A másik oldal

A vágykiárasztó kendőzetlenség pózának végeláthatatlanul hömpölygő retorikai következményeit gyakran ontják ránk azok a nőköltők, akik a nőiséget határozottan prizmaként kezelik, amikor verseikben megképződő világlátásukat kialakítják. A neurotikus, pszichoanalízisre szoruló, a férfielnyomástól szinte hisztérikusan irtózó női alapállás máig jellemző a „genderező” vagy a feminista értelmezési játszmákra.

Turi Tímea első verseskötete hatványozottan rájátszik a nőiségre, a párkapcsolatok és a vágyak tipikusan női analíziseire, mégis a legtöbbször egészen egyedi: az ő látásmódja nem asszociatív, hanem konkrét, a legtöbbször ijesztően dokumentáló. A retorikai terjengősséget itt sem ússzuk meg, mégis mintha a legtöbb versben sikerülne a nyelvi értelemben vett leukaszi ugrás, és visszakerülnénk abba az univerzumba, amit pl. Szapphó közvetlensége jelentett. Olykor képes kívülről nézni, sőt, nemen túlról látni a jelenségeket, mint pl. a Mint egy lány című versben.

„Mert nincs teste annak, aki beszél a másikéról” – a nyelv és a test konfliktusa a kötet egyik központi témája, illetve az a poétikus megkésettség, mely a tett vagy a cselekmény helyett egyenesen és közvetlenül annak következményét, eredményét vagy végkifejletét látja: „Vége. Ami van, csak ráadás. / Éppúgy, mint a boldog szerelem”. „A nő csupa lyuk, de nem úgy, ahogy vélik. / A nő hiány” – mondja fel a szokásos penzumot A világ szeme című vers, de azon nyomban kész a nem mindennapi átvezetés: „Szép férfiak! Szépségük / valódibb: nem igényel gondozást.” A zárlat viszont a közhely elismerése: „...a nő viszony, a férfi változás”. Csakhogy, és ez a csakhogy a legfontosabb: Turi e mondat elé azt is odaveti, hogy „Szégyen, hogy így beszélek”. Ez a korrekció, a megfelelési kényszerek és irányulások tudatosulása, illetve a közhely teherpróbája teszi izgalmassá a szöveget magát. Ami még feltűnően innovatív a mondandóihoz kissé túldimenzionált terjedelmű kötetben, az az időnkénti közhelyátirányítás ironikus gesztusa: „Minden nő egyforma, mondják a férfiak, / akiknek érzelem nélkül sohasem áll föl.” A vágy mindig a közhely és a séma ellenében működik: „Csak arra várnak, hogy egy nő majd / másmilyennek lássa őket végül”, de mégis csak a közhelyben jut nyugvópontra. Turi Tímea szeret általánosítani (amire egyébként szerinte a férfiak nem képesek): a férfit a leggyakrabban nem konkrét testi megvalósulásként láttatja, hanem a férfiasságot esszenciális minőségként kezeli. E technika inkább eredményez versnek ható látszatpolémiákat, pszichológiai jegyzetanyagot, mint a szó szoros értelmében vett, valóban sikerült verseket.

(Turi Tímea: Jönnek az összes férfiak, Pozsony, Kalligram, 2012.)

Értékelés: llllllmmmm