Szarka Tamás: A legfontosabb, hogy nekem tessék a muzsika

A költészetről és a zenéről

Szarka Tamás esetében egyáltalán nem lehet különválasztani a költészetet a zenétől, ő sem akarja. Első versét hétévesen írta Az élet címmel, kilenc-tízéves korától már zenét is ír. 

„A költészet egy Isten adta, természet adta áldás. Költészet az is, amikor az írástudatlan emberek megírták a világ legszebb sorait, szájról szájra adták tovább, ott vannak a népdalainkban. A költészethez nem kell előképzettség, nem kell iskola. Czeizel Endre kutatásaiban bővebben foglalkozott a témával, könyve is megjelent arról, hogyan bukkanak fel a költők a semmiből, ragyognak, majd tűnnek el a semmibe. Nagy költő dinasztiákról nem nagyon beszélhetünk, olyan nincs, hogy a legnagyobb költők gyermekei is költők legyenek, valahogy ez nem genetikus, nem követi egymást. A zene viszont teljes más, az örökölhető, nagy zenész dinasztiákat ismerünk. Én is örököltem a nagyapámtól a zenét, a zenei hajlamot. Ő egész életében muzsikált, hegedült, nagyon híres prímás volt. Megtanulni játszani egy hangszeren, azt nem lehet megvenni, nem lehet elcsalni, ahhoz hosszú-hosszú évek kemény munkája kell. Különösen igaz ez a hegedű esetében, amely nem a legegyszerűbb hangszer. Igaz, nekem már könnyen megy” – mondta Szarka Tamás lapunknak.

Gyerekként voltak olyan évei, amikor naponta 6, 8, 12 órákat gyakorolt a királyrévi házuk pincéjében, hajnali fél ötig. Ha kevesebb, mint hat órát gyakorolt egy nap, lelkiismeret furdalása volt. Azt mondja, nem tudta mi hajtotta, de volt, hogy a kimerülésig hegedült. Mikor megkérdezték tőle a szülei, hogy miért csinálja, azt választolta: „nem tudom, de nekem ezt muszáj.” Ezekbe a hosszú gyakorlásokba a népzenét nem is számolta bele, mert az túl „könnyű” volt számára. Akkoriban már tánckart kisért és zenekart vezetett. 

Gyerekként a hegedülés volt az addikcióm, most alapvetően a zene, az írás, az irodalom. Folyamatosan írok, akár beszélgetés közben is. Az utóbbi időben is rengeteg zenét írtam. Az tesz boldoggá, hogy a semmiből szülessen valami

– taglalta.

A hegedűről és az éneklésről

„A legfontosabb, hogy nekem tessék a muzsika”  – mondja. Egyedi stílusa könnyen felismerhető, mind a hegedűjátékában, mind az írásaiban. 

Ha csak a közönségnek tetszene az, amit írok, és nekem nem, onnantól az már ipar lenne, az már gyártás lenne és én nem iparos vagyok. Amikor az általam írt dal, találkozik a közönség ízlésével, márpedig úgy néz ki, hogy találkozik, az boldogság a zenésznek

 – válaszolta arra kérdésre, hogyan ül neki naponta alkotni. Hangszere elsősorban a hegedű, amely olyan rezonanciát kelt a zenészben, ami máshoz nem fogható. 

„A hegedű olyan hangszer, amelyet erősen a testünkhöz, a fejünkhöz szorítunk. Egyszerű megmagyarázni, a szorítás által a hangszer nagyon erősen vibrál, rezonál. Akik nem játszanak hegedűn, ezt nem is tudják. A húrok rezonálnak, ezt a rezgést átveszi a hegedű teste, majd tovább adja a testünkbe, a fejünkbe, a csontjainkba. Amikor hegedülök, ezt a rezonanciát érzem, amely igazából borzasztó kellemes, jól esik a testnek, a léleknek. Ezért kötődöm én annyira a hegedűhöz. Mindennél csodálatosabbak azok a hangszerek, amelyek a testünkhöz vannak szorítva. Hiszen a világon minden rezgésből áll, a testünkben is, vibrálnak az atomok, nincs megállás, egy pillanatra sem”  – magyarázta Szarka Tamás.

Koncertjein a hegedű mellett másik fő hangszere a saját hangja, ugyanis imád énekelni. Az éneklést zsigeri rezonancia kiséri, ahogyan fogalmaz: 

Az egész testünk egy hangszer. Húsból, vérből, csontból és folyadékból áll ez a hangszer, és amikor éneklünk, a hangszálainkkal ezt az egész egységet rezegtetjük meg. Az embereknek jólesik énekelni. És miért énekelnek jókedvükben? Ösztönszerűen, mert az ének felerősíti a boldogságot, amit érzünk.

A gyökerekről

Szarka Tamás szűkebb pátriájának a Mátyusföldet tekinti, azon belül is Királyrévet, ahol felnőtt, és Galántát, ahol a mai napig él. Iskoláit Nádszegen végezte, majd a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban érettségizett. A Nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári diplomát, ezt követően két éven keresztül az egykori iskoláiban tanítóként dolgozott. 

Királyrévtől hat kilométerre folyik a Kis-Duna, ami mögött már a Csallóköz fekszik, de mi szigorúan Mátyusföldiek vagyunk. A mai napig táplálkozom és merítek a szülőföldemből. Boldog és büszke vagyok, ha megmutathatom a mi felvidéki csodáinkat. Nekem ez így természetes, hogy itt élek, ez mindig így volt és már így is marad. Erős gyökereim vannak, amelyek itt tartanak és megtartanak

 – meséli Szarka. 

Ott érzi magát otthon, ahol értik amit mond, ezért tulajdonképpen az egész Kárpát-medencében otthon van. Pályafutását korán kezdte, alig 14 évesen már egy nyolctagú zenekar élén állt, mint prímás. Ez volt az akkori galántai gimnázium esztrád csoportja. Egész estés műsorokat vezetett le szinte gyerekként. Azt modja, ha belegondolt volna, milyen felelősséget vállal ezzel, talán nem is csinálja, de beleszokott, végigvitte. 

1983-ban testvérével Gyulával Nyitrán megalapították a legendás Ghymes együttest. 2016-ban szólókarrierbe kezdett és megalapította a Szarka Tamás és zenekara formációt. Új albumának bemutatója 2025. január negyedikén volt a Művészetek Palotájában. Már dolgozik a Csongor és Tünde zenés adaptációján és folyamatosan koncertezik a Missa Missio című miséjével.

A szakma elismeréséről

Bereményi Géza, Demjén Ferenc, Tátrai Tibor, Adamis Anna és Földes László (Hobo). Pár név az elmúlt kilenc év Petőfi Zenei Életműdíjasainak listájáról. Ebbe a csoportba került most, 2025-ben a Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei Díjas szlovákiai énekes, zeneszerző, Szarka Tamás. A Petőfi Zenei Díj az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) és a VOLT Produkció Kft. által közösen alapított díj, először 2016-ban hirdette ki a Petőfi Rádió, 2021 óta az MTVA adja át. Az egész estés gálaműsoron Szarka Tamás életművéből válogattak, dalokkal, versekkel, tánccal köszöntötték az alkotót. 

Hadd legyek patetikus, hiszen ilyenkor, egy pillanatra, a pátosz fontos az ember életében, de csak annyira, mint a só, ha túl sok van belőle, az már nem jó

 – mondta, majd azzal folytatta, hogy a gála – bár nem szokása – jó alkalom volt arra, hogy hátranézzen. Hétköznapjaiban mindig az adott munkára és a holnapra gondol. Egy művész számára egy teltházas koncert a közönség visszajelzése, de a szakma visszajelzése és elismerése ugyanolyan fontos. 

„Én mindkettőt megkaptam és ez egy boldogság, mert azzal foglalkozom, amit nagyon szeretek. Az életkorom nem érdem, hanem szerencse. Örüljön az ember, ha értelemmel tudja megtölteni az éveit, azt hiszem, nekem ez eddig összejött. Én ezt a díjat még nagyon sokáig szeretném szolgálni”

 – zárta.