A napraforgók költője volt

Ezeket a sorokat 1888 szeptemberében írta egy harmincöt éves festő, akinek a lelke akkor még tele volt ragyogással amiatt, hogy együtt dolgozhat nagyra becsült művésztársával, Gauguinnel.

Rengeteg dolog van, amiről a közkedvelt holland művész, Vincent Van Gogh (1853–1890) válogatott levelei kapcsán írni lehetne. Én most nem festészetről akarok szólni, nem is írásainak gazdag lélektani vonatkozásairól, hanem a költészetről, amely leveleiből árad. Van Gogh leveleit nem szabad szó szerint venni, mert noha konkrét embereknek és konkrét események kapcsán íródtak, nem konkrét írások. Szavai ugyanúgy viszonyulnak az élethez, ahogy képei. Mint a valóságot, úgy látjuk a vászonra dobott vázát, napraforgót, széket, bocskort stb., de mégsem magukat a tárgyakat, hanem azok át- és utánérzéseit érzékeljük. Ugyanígy a levelek életrajzi adatai sem maguk a megélt események, hanem azok szubjektív földolgozása. Ebben még semmi különös nem volna, hiszen bizonyos értelemben minden magánlevél ilyen. Csakhogy ez az egyetlen vonás, ami Van Gogh leveleit a mi közönséges leveleinkkel összeköti. Mert e levelekben egy nagyon különös személyiség szólal meg, aki úgy írt, mintha képet komponált volna. Egy sor roppant izgalmas életrajzi tény (például Vincent és szerelmei, üzleti kapcsolatai, modern festőkhöz fűződő viszonya) nem ismerhető meg részletesen e kötet leveleiből, viszont szépen kibomlik egy festő költői lelke.

A könyvszerkesztő a leveleket kilenc különböző, dátumokkal behatárolt korszakra tagolta, és egy-egy időszak elé rövid ismertetést illesztett, melyek magukban foglalják a művész életrajzának fordulópontjait. Lényeges hiány, hogy bizonyos korszakokból mutatóban sincs levél. Teljesen hiányzik például az 1886 márciusától 1888 februárjáig tartó időszak, azaz a párizsi levelek, teli érdekes kortárs utalással. Igaz, a levelek válogatását és fordítását végző Dávid Katalin utal rá a bevezetésben, hogy e kötetben csak az öccséhez, Theóhoz írt leveleket találjuk, azokat is jelentősen megrövidítve. Fölmerül viszont a kérdés, nem lett volna-e méltóbb a könyv stílusához, ha a levelek nem dátum és keltezési hely szerint tagolódnak, hanem hangulatuk alapján, már csak azért is, mivel az öszszes levélnek ugyanaz a címzettje. Hangsúlyozni kell továbbá, nem klasszikus életrajzot, hanem önmagában megálló irodalmi szöveget tartunk kezünkben, s mint ilyen, a leveleknek sok passzusa hordja magán a lírai szöveg jegyeit. Akár a fennkölt gondolatiságot tekintjük („Mert a szerelem nem azonos a tavaszi eperszedéssel. Az csak néhány napig tart, míg a többi hónap szürke és komor”), akár a költői eszközöket vesszük észre („Nem könnyebb jó képet festeni, mint gyémántot vagy igazgyöngyöt találni”). Van Gogh levelei írójuk hangulatváltozásai alapján határozottan három részre tagolhatók, és a határok a markáns nyelvi jegyek alapján könnyen megvonhatók. Különösen a második és a harmadik korszak, azaz a Párizs utáni eufória és a végső lelki összeomlás időszaka válik el egymástól élesen. 1886 márciusában öccséhez költözött Párizsba, ahol megismerkedett Gauguinnel, Seurat-val, Toulous-Lautrec-kal. A rövid, de nagyon intenzív párizsi tartózkodás után hirtelen többes számot kezd használni leveleiben, zavaró módon azonban nem tudjuk, a „mi” őrá és Theóra, avagy őrá és a többi impresszionistára vonatkozik-e („Mi egyáltalán nem utáljuk, ha képünk viharvertnek látszik”). 1888 decemberétől egyre intenzívebben éli meg a lelki krízist, paradox módon levelei mégis ekkortól válnak gyakorlatiassá, rengeteg utalást téve például a műkereskedés pénzügyi vonatkozásaira. A kilenc időszakos tagolás helyett inkább három témakörbe kellett volna rendezni a leveleket. ĺgy a Bevezetés után egy rövid életrajz következne, majd a három hangulati kör levelei, mind külön dátummal ellátva. Az első korszakot a festői nézelődés korának, a másodikat az életteli munkásságnak, a harmadikat pedig a lelki leépülés bizonyítékainak nevezhetnénk.

Ez a könyv 1957-ben és 1963-ban már megjelent, és most változatlan formában került elénk. Helyenként elavult a helyesírása, és semmilyen pénzínség nem menti a szerkesztőket, hogy a könyv végére csatolt 32 reprodukció mind fekete-fehér. Úgy érzem, eljött az ideje a negyedik, újraszerkesztett kiadásnak annak érdekében, hogy továbbra is élvezhető legyen a festőzseni leveleinek finom, mélységesen lírai szövege.

(Van Gogh válogatott levelei, Háttér Kiadó, Budapest, é.n.)