A lámpás

Ige: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”
(Zsoltárok könyve 119:105)
Autópályán száguldottam az éjszaka közepén, már amennyire az öreg Wartburg ezt lehetővé tette. Az út neheze már mögöttem volt, az éjszaka nagyobbik része is. Az amúgy elég forgalmas pályaszakasz szinte kihalt volt.

Ige: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”

(Zsoltárok könyve 119:105)

Autópályán száguldottam az éjszaka közepén, már amennyire az öreg Wartburg ezt lehetővé tette. Az út neheze már mögöttem volt, az éjszaka nagyobbik része is. Az amúgy elég forgalmas pályaszakasz szinte kihalt volt. Hát igen, aki teheti, az ilyenkor biztosan alszik! – gondoltam, és én is erősen éreztem a fáradtság jeleit. Nyújtózkodni próbáltam a vezető ülésen, és éreztem, hogy a lábammal megérintek valamit. Erre mintha az autó meghalt volna; leállt a motor, elaludtak a lámpák, és a műszerfalon se világított egy árva kis kontrollégő sem. A reflektor fényéhez szokott szememnek valami félelmetes volt a hirtelen rám szakadt sötétség. Tudtam, hogy száz fölötti tempóval haladok a sötét semmibe. Ez az a pillanat, amikor az ember előtt végigfut a másodperc töredéke alatt is sok minden az életéből. De a fékek szerencsére működtek, az út is egyenes volt, és így hála Istennek minden baj nélkül úsztam meg az esetet. (A kölcsönautóban egy számomra ismeretlen rejtett akkumulátorkapcsolót szakítottam meg, és ez okozta a zavart.) Bár több mint négy éve történt midez, annak a sötét, zuhanásszerű pillanatnak az emlékét egy életre megőrzöm. Mennyire szüksége van az embernek a világosságra, hogy lépte és útja biztos legyen. Az előbbihez hasonló helyzetet senkinek sem kívánok, de abban a pillanatban éreztem meg az elveszettség, a kiszolgáltatottság állapotát. A hívő ember élete nagyon sokban hasonlít a sötétben való vezetéshez. A zsoltáros azt mondja: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” Az a kis olajmécses, amit az akkori ember a kezében, vagy egy hosszabb pálcán a lába előtt a földön tartott, az valóban csak egy lépésnyit világított be. De ez is elég volt ahhoz, hogy meg ne botoljon valami kőben, vagy skorpióra ne lépjen. És főleg, hogy lássa mettől meddig az út, hogy le ne térjen róla. Ilyen lelki lámpafénynek mondja a zsoltáros az Isten igéjét, ami segít tájékozódni a világ útvesztőjében. Számára elképzelhetetlen volt még akkor a mi mai száguldásunk. Ám gondoljuk csak meg jól, hogy ennél a fölfokozott tempónál mennyire megnő a jó lámpák szerepe! Távfényszóróink, reflektoraink sokszor igen meszszire elvilágítanak, és mi gyorsan és biztonságosan haladhatunk, mert messzire látunk magunk előtt. Vagy előfordul, hogy ismerős útszakaszon haladunk, és tudjuk előre, hogy mire is számíthatunk egy-egy kanyarban és utána. De ha ismeretlen az út, akkor sokkal jobban figyelünk az előttünk belátható részre. Olyan sebességet választunk, hogy biztonságosan mehessünk. S bár a legritkább esetben látunk el az út végéig, mégis bátran megyünk, mert az a tapasztalatunk, hogy a megtett útszakasz után lámpáink egy újabb részt világítanak be előttünk. Isten Szentlelkének világosságában kitűnnek, s fokozott jelentőséget kapnak az úton levő különböző jelzések és figyelmeztetések is. A 119. zsoltárban Isten utasításairól, intelmeiről, döntéseiről, törvényéről olvashatunk, s ez mind arra az Igére utal, amit mint világosságot tart maga előtt a zsoltáros. Milyen hasznos utasítások az út szélét jelző kis fényvisszaverő csíkocskák. Messzire előre jelzik az út vonalát, s tudjuk, hogy ha nem megyünk túl rajtuk, nem kell félnünk attól, hogy az árokba megyünk. Ahol veszélyes az út, ott a törvény korlátja véd attól, hogy a mélybe zuhanjunk. S ha nem lépjük át a középső folytonos vonalat, nem kell attól rettegnünk, hogy valakivel összeütközünk. Az útjelző táblák pedig milyen fontosak, ha életünk egy-egy bonyolult útkereszteződésébe érkezünk. S mindezt belátva értjük meg, hogy a törvény nem is anynyira korlátoz, de sokkal inkább véd minket. Hogy Isten a tízparancsolatot nem bosszantásunkra, hanem javunkra és oltalmunkra adta nekünk. Isten kijelentése akkor lett teljessé, amikor az Ige testté lett Jézus Krisztusban (Ján. ev. 1:14). Ő azt mondta magáról, hogy „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Ján. ev. 8:12) És én tapasztaltam, hogy szörnyű dolog a sötétségben száguldani!

A szerző református lelkész

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?