A magyar előadók is figyelmet érdemelnek a Szigeten

dd

Az augusztus 7 - 12. között zajló Sziget fesztiválra nem csak a nemzetközi sztárok kedvéért érdemes ellátogatni. Ez ugyanis a magyar zenei színtér egyik legfontosabb koncerthelyszíne, ahol a hazai rajongók mellett a külföldről odatévedők előtt is tesztelhetik magukat a kiválasztottak. 

Volt idő, amikor a Nagyszínpadra egyáltalán nem fértek fel magyar előadók, néhány éve azonban a szervezők változtattak ezen a praktikán, és a hazai fesztiválozók körében legnagyobb népszerűségnek örvendő projektek immár helyet kapnak az első számú programhelyszínen. A Carson Coma például tavaly komoly sikert aratott a külföldi fiatalok körében is - ezt saját tapasztalatból mondom. A kifejezetten magyar előadók számára fenntartott színpadot pedig olyan jól helyezték el, hogy a Szigetre érkezők ki sem tudják kerülni. 

Nézzük, mire számíthatunk idén magyar vonalon!

A sorban az első itt ki más lehetne, mint Azahriah, Magyarország jelenlegi szupersztárja. Hosszú idő óta ő az első olyan hazai fellépő, aki a headliner előtti sávban kapott helyet a Nagyszínpadon. Rendhagyó programmal érkezik a Szigetre Beton.Hofi, aki a világhírű Rajkó Cigányzenekarral kollaborál majd. A Nagyszínpadon sosem láthattunk még 14 fős - hegedűművészeket, csellistát, nagybőgőst és cimbalmost is felvonultató – zenekart, akik a műsor egy részében áthangszerelt Beton.Hofi-dalokat prezentálnak. 

Az idén tízéves Margaret Island összművészeti produkcióval készül első nagyszínpados koncertjére, melynek során vendégeik lesznek a Szegedi Kortárs Balett táncosai. 

Folytatva a nagyobb helyszínek sorát, a Revolut Színpadon lesz látható a Platon Karataev vagy az Analog Balaton, a Bolt Arénában lépnek fel – mások mellett – Dublic és B’Andre valamint a Be Massive brandet képviselő Metha is. A Colosseum pedig több, mint húsz magyar fellépőnek ad lehetőséget különböző napokon és idősávokban, érdemes böngészni ez ügyben a Sziget weboldalát. 

A dropYard a fesztivál hip-hop és rapszínpada, ahol a nagy nemzetközi merítés mellett szép számmal mutatkoznak be a műfaj hazai képviselői is. A teljesség igénye nélkül csak néhány név: Pogány Induló és Ótvar Pestis, 6363, Sisi, Bongor és Lil Frakk.

Szerintünk az egyik legizgalmasabb helyszín az Európa Színpad, amely új nevet kapott: ezentúl The Buzz-nak hívják. Itt lép fel a Co Lee, az Elefánt, a Freakin' Disco, The Anahit, iamyank, valamint a nemzetközileg is egyre ismertebb Jazzbois.

A Sziget Beach egy igazi strandhelyszín, ahová el lehet vonulni a nagy nyüzsgésből. Itt a több, mint harminc hazai közt fellép majd Barabás Lőrinc, Zsüd, Naga & Beta, illetve olyan Dj csapatok, mint a Hulable, az Eclipse Bali, a Budapest Calling vagy a Syndanz,

A Global Village képviseli mindazt, ami a hajdani világzenei nagyszínpadból mára megmaradt. Itt a a Besh o Drom, a Bohemian Betyars, a Duckshell, a Romano Drom vagy ZitheRandom zenéjére csodálkozhatnak rá a külföldi szigetelők. 

A Petőfi Színpad nevet viselő speckó magyar helyszínen pedig a legnagyobb sztárcsapatok váltják egymást, köztük az Esti Kornél, az Ivan & The Parazol, Abigél, az Anna and the Barbies, vagy az elmaradhatatlan Sziámi – hiszen immár hagyományosan minden évben Müller Péter Sziámiék zárják a fesztivált.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?