A Koldusopera Komáromban

ff
Komárom |

Kedden a Koldusopera első olvasópróbájával vágott neki az idei szezonnak a Komáromi Jókai Színház. Bertolt Brecht és Kurt Weill zenés játékát Sebestyén Aba állítja színpadra, a bemutató október 6-án lesz.

A marosvásárhelyi színész-rendező erdélyi alkotócsapattal érkezett: Sós Beáta a díszleteket, Hatházi Rebeka a jelmezeket tervezi, Macaveiu Blanka a koreográfiáért felel. Sebestyén Aba az első olvasópróbán arról mesélt a komáromi társulatnak, hogy Brechtet, aki megújította a színházi szemléletet, s már-már agitatív módon igyekezett állásfoglalásra késztetni a közönséget, kicsit minden előadásába szereti bevinni, illetve szeret a brechti színház eszközeivel élni. A kérdés az, miként lehet eredetinek lenni ezzel a szöveggel kapcsolatban, amely legalább ötven változatot ért meg csak a magyar színpadokon. A rendező kiemelte, egyszerre szeretné megmutatni a Koldusopera szenvedélyes, romantikus történetét és az éles, okos, őszinte társadalomkritikát, amely mindig, minden esetben megtalálja a kapcsolódási pontot a jelennel. Mint fogalmazott, ez egy nyitott munka: arra számít, hogy a szikár alapszövegre építve az aktuális kapcsolódási pontokat helyben találják meg, a társulattal közösen.

A produkció szereplői a keddi olvasópróbán először találkoztak a díszlet- és jelmeztervekkel. Sós Beáta megemlítette, hogy egyik fő inspirációforrása a Szárnyas fejvadász-filmek világa volt: a fémes, rideg, túlszennyezett város, éles neonfényekkel megvilágítva. A jelmeztervekkel érkező Hatházi Rebeka a kortárs kabaré, a punk – illetve a punk kabaré, például a The Tiger Lillies –, valamint a német expresszionizmus világából merített ihletet.

A Koldusoperát október 6-án mutatja be a Komáromi Jókai Színház. Bicska Maxi szerepében Orosz Ákos m. v. látható, Peachumot, a kolduskirályt Mokos Attila, Peachumnét Holocsy Krisztina, a lányukat, Pollyt Gál Sára egyetemi hallgató alakítja. Tigris Brownként Szabó Viktort, Lucy szerepében Bencsík Stefániát, Kocsma Jennyként Kiss Szilviát láthatjuk Komáromban, a Narrátor Szebellai Dániel. A további szerepeket Matusek Attila, Olasz István, Béhr Márton, Bernáth Tamás, Köleséri Sándor m. v., Fabó Tibor, Skronka Tibor, Nagy László, Molnár Xénia és Holocsy Katalin játssza.

A Komáromi Jókai Színház élőzenei kísérettel tűzi műsorára a Koldusoperát. Zenei vezető – Lakatos Róbert m. v., karmester – Ladislav Fančovič m. v., korrepetitor – Pálinkás Andrássy Zsuzsanna. A szövegkönyv Blum Tamás fordítása alapján készült; az előadás dramaturgja Kelem Roland m. v.

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?