A ligetfalui náci tábor elfelejtett története

A ligetfalui – német nevén: engeraui – munkatábort 1944 novemberében hozták létre a náci vezetők és 1945. március végéig működött. A magyar területekről ide hurcolt zsidó férfiakat (kb. 1700 személy) a közeledő Vörös Hadsereg ellen emelt védősánc építésére kényszerítették. Egy héttel a tábor felszabadítása előtt az osztrák őrök tömegesen gyilkolták le a foglyokat, a túlélőket pedig – akikkel már nem tudtak végezni – halálmenetben Wolfsthalon és Hainburgon át az Alsó-Ausztriában fekvő Bad-Altenburgba hajtották. A csehszlovák hatóságok az egykori tábor területén több száz holttestet exhumáltak. Az Engerau című kiállítás célja, hogy megismertesse a látogatóval a város történelmének egy ismeretlen, elhallgatott fejezetét. A kiállítás két részből áll. Illah van Oijen Pozsonyban élő holland fotográfusnak a mai Pozsony-Liget-faluban készült felvételei azt mutatják meg, mi épült a közelmúltban, mi látható és milyen az élet ma az egykori tábor területén. A másik részt – a kiállítás gerincét – pedig a tábor foglyaitól származó dokumentumokból állították össze. A foglyok olyan személyes irataiból, amelyeket magukkal hordtak. A legértékesebb „holmijaik” voltak ezek, amelyeket megtarthattak. A kiállítás látogatói olyan, korabeli magyar okmányokba tekinthetnek bele, mint a Dombóvári Járási Ipartestület által Werner Hugó cipész nevére „kiadatott” munkakönyv, a Magyar Királyi Államvasutak Pécsett kiadott arcképes igazolványa vasútalkalmazottak részére, amely második kocsiosztályon való kedvezményes utazást tett lehetővé tulajdonosa, Rejtő Béla pályamester részére. A kiállított dokumentumok között van egy Budakalászról küldött levelezőlap is, melyet Rejtő Béla pályamesternek 1944 nyarán Zircre címeztek. A hivatalos igazoló okmányok közé tartozik a „Magyar királyi munkásszázad parancsnokságának Kilépési engedélye”, a „M. kir. Belügyminisztérium (menekültügyi) osztályának Igazolványa”, mely igazolja, hogy „E. Pál szolnoki lakos mint menekült jelentkezett 1944. október 2-án”, továbbá a „Svájci Követség Idegen Osztályok képviseletének igazolólevele” Horváth István részére – aki a levél szerint „a svájci csoportos (collectiv) útlevélben szerepel”. És még egy különlegesség: a „Római Szentszék Apostoli Követe Oltalomlevele”, mely igazolja, hogy „Horváth István a budapesti Apostoli Nunziatura védelme alatt áll”. De van a vitrinekben betétkönyv is, melyet a Duna Banknál nyitottak, zsoldkönyv, amely egyben személyi igazolvány is. És egy 1941-ben Vácott előhívott fénykép, melyen egy férfi (minden bizonnyal Szegedin Zoltán) látható, vele pedig ott van (a kép hátoldalára írottak szerint) Katóka 3 éves korában és Terike 1 éves korában. Az anyagot annak idején egy ligetfalui sírásó mentette meg. Sok kézen átment, míg Bárkány Jenő eperjesi születésű műépítész gyűjteményébe került. A Szlovák Nemzeti Levéltár igazgatója, Radoslav Ragač szerint a kiállított iratok azon kevés dokumentum közé tartoznak, amelyek egyedüli bizonyítékként szolgálnak az Engerau tábor létezéséről. Magáról a táborról, annak működéséről pedig a láger osztrák őrei ellen 1945 és 1954 között Bécsben lefolytatott bírósági per anyagából tudunk.