A méhek Afrikába mentek

Röviden és tömören: a Zéró tablója a mai világnak, egyfajta sűrítménye életünk problémáinak. „Parabolát írtam, szatírát – mondja a fiatal rendező. – Adott a főhős, s mellette a méhek. A központi motívum pedig az lett, hogy haldoklik a bolygó, az emberek nyomorúságban és a fogyasztói társadalom kelepcéjében élnek. Csak míg én ezt megírtam, ebben a pikareszk történetben saját magamra ismertem. A film ugyanis arról szól, hogy egy mézgyáros fellázad önmaga ellen, egyedül kivonul egy tanyára, és környezetvédelmi akcióba kezd, mert látja, hogy kipusztulnak a méhei. Az aktivisták, az ellenségei azonban a fejére nőnek, a tanyát el kell hagynia, és terrorista lesz belőle. Miután rájön: a terror is a rendszert szolgálja, elmegy Afrikába. Innentől fogva teljesen rólam szól a film. Létrehoztam a saját cégemet, mint producer minden szegmensét átlátom a filmnek, s érzem, hogy lassan belehalok a Zéróba, annyira nehéz körülötte minden. Ez a második játékfilmem, de az is lehet, hogy az utolsó, mert annyira keservesnek látom a filmkészítés helyzetét, a finanszírozás bürokráciáját Magyarországon. Annyira a fejemre nőtt minden, hogy nemcsak a forgatás helyszínét hagytam el többször, hanem a saját irodámból is gyakran kivonultam. Tüntetően odébbálltam, s nehogy megbolonduljak, elmentem sétálni. Egyfajta filmes terrorista lett belőlem, aki a világ és a rendszer ellen egyszerre lázad. Amit leírtam a Zéróban, az lassan valósággá válik. Elmegyek Afrikába. Vissza. Sokadszorra. Oda, ahol a legszebb a tenger, a legfinomabbak az ételek és a legkedvesebbek a lányok.” Extrém és avantgárd film lesz a Zéró, állítja Nemes Gyula, annyira extrém és olyan fokon avantgárd, hogy bár két finanszírozónak van beleszólási joga a filmbe, a magyarnak és a németnek, változtatni nem tudnak rajta. Van ugyanis egy logikai lóugrás a történetben, nincs egységes stílusa, illetve nagyon logikusan egységtelen lesz. „Négy részből áll, de olyan, mintha négy különböző film lenne, minden tekintetben. Egyszerre keserű, mint a kávé, édes, mint a cukor, ütős, mint a benne lévő rum, és a végén ott marad a néző száján a tejszínhab. Tegnap láttam az elővágott afrikai anyagot, és elmondhatom: nagyon érdekes. Öndicséret, tudom, de olyan, mintha egy afrikai rendező készítette volna. Pedig nagyon nagy űrben éreztem magam, amikor az előkészületek korai stádiumában súlyos finanszírozási gondokat kellett megoldanom, majd huszonnégy óra leforgása alatt egyszer csak olyan helyen találtam magam, ahol sütött a nap és kedvesek az emberek. Azóta többször is visszamentem Afrikába. Hol magánéleti okokból, hol a folytatás előkészítése miatt. Burkina Fasóban előbb dokumentumfilmet készítettünk, ami betétként szerepel a Zéróban, aztán novemberben leforgattuk a játékfilmes részt, amit külön élveztem. A történet szerint a főhős a paradicsomot találja meg Afrikában, s ezzel én is így vagyok, mint magánember. Kinti segítőink három óra alatt házat építettek a sivatag közepén, és minden a helyén volt. Látszólag ugyan minden lassabban ment, mint itthon, az eredmény azonban ugyanolyan produktív volt. Nem rohangáltak fel s alá, nem keresték a kiskapukat, nem voltak hátba szúrások, hanem kisebb pihenőkkel szépen végezték a dolgukat. Az a világ teljesen rendben van.” Nemes Gyula szerint a Zéró olyan film, amelynek a „galériában” a helye, ezért mindent megtesz, hogy nagyon sok nemzetközi fesztiválra eljusson. Ott majd okozhat botrányt is, nevezhetik provokációnak, nem fogja zavarni, sőt élvezni fogja a helyzetet, de producerként csak ezután engedi majd a hazai mozikba. „Rettenetesen provokatív a film, nagyon meg fogja osztani a nézőket. Ilyen magyar film még nem volt, ezt már most ki merem jelenteni, de ezt nem mindenki mondja majd elismerően. Kultuszfilmmé is válhat a Zéró, amit kevesen fognak szeretni, aki viszont elfogadja, az többször is meg fogja nézni. El tudom képzelni azt is, hogy lesz olyan erős tábora, hogy nagyon sok mai filmmel ellentétben soha nem fog eltűnni a süllyesztőben.”