A líra agg garabonciása

A Kárpátoknak ebben a politikai, társadalmi, sőt szellemi értelemben is meglehetősen huzatos medencéjében igen kevés poétának sikerült megélnie az aggastyánkort. Faludy György a kiválasztott kevesek közé tartozik. Pedig a korszak, amelyben ifjú- és felnőttkorát élte, még a térség viharos történetéhez viszonyítva is párját ritkítóan gazdag volt kataklizmákban. Nem csoda hát, ha költőnk életének eseményei akár több hollywoodi kalandfilm forgatókönyvéhez is elég váratlan fordulattal szolgálhatnának.

Faludy György kilencvenöt esztendővel ezelőtt, 1910. szeptember 22-én született Budapesten, tehetős zsidó családban. A fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett – abban a tanintézetben, ahol számos Nobel-díjasunk –, majd a bécsi, a berlini és a grazi egyetemen tanult. 1934-től jelentek meg először Villon-átköltései, amelyeket – például kor- és sorstársával, Vas Istvánnal ellentétben – német fordítás alapján készített ugyan, mégis ezek a hallatlanul népszerű átköltések lettek azok, amelyek megteremtették Villon költészetének korabeli reneszánszát. Sokakkal ellentétben már 1938-ban felismerte a hazai politika jobbratolódásában és a világszerte terjeszkedő fasizmusban rejlő veszélyeket, és elhagyta Magyarországot. Sajnos, a történelem nem hazudtolta meg: a Villon-balladákat könyvmáglyán égették el a nyilasok, Budapesten maradt húgát pedig a Dunába lőtték.

Először Franciaországban telepedett le, majd az ország német megszállása után Marokkóba menekült. Innen 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba, és már 1942-ben az amerikai hadsereg katonájaként harcolt a Távol-Keleten. Káplárként szerelt le, és a háború befejezése után hazatért Magyarországra. 1947-ben még kötete is megjelenhetett, de 1950-ben, amikor a Népszava szerkesztőségében dolgozott, koholt vádak alapján letartóztatták. A hírhedt recski munkatáborba került kényszermunkára. Itt szerzett élményeiből írta a Villon-átköltések mellett legnépszerűbb könyvét, a Pokolbéli víg napjaimat, amely csak 1987-ben jelent meg először magyarul, akkor is szamizdatban. Recskről 1953-ban, az újabb megtorlás felé sodródó országból pedig 1956-ban szabadult. Köteteit természetesen újból indexre helyezték. 1957-től Londonban, 1963-tól Firenzében, majd Máltán, 1967-től pedig Torontóban élt.

A másfél évtizeddel ezelőtti rendszerváltás után Faludy György visszatelepült Magyarországra, ahol újból megjelentek addig szigorúan tiltott könyvei. Nagyszerű formában előadott, a magyar irodalom hajdani nagyjairól (elsősorban a tőle csak öt évvel idősebb József Attiláról) szóló lenyűgöző történetei révén – de talán extravagáns életmódjának, valamint intim szféráiba betekintést engedő magatartásának is köszönhetően – rögvest médiaszemélyiséggé vált. Azóta a magyar nyelvterület minden szegletében vendégszerepelt már, és népes közönségének azon tagjai is mindenhol nagy szeretettel és kíváncsisággal, a nagy korok tanújaként fogadják, akik soha egy sort sem olvastak tőle. Aki ugyanis őt hallgatja, legalább néhány percig úgy érezheti, közelebb került azokhoz a nagyságokhoz is, akikről az agg garabonciás történetei szólnak.

Kívánjuk neki, utazhasson még sokáig! Isten éltesse!