A környezet pusztításáról is szó esik a Jókai Tündér Lalájában

A fakózöld díszlet egy különleges kert sziluettjeit formálja meg. A motívum kézenfekvő: egy kertben nő az a csodafügefa, amely fontos jelentőséggel bír a tündérek világában, és hát a tündérek egyébként is előszeretettel foglalatoskodnak növényekkel, virágokkal. Mint például Csill, a patikusuk (Olasz István), akit az első felvonás kezdetén jelenik meg a színpadon. Az ember első pillantásra nem is feltételezné, hogy tündérrel van dolga, Csill inkább egy hóbortos, koravén hippire emlékeztet. Arcát hosszú, ősz haj keretezi, hosszú, mintás köpenye a szivárvány színeiben pompázik. De hát hogyan is kellene festenie igazából egy tündérnek?

S bár a nyitójelenetet követően, a narratívát kibontakoztató első felvonásban kevésbé jut szerephez, a történet második felében világossá válik, hogy Csill karaktere egyfajta összekötő kapocsként működik. Egyrészt szimbolikusan, hiszen színes köpenye az összes szereplő karakterjegyét magában hordozza, de ő fűzi össze a történet első és második szakaszát is. Ráadásul, ahogy arra fény derül, az emberek és a tündérek világa között is hidat képez. 

Szabó Magda meseregényében rengeteg izgalmas téma fonódik egymásba. A kis Lala, aki koronázási ajándékként kerül a tündérkirálynő, Írisz anyai oltalmába, elsősorban annak emblematikus karaktere, hogy hogyan kényszerülhet egy gyerek arra, hogy áldozatot hozzon a felnőttek világában. Gyönyörű történet ez az anya-gyermek kapcsolat bonyolultságáról, amely arról is szól, hogy mit jelent egyszülős családban nevelkedni. A sztori a személyes rétegeken túl is fontos üzeneteket közvetít. Megtapasztaljuk, hogy egy közösségben hogyan veszi át az uralmat egy zsarnok, hogy milyen könnyen behódolnak neki az alattvalói, továbbá azt is, hogy közös összefogással hogyan lehet felülemelkedni a gonosz erőn. Mindezek mellett pedig az is szóba kerül, hogy milyen az, amikor valakit idegenként, kívülállóként kezel egy közösség.

Pont a szövevényessége, tematikai sokszínűsége miatt érvényes ma is ez a fél évszázaddal ezelőtt megírt történet. Jövőre lesz pontosan 50 éve, hogy Szabó Magda legnépszerűbb meseregénye napvilágot látott. Tévéfilm 1981-ben készült belőle Katkics Ilona rendezésében – ennek zenéjét a Vuk zeneszerzője, Wolf Péter szerezte, Írisz királynőt egy orosz színésznő, Irina Alfjorovna játszotta, míg Amalfi herceget Ernyey Béla alakította. A tévéfilmet követően számos színház adaptálta színpadra a történetet, különféleképpen. Szabó Magda története pontosan azért népszerű mindmáig, mivel sokféle olvasathoz nyújt lehetőséget – a rendező és a dramaturg döntésén múlik csupán, milyen réteget domborít ki. 

A Jókai Színház előadása a tündérek világára koncentrál, azt a személyes és egy szélesebb, univerzális síkon is górcső alá veszi. Rédli Károly rendező és Varga Emese dramaturg úgy döntöttek, hogy belülről mutatják meg tündérek társadalmának szerkezetét, azaz elhagyták a történetből az emberi szereplőket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberek világa teljesen kimaradna a történetből: az emberi tevékenység környzetre gyakorolt hatása időről időre fontos témaként bukkan fel az előadásban, főképp az első felvonásban. Dagi, az óriások királynője (Molnár Xénia) abbéli panaszát igyekszik a maga, komótos módján szavakba önteni a tündérek tanácsán, hogy az emberek kivágják a fákat, a gleccserek pedig olvadnak a hegyekben. Und, a vízi lények királynője (Hostomský Fanni) is elégedetlenkedik: mikor előhúzza az uszonyai közé csavarodott műanyag palackot, a vizekben halmozódó műanyag hulladék problémája kerül felszínre. 

Ez az environmentális fókusz izgalmas, újszerű olvasat lehetőségét kínálja. Ráadásul, azzal, hogy az előadásban nem szerepel emberi karakter, az emberi tevékenység még inkább ijesztő tényezőként jelenik meg a tündérek világában. A gyerekelőadásoktól, amelyeket a színház az elmúlt évadokban mutatott be, megszokhattuk már, hogy a környezetvédelmi témákkal kapcsolatos érzékenyítés szándéka a történet egyik mozgatórugója. S míg az érzékenyítés szándéka most is tetten érhető, a nézőnek némi hiányérzete van, hogy ezúttal nem evezünk mélyebbre. A környezet pusztítása csupán a szereplők elbeszélései révén merül fel, az előadás nem vállalkozik arra, hogy az emberi tevékenység tükrében értékelje át a tündérek és az emberek viszonyát, inkább az alapmű által felvetett kérdésekre koncentrál.

Ami viszont merész újítás, az az, hogy az előadás gyerekszereplőket is a színpadra állít. Rédli Károly nem első alkalommal teszi ezt, 2022-es rendezésében, az Örökségben szintén mozgott egy csapat gyerkőc a színpadon. Most azonban a főszerepet is gyerekszínész játssza – Tündér Lala szerepében Fördős Zalánt és Apostol Áront láthatjuk osztott szereposztásban –, illetve egy töndérkórus is feltűnik a színpadon, melyet Bencsik Alíz, Csonthó Eszter, Múcska Nina, Németh Lili, Ollé Jakab és Szalai Mátyás Botond alkotnak. 

Érdemes megjegyezni, hogy a Tündér Lalából készült színpadi adaptációk ritkán bízzák a főszerepet gyerekszínészre, valószínűleg túlságosan rizikósnak vagy igényesnek tartják egy gyerkőcre bízni a címszerepet. Rédli rendezése azonban nagyon tudatosan állt hozzá ehhez a feladathoz, és megfelelő mértékben osztotta szét a munkát. A történet fonalát továbbra is a felnőtt szereplők göngyölítik fel, Holocsy Krisztina alakításában rendkívül életszerűen rajzolódik ki Írisz királynő anyaszerepének összetettsége. A gyerkőcök beragyogják a színpadot jelenlétükkel, de a bonyolultabb koreográfiákban is helytállnak. Nem utolsó sorban pedig a gyerekközönség számára is izgalmas élmény gyerekszínészeket látni a színpadon. 

A látványvilág színpompás kavalkád. A díszlettervező, Szőke Anita tompa árnyalatú növény-sziluettjei remek hátteret teremtenek a tündérszereplők számára. Gadus Erika, aki tervezett már jelmezeket korábban Tündér Lala-adaptáció számára, ezúttal is arra törekedett, hogy az egyes karakterek fő jellemvonásait elvenítse meg jelképes szín- és formaválasztással. Írisz királynő fehér ruhájában és Áterpáter, a varázsló (Béhr Márton) fekete köpenyében és csuklyájában a jó és a gonosz harcát szimbolizálják. A vizek mélyéről érkező Und harsányzöldbe, a bányából előbújó törpefejedelem, Minó (Bernáth Tamás) tűzpirosba öltözött, míg az alaposabban megrajzolt karakterek, Gigi (Katona Eszter) és Csill ruhája sok-sok színből és mintából áll össze. 

Szellemes megoldás az is, hogy Áterpáter, aki helyenként félelmetes-varázslatos alteregójával együtt mutatkozik a színpadon, nem jár, hanem siklik a színpadon, de külön említést érdemel a tündérek csillogó varázsszárnya is, amely nem csak a narratív vonal fontos kelléke, hanem a koreográfus munkájának is szerves tartozéka – Írisz és Amalfi herceg (Szabó Viktor) szerelmi vallomása az előadás egyik leglátványosabb pillanata.

Ehhez a színbeli dinamikához szervesen illeszkedik Lakatos Róbert fülbemászó zenéje, melyhez Varga Emese készítette a szövegeket. A melódiák hol andalítóak, hol üdítőek, mindvégig lendületben tartják az előadást, mely arra biztatja gyerek- és felnőtt nézőit, hogy gondolkozzanak el azon, mi határozza meg az egyén identitását. A válasz gyakran bonyolultabb, mint ahogy azt elsőre gondolnák, sejteti az előadás.