A másság szárnyain felszabadulva

Részben így van, hiszen már az elején a külvárosi munkáskörnyezet és a vegyi üzem belső nyomott hangulata is erre utal. Aztán a férfi főszereplőről kiderül, idegen, aki minimum akcentussal beszéli a franciát.
Aztán még inkább érezni, hogy az említett két rendező súlyos, tömény, zsigerekig ható filmvalóságával rokon Francois Ozon Ricky című filmje. Nagyon erős szimbolikával a másságról szól. A mindenféle másságról. Pontosabban a bármilyen másságról.
Bár nem így indul a film. Simán egyszerűen: szinte egy szociális tanulmány felvezetőjeként mutat be szürke képeket arról, hogy egy munkás anya kismotorjával reggel viszi, este hozza a lányát az iskolába, a kamera követi őket, mutatva, hogyan kapaszkodik a lány az anyába. Szimbolikus jelentése is van ennek a kapaszkodásnak, mivel a férfitárs, illetve az apa meglépett, és pontos órarend szerint működő, ugyanazokra a szükséglet diktálta elmaradhatatlan cselekedetekre kiterjedő életüket és kapcsolatukat a felbonthatatlan egymásrautaltság uralja.
Ám jön egy másik férfi a nő életébe, egy bevándorló, aki ugyanabban a gyárban munkás, s akivel a találkozásuk első napján a vécékabinban kötnek ki egy nagy nyögős odatevésre. A háttérben súlyos szociális, és nehéz érzelmi élet mozgatja az árnyékszéki alkalmi szexet, de lesz folytatása is. A férfi és a nő összejönnek, a szent család képére próbálják formálni az új hármas kapcsolatot, bár a kislány nem akarja elfogadni apának az idegen férfit. Ellenkezésből a legjobb falatok helyett, amelyet a férfi felkínál neki az ünnepi ebédnél a sült csirkéből, a kislány inkább a szárnyat választja. S ekkor még nem lehet sejteni, milyen jelentése lesz a szárnynak a későbbiekben.
A testi kapcsolat hosszú hiánya miatti hirtelen odatevésnek (vagy későbbi odatevéseknek – ez pontosan nem derül ki, mivel nagyot ugrunk időben) meglesz a gyümölcse, megszületikapárkisfia, Ricky.
Minden rendben is lenne, nem is igazán tudni, hogy a nagy békés családi idillből ki tud-e még lépni a film, érdemes-e maradni tovább a moziban, amikor fordulat áll be: a nagy szociális kényszer miatt az anya visszamegy a gyárba, s Rickyre egész nap az apa kénytelen vigyázni. Szereti is, babusgatja is, s amikor a gyerek csak nyűglődik és dobálja magát háton (micsoda csecsemői színészi teljesítmény), hasra fekteti őt.
Megjön műszak után az anya, s furcsa foltokat fedez fel a kisfiú hátán, pontosan a lapockáján. Bántalmazás nyomainak véli, s nekitámad a férjének. A nyomok egyre erősebbek, s olyan fájdalmasak, hogy hamarosan vér fakad a nyomukban. Ez a vér, s főként ami a nyomán kiserken, meghatározza a kis család életét.
Itt indul be a film egy más vonala. Akár csodás, akár mágikus realisztikusnak nevezhető vonala, amely elementáris ötlet nyomán változtatja egyik pillanatról a másikra magával ragadó, elkápráztató, lenyűgöző döbbenetet keltő szimbolikus „mesévé” Francois Ozon új munkáját. A másság elfogadásáról szóló szívszorongató „mese” kerekedik ki innentől fogva, amely várakozással teli történetével jó ideig fokozódó feszültséggel emel mind magasabbra és magasabbra. De aztán mintha kifogynának az ötlet energiái, a mágikus vagy csodás realizmus kezd visszazuhanni a mindennapok szociális mezejére. Így aztán nem visz el a film abba az irányba, amelybe remélni lehetett, viszont ezzel az emelkedett, szimbolikával teli mágikussággal teszi le a voksát a másság mellett – mármár az is lehet, hogy túl szájbarágósan (az elengedett zsinór).
Bár tragikummal sújt a film, van benne feloldozás és optimista kicsengés.
Nem mindennapi film Ozon új alkotása. A történet nyomán néhányan bizonyára elgondolkoznak, milyen étvággyal szopogassák ezek után a finomra sült csirkeszárnyat.