A komoly és a komolytalan prózáról

Dunaszerdahely. A szlovákiai magyar irodalom – azon belül a szlovákiai magyar próza – száz évéről is szó esett, valamint a legújabb termés – azon belül egy friss, ropogós első kötet – is terítékre került a Vermes-villában a Szlová-kiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) által a magyar széppróza napja alkalmából megrendezett esten pénteken.

A rendezvény résztvevői egyperces néma felállással emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Tóth Elemérről, gyermekirodalmunk jeles képviselőjéről és Gyüre Lajos költőről, majd Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke bevezetőjében arról beszélt: az először idén ünnepelt magyar széppróza napja jó alkalom arra, hogy szóba hozzuk egymás között a könyveket. Nem okvetlenül azokat, amelyek az eladási listák csúcsán állnak, hanem azokat, amelyek értéket képviselnek – ezen a napon (is) ezekről a művekről érdemes beszélni, a hozzájuk kapcsolódó élményeinket érdemes megosztanunk egymással.

Regényfejezetek

az elmúlt száz évből

Hogy a magyar széppróza szűkebb, hazai horizontját pásztázva is volna mit megosztanunk egymással, azt N. Tóth Anikó elegáns áttekintése bizonyította. Az író, irodalomtörténész, a nyitrai egyetem oktatója Széppróza-mozaik című előadásában előbb a szlovákiai magyar széppróza értelmezési keretét rajzolta fel. Megemlítette, hogy tulajdonképpen évfordulót ülünk, hiszen százéves a szlovákiai magyar irodalom létrejöttének ténye, majd felvázolta az alapvető korszakokat: a szlovenszkói magyar irodalom két évtizedét 1918-tól 1938-ig, amikor az irodalom elsődleges célja az identitás megőrzése volt, az írók előtt pedig ott tornyosult a kisebbségi regény megírásának a feladata; a második, 1950-nel kezdődő korszakot, amikor írásbeliségünk az ellenséges kultúrpolitika és a kommunista ideológia támasztotta elvárások közepette kereste a maga útját; végezetül az 1989-es rendszerváltással induló harmadik szakaszt, amelyet „az irodalom felszabadításával” is jellemezhetünk. N. Tóth Anikó utalt ennek a horizontnak a problematikus jellegére is, amikor Németh Zoltán Szlovákiai magyar irodalom: létezik-e vagy sem? című pamfletjének egyik sarkalatos megállapítását idézte: Az esztétikának nincs szüksége a szlovákiai magyar irodalomra. Az identitásnak talán igen.

Az előadó a szűkös időbeli kereteket tekintetbe véve egyfajta ajánlásként öt könyvet emelt ki a 100 év terméséből, mégpedig a időszak két végéről válogatva. Az alapozó nemzedékből a losonci Darkó István Deszkaváros című, 1938-ban megjelent regényét, melyben a szerző egyéni életutakon keresztül a szlovenszkói magyar közösség megszületését, egy regionális identitás kialakulását rajzolta meg. Szenes Piroska Csillag a homlokán című regényéről annak idején Kassák Lajos írt érzékeny kritikát, és a szerzőt Schöpflin Aladár is méltatta. A mű, amely egy kiszolgáltatott (szlovák) cselédlány történetét mondja el, egyebek mellett a női szexualitás kérdéseit is érintve, a maga idejében irodalmi botrányt kavart: a csehszlovák cenzúra nem engedte terjeszteni, Magyarországon pedig azért támadták, mert nem volt elég nemzeti. Neubauer Pál eredetileg németül megjelent, egy nagy nemzetközi irodalmi pályázaton első díjat nyert, A jóslat című regénye azért lehet érdekes a mai olvasónak is, mert teljes mértékben kilép a szlovákiai magyar térből, és izgalmas műfaji változatra tesz kísérletet: a detektív- és a szerelmes regény mellett a polihisztorikus és az esszéregény kódjaival is eljátszik. Egyébként, közvetíthetünk egy jó hírt mindazoknak, akik kedvet kapnak az irodalomtörténeti ihletésű lapozgatáshoz: bár a könyvtárakból mára már jószerével eltűntek a fent említett művek nyolcvanas évekbeli kiadásai is, amelyek a Madách kiadó sorozatában jelentek meg, a szövegek digitalizált változata elérhető a Bibliotheca Hungarica honlapján.

N. Tóth Anikó zárásként két friss, az elmúlt év végén megjelent könyvet is a közönség figyelmébe ajánlott: Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című, „virágnyelven” írt phytolegendáriumát, valamint Bogyó Noémi Vakfoltok című regényét.

Nem létező szúnyog

a nem létező falon

A magyar széppróza napja alkalmából megrendezett esten egy vadonatúj kötetet is bemutattak a közönségnek. A SZMÍT több mint tíz éve működő mentorprogramjának mára már olyan eredményei is vannak, mint R. Nagy Krisztián Szúnyog a negyedik falon című novelláskötete; a fiatal szerzőnek Szászi Zoltán volt a mentora, aki egyben a Vámbéry Polgári Társulás gondozásában most napvilágot látott, egy híján húsz rövidprózát tartalmazó könyv felelős szerkesztője is.

R. Nagy Krisztiánt a dunaszerdahelyi könyvbemutatón a kor- és pályatárs Csillag Lajos kérdezte, mintegy a beszélgetés formájává téve az egyik elhangzott felvetést, mely szerint a kortárs irodalomban túl sok a komolyság, hiányzik a lazaság, a fiatalok is úgy írnak, mintha már az első kötetükkel klasszicizálódni akarnának. Ehhez képest a rövidfilm-forgatókönyvet és videojátékokat is író R. Nagy Krisztián vállalja, hogy szövegei a szépirodalom és a lektűr határán helyezkednek el, és bizonyos értelemben klisékből épülnek fel. Mint mondta, előszeretettel használ kész, az emberi tudatba beivódott kliséket, kódokat, mert rajtuk keresztül gyorsan lehet sok információt közölni, ugyanakkor igyekszik ezeket nem szokványos módon alkalmazni. Izgalmasnak találja az intermedialitást, írásaihoz nemcsak az irodalomból, hanem filmekből is merít inspirációt, miközben elsősorban a narratív technikák érdeklik, az a mód, ahogy a képvilág szöveggé alakul át. És persze kihívás a játék is a fikció lehetőségeivel. R. Nagy Krisztián a kötet címéről szólva elmondta, nem szerepel szúnyog a könyvben, a negyedik fal viszont filmes kifejezés: ha egy szobát vesznek, soha nincs negyedik fal, mert ott áll a kamera. Ha ott mégis feltűnik egy szúnyog, akkor mindenki érzi, hogy valami zavar támadt – például felmerülhet a kérdés, hogy a fiktív karakterek tudják-e magukról, hogy nem valódiak.