem érezzük sokkal jobban magunkat...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?