A lány, aki legyőzte a mellrákot

Amikor a csúcson volt, akkor sújtott le rá a sors, Anastaciánál mellrákot diagnosztizáltak. De az énekesnő nem adta fel, küzdött az életéért, eldöntötte, legyőzi a betegséget.

Most, hogy életének legszörnyűbb időszakáról beszél, erősnek és nyugodtnak tűnik. Nem látszik rajta, hogy milyen harcot vívott heteken át, milyen félelmekkel kellett megbirkóznia. „A diagnózis úgy ért, mint egy ökölcsapás. Sokkolt, és nagyon tehetetlennek éreztem magam” – emlékezik vissza. 2003 januárjában, egy rutinellenőrzést követően közölte vele orvosa a félelmetes valóságot. A New York-i énekesnőben, aki éppen karrierje csúcsán volt, egy világ omlott öszsze. „Egy hétig teljesen a padlón voltam. Minden olyan reménytelennek tűnt.” De az első sokk után visszatért az életereje. Harcba szállt a depresszióval, a betegséggel és a félelmeivel. „Éreztem, ahogy a remény napról napra nő bennem. Tudtam, hogy csak óriási akaraterővel nyerhetem meg a rákkal folytatott harcot.” Anastacia egyszer már legyőzött egy betegséget, tizenhárom éves korában gyomorfekélyt diagnosztizáltak nála. Hosszú szenvedés és jó néhány műtét után azonban meggyógyult. Már csak a hasán lévő húsz centiméteres forradás emlékezteti minderre. Ám a mellrák veszélyesebb betegség, tudta ezt ő is. A harcát a nyilvánosság elé tárta, hagyta, hogy ezekről a nehéz időkről film készüljön. Egy dokumentumfilm, amely a könnyeit, fájdalmait és vasakaratát mutatja be. A képek egy szép, fiatal hölgy borzalmas szenvedéseit dokumentálják. A felvételeken alig lehet felismerni, annyira eltorzította őt a fájdalom. „Évente sok tízezer nő betegszik meg mellrákban. Elhagyatottnak érzik magukat, és hallgatnak, hiszen nyíltan még mindig senki nem beszél erről az alattomos betegségről. Én ezen akarok változtatni!”

Anastacia hosszú hetekig küzdött bátran a rák ellen, és végül a kezelés sikeresnek bizonyult. De tovább folytatja a harcot, tudja, a betegség bármikor kiújulhat. „Most úgy érzem magam, mint aki újjászületett” – mondja. Nem csoda, az Anastacia görögül feltámadottat jelent… Sharon Osbourne-nal együtt, akit korábban szintén mellrákkal kezeltek, létrehozott egy alapítványt, hogy az érintett nőket segítse és bátorítsa.

Az énekesnő azóta a zenei életbe is sikeresen visszatért. Tavaly ősszel rögzítette harmadik albumát, amelynek első kislemezdala, a Left Outside Alone az idei év egyik legnagyobb európai slágere. Hazájában azonban egyelőre nem tudott betörni az élvonalba. Az Anastacia címet viselő lemezére – csakúgy, mint az előző kettőre – főleg az európai közönség a vevő. (Popcorn alapján pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?