A költészet hétköznapjai

A probléma mélyebb gyökerű: az antik világ mitikus költői (Orpheusz, Linosz, Eumolposz, Muszaisz, Thamürisz stb.), ahogy a személyében még mindig mitikus ködbe burkolózó Homérosz is, tulajdonképpen zenészek voltak. Az ókorban a különleges versforma különleges dallamot is jelent, a vers mindig dal is egyben - a görögöknek nincs is rá külön szavuk. Apollón egyik attribútuma, a Hermész által készített lant a zenét éppúgy jelképezi, mint a költészetet. A kereszténységben is egy közös szenthez tartozik mindkét funkció: az általában hárfával a kezében ábrázolt Szent Cecíliához.

A zene és vele együtt a költészet ebből a transzcendens szférából került át a hétköznapokba, s az ebből adódó kettősség ma leginkább az alkalmi költészetben látszik: az alkalmi nemcsak az egy alkalomra való, használat után kiüresedő, közegéből kiragadva semmitmondó verset jelenti, hanem a különleges, ünnepi alkalmakra írott, alkalmiságában újabb jelentéstöbbletekkel gazdagodó költeményt is. ĺgy aztán alkalmi versek Pindarosznak az olimpiai győztesek tiszteletére írt (valójában a győzelmet lehetővé tevő isteneket dicsőítő) fennkölt kardalai és Virág Benedeknek a hétköznapi apró-cseprő dolgokat megverselő episztolái is.

Életünk bizonyos „alkalmai” szinte igénylik a verseket: az ünnepségeket általában verssel nyitják meg, a polgári esküvőkön a Biblia transzcendentalitását pótolandó Shakespeare-szonetteket szavalnak, s a temetőkben is gyakran találkozunk sírkövekbe vésett versidézetekkel. A versírás mint szolgáltatás – melyet például egy-egy költőtől megrendelhetnének a ballagásra készülő diákok vagy az esküvői értesítőre igazán eredeti és egyedi, csupán az ő részükre íródott verset kívánó jegyespár – mégsem létezik. A költészet mint szakma a művészi költészettel szembeállítva – akár a szobafestés a festőművészettel – a hétköznapi életben nem nyert létjogosultságot. A világlíra nagy tárházában lévő versek legjava ugyanis nem használódik és nem kopik el, újra és újra felhasználható, sőt, az újabb alkalmak újabbb értelmezésekkel telítik. A megrendelésre írt alkalmi vers sem maradna sokáig egyéni és egyszeri: terjedni kezdene a maga útján és a maga variánsaiban, ahogy az emlékkönyvversek is. A klasszikusoktól kölcsönzött versidézetek viszont – szemben mondjuk egy képzőművészeti alkotás képeslapon sokszorosított másolatával – mindig eredetiek, a papirusz, amelyre ráírták, a könyv, amelybe kinyomtatták nem az irodalom anyaga, csupán az emberi emlékezet meghosszabbítását szolgáló eszköz.

A vers azonban nemcsak nyilvános szükséglet, hanem valamiképpen belső igény, és nem csak a költők számára. Egy svédországi finn anyanyelvű ismerősöm egy nagy kapcsos füzetbe írja a verseit, finnül vagy svédül, attól függően, mikor melyik nyelv tesz rá erősebb hatást. A romantika kelléktárából építkező versei – melyekben például gyönge virághoz hasonlítja magát, aki attól fél, hogy kitépik a gyökerét – valószínűleg sosem fognak nyomtatásban megjelenni. Nem is olyan céllal íródnak, inkább csak a naplót helyettesítik vagy egy meghitt beszélgetést. Nemrég, mikor kicsit késve megérkeztem a mari kultúrát bemutató estre, éppen egy szőke, nagytestű északi amazon szavalt lelkesen mari nyelvből finnre fordított verseket. A versek elkoptatott szólamaikkal és tematikájukkal (haza, anyanyelv) nem tettek rám különösebb hatást, semmivel sem találtam őket jobbaknak a Maju kapcsos füzetében olvasottaknál – a finnugor társaság nagyérdemű kutatói, a kisebb finnugor népek sorsát aggódva figyelő közönség meg persze maguk a marik, akik nagy számban voltak jelen, azonban elégedetten és örömtől sugárzó arccal hallgatták a lelkes szavalatot. Az érték ilyenkor valóban teljesen másodlagos, a vers ez esetben csupán egy nyelv lehetőségeinek kiaknázására, egyáltalán a nyelv létezésére figyelmeztet.

Ha a finn ünnepnaptárat végignézem, meglepően sok irodalmi művekhez, irodalmi eseményekhez kötődő ünnepet találok. Mi sajnos főleg a forradalmakat és nemzeti gyásznapokat szoktuk ünnepelni; a költészet napja viszont, a vallási ünnepeinkhez hasonlóan valamiképpen a hétköznapokba beépült transzcendentalitás örömteli ünnepe.