A lázadó

Az asszony magával van elfoglalva – megrendült lelkivilágával közel a depresszió határához. Nem bírja feldolgozni válásukat. Pedig milyen hűen szolgálta a férjét! Saját vágyait hagyta elsorvadni kimondatlan. Az övéi, mindig az övéi, mégis elhagyta egy másikért. A kisgyermek dacolt, mindennel próbálkozott, de eddig nem volt képes felrázni anyját – bántotta közömbössége, állandó ingerültsége.

Leszakítod a zsebed, szólt fiára fásultan az anyja, vedd ki a kezed! Bár eltelt néhány óra, mintha gondolatmenetét folytatta volna – még mindig a zsebedben a kezed? Fázik, vágta oda a fiúcska gyorsan, és rezzenéstelen arccal eloldalgott. Nem számolta az időt, a nap erősen sütött, de a gyerek keze mélyen a zsebében. Már nem szólt, csak odaintette a gyereket, és hisztérikusan kitépte kézfejét a zsebből. Szeme óriásira kerekedett, s rosszullét környékezte a látottaktól. A gyerek kézfeje kékes feketében játszott, ujjai szétváltak a daganattól. A gyerek keményen anyja szemébe nézett, s mint aki már elrendezett magában mindent, határozottan csak ennyit mondott: – Levágják és kész!

Az asszonnyal megfordult a világ. Védőn magához ölelte a gyereket, és szaladt, szaladt vele az orvosi rendelő felé.