A könnyedebb műfajok hódítanak a találkozón

Szepsi/Buzita. Idén is a könnyedebb, zenés-táncos műfa?jok hódítanak majd leginkább az Egressy Béni Színjátszó Fesztiválon, amelyet kilencedszer rendeznek meg. Az előzetes válogatáson tizenegy csoport vette sikerrel az akadályokat.

Szepsi/Buzita. Idén is a könnyedebb, zenés-táncos műfa?jok hódítanak majd leginkább az Egressy Béni Színjátszó Fesztiválon, amelyet kilencedszer rendeznek meg. Az előzetes válogatáson tizenegy csoport vette sikerrel az akadályokat.

A fesztivál holnap kezdődik a jól bevált „nyitószámokkal”, azaz Egressy Béni szobrának megkoszorúzásával, az ünnepélyes megnyitóval, a Mics Károly-díj átadásával, valamint a dísztökkiállítás megnyitásával. Ezekhez a megszokott, kedves eseményekhez járul egy újabb kiállításmegnyitó is; az érdeklődők az F-klubban Gecse Attila fényképeit láthatják, melyek révén visszaidézhetik az elmúlt fesztiválok hangulatát.

Az első nap négy versenyelőadást kínál az esti órákban. A kassai gimnazista színjátszók mesejátéka után a szomotori és a csécsi hagyományőrző csoport egy-egy dramatizált népi játékát láthatja a nagyérdemű, zárásnak pedig a migléciek esztrádműsorát. A verseny java pénteken zajlik majd. A délután a könnyedebb műfajoké, a Nagyfödémesről, Vágkirályfáról, Tornagörgőről és Vezekényből érkező társulat kabarét, komédiát, bohózatot, esztrádot kínál a közönségnek. Este a fülekiek és a nánaiak egy-egy színművet mutatnak majd be. Szombaton, Buzitán már csupán egy versenyelőadás, egy zenés vígjáték látható kora délután, a jókai mű?kedvelők előadásában.

Színes a paletta a vendégelőadásokból is. Az iglói Hviezdoslav Színjátszó Kör színpadi játékát péntek délelőtt tekinthetik meg. Szombaton a buzitai kultúrházban két magyarországi vendégelőadást láthat a közönség, Vörösmarty Csongor és Tündéjét a budapesti Wataridori Színkör előadásában, valamint az Ördögasszony című vásári komédiát a sajókazai Akkord Színpad előadásában. A lengyel Kolo Teatralne egy történelmi legenda dramatizálásával lép a világot jelentő deszkákra.

Az ünnepélyes eredményhirdetésig tartó hosszú szombat esti perceket Hornyák Marek és Zsuzsa megzenésített Gál Sándor-versekkel rövidíti majd.

A helyszínek nem változtak az elmúlt évhez képest, ám a zsűri összetétele igen. E tisztes funkciót idén az örökös zsűritag, Havasi Péter újságíró mellett Tóth Zsuzsanna, a Magyar Művelődési Intézet szakembere és Vladimír Sadílek rendező tölti be. A versenyzők, szurkolók, nézők, fesztiválozók a rendezvény hangulatáról, apróságairól és érdekességeiről a többször megjelenő Lakoma fesztiválújságból értesülhetnek majd, mely?nek szerkesztőgárdáját idén Rozbroy Viktor vezeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?