A mai magyar cenzúráról

Működött az öncenzúra is az agyakban, a hivatalos cenzorok csak ennek működését segítették. A műélvező pedig megtanult a sorok között olvasni, a képek mögé látni, dalszövegeket elemezni satöbbi. Izgalmas időszak volt, de nem sírjuk vissza. Mégis visszatérőben van. Nem hozzánk, hanem Magyarországra, de persze nekünk se mindegy, mit közvetítenek a magyar közszolgálati tévé- és rádiócsatornák.

Esterházy Péter író, akinek magyarságát egyelőre senki sem merte megkérdőjelezni (Konrád György magyarságával ellentétben), egy ideje kulturális ajánlókat ír az MR1-Kossuth Rádió számára. A legutóbbi műsorból kivágták a Nemzeti Színházról szóló részt.

Hadd ne részletezzem ismét az évek óta rezonáló Alföldi-témát, olvasóink között aligha van olyan, aki ne lenne képben. Arról is nyilván mindenki tud, hogy Alföldi Róbert nemrég egy igencsak megkérdőjelezhető összetételű pályázati bizottság előtt alul maradt Vidnyánszky Attilával szemben, azaz júniustól a kárpátaljai származású debreceni rendező-színiigazgató vezeti a Nemzeti Színházat. Balog Zoltán szakminiszter még Törőcsik Mariba is beletörölte cipőjét a döntés kapcsán, demonstrálva, hogy ő bármit megtehet.

Az Alföldi-féle Nemzeti Színházat a közszolgálati rádióban dícsérni, ajánlani nyilvánvalóan tilos. A naiv Esterházy nem tudta ezt, vagy ha sejtette is, nem hitte volna, hogy mondatait kivágják a december 25-i műsorból. A történteket az Élet és Irodalom tegnap megjelent számában részletezi. Olvassunk bele ebbe a cikkbe.

„Mert fölkértek, hogy havonta kultúrajánljak, Kossuth Rádió, Trend-idők, és ajánlottam is, az új Rubin Szilárdot, hozzá rögtön Keresztesi nagyon érdekes és jól olvasható monográfiáját, kiállításokat a PIM-ből, a Kovács Ida rendezte Ottlikot, Pádár Eszter Örkényét, Bazsányi Nádasát meg színházat, a Nemzetit. Ez utóbbit nem politikai kekeckedésből (bár mért ne tehettem volna akár azt is, ok volna), hanem merthogyez a Nemzeti már csak fél évig lesz, aztán beszántják, és mivel szerintem a Nemzeti még soha ilyen közel nem volt a közönségéhez, mint most, Alföldi vezetése alatt, aki ezt a ritkán, szerencsésen megszülető közelséget meg akarja még ismerni, menjen, míg mehet.

Mármost az egyik ajánlást kivágták. Akik eltalálják, melyiket, azok közt a kultuszminiszter portréjával díszített turulmadarakat sorsol ki a Magyar Művészeti Akadémia. Bármily meglepő, a nemzetis ajánlás esett áldozatul. Mondanám Básti Lajos hangján: De hát hogy jövök én ehhez? Legutóbb engem, emlékeim szerint, 1981-ben cenzúráztak. Fogok most én is kapni egy telefont, hogy elnézést, félreértés történt? Merthogy hirtelen 86-ban vagyunk (mert akkor már reflektálhattam a 81-es barbárságra)? De nem akarok most se 81-ben, se 86-ban élni. Már egyszer éltem akkor, egyszer elég volt. A Nemzeti Együttműködés Rendszere mint kádármaszat; így nem akarnék nemzetegyüttműködni.”

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) viszonylag gyorsan reagált: elnézést kérnek Esterházy Pétertől, és visszautasítják, hogy cenzúráról lenne szó. A buzgó vezérigazgató gyors vizsgálatot rendelt el az ügyben, és úgy tűnik, az említett műsor szerkesztője viszi el a balhét, őt vonják felelősségre, ő kap fegyelmit, amiért „hibázott”. Kiváncsi vagyok, mekkorát hibázott volna az illető, ha véletlenül benne hagyja a műsorban az ominózus ajánlót. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy fentről utasították, vagy maga döntött úgy, ahogy döntött. Mindenképp a cenzúra működött a fejében. Az a cenzúra, (vagy nevezzük politikai kontrollnak), amely az összes állásban maradt, megfélemlített magyar közszolgálati médiamunkás fejében működik. Vagy legalábbis azokéban, akik féltik munkahelyüket, mert ha kirúgják őket, nincs hová menniük.

Kis hazánkban mindez csak azoknak tűnik fel, akik műsorszolgáltatójuk jóvoltából legalább 4-5 magyarországi tévécsatornához hozzáférnek, a magyar közszolgálati rádiók mellett mondjuk a Klubrádiót is hallgatják a neten, és valamelyest ismerik a magyar kulturális életet. Ők észrevehetik, kik hiányoznak mostanában a köztévé képernyőjéről, kiket nem hívnak beszélgetni a vitaműsorokba, kik nem szerepeltek a szilveszteri műsorban, kiknek az új könyvéről, kiállításáról nem számol be a közmédia, illetve kik a mostani megmondóemberek, akik eldöntik, mi számít támogatott, tűrt, illetve tiltott művészetnek. Aczél elvtárs, ha élne, most elégedetten mosolyogna a bajsza alatt...