A kinyitott doboz

Előbb volt a regény, Polcz Alaine 1991-ben megjelent önéletrajzi írása, a második világháborús magyar irodalom egyik legfontosabb alkotása a megszálló szovjet csapatok brutalitásáról, kiszolgáltatott-ságról, éhezésről, halálközeli helyzetekről. Aztán született belőle néhány monodráma, többszereplős színházi előadást azonban Székely Kriszta rendezett a műből.

Ezzel az előadással vendégszerepel október 26-án, hétfőn a Vígszínház Pozsonyban, az Astorka minden év őszén sorra kerülő nemzetközi színházi szemléjén.

„A háború nem könnyű. A házasság sem” – olvashatjuk az eredeti műben, s ezt kapta mottóként a Halász Judit főszereplésével létrejött előadás, amely Polcz Alaine életének első huszonkét évét feltárva, s hűen követve a regény vázát, három részből építkezik. Az első az írónő korai házasságával indul, amikor az ifjú feleség teljes alárendeltjévé válik a férjének, a második rész a háborús eseményekről, s a nőket ért folyamatos erőszakról szól, az előadás záró részében pedig, élete utolsó szakaszában ismét egy férfi kiszolgáltatottjává válik az asszony.

Háborúról és túlélésről, egy rendkívüli személyiségről mesél az Asszony a fronton, egy olyan többszörösen áldozattá vált nőről, akinek a második férje, Mészöly Miklós azt mondta: „Olyan vagy, mint egy bezárt doboz. Azért akar mindenki kinyitni, hogy megnézzék, mi van benned.” A dobozt most egy pályakezdő, de máris erős tehetségű rendező, Székely Kriszta nyitotta fel, aki Eszenyi Enikő meghívására dolgozott a Vígszínházban.

„Amikor szóba került a darab, két dolgot biztosan tudtam – nyilatkozta a fiatal alkotó. – Hogy nem szeretnék monodrámát rendezni: színésznő szép ruhában, tonettszéken, jól bevilágítva, kis üveg ásványvízzel a keze ügyében... És nem szerettem volna kihagyni a történet humorát. A túl sok szomorkodás ugyanis arra késztetné a nézőt, hogy eltartsa magától a történetet. Rám egyébként sincs akkora hatással az ilyenfajta interpretálás. Eszenyi Enikőnek tetszett az ötletem, vihettem a saját alkotói gárdámat, Szabó Székely Ármin dramaturgot, Kovács Nóri látvány- és Glaser Mária jelmeztervezőt, valamint Matisz Flórát, aki a Zeneakadémia dzsessztanszakán tanul.”

Polcz Alaine-nel kiskorában, onkológus édesanyja révén találkozott a rendező. A két asszony ugyanis együtt dolgozott a Hospice Alapítványnál. „Kicsi voltam, féltem tőle, Alaine-nek ugyanis óriási aurája volt. Többször járt nálunk, hosszasan teáztak, beszélgettek anyámmal, én a sarokból lestem őt. Később, amikor már nagyobb voltam, elolvastam a könyvét, és revelációszerű volt párosítani őt a történettel. Nagyon fontos mű lett az életemben az Asszony a fronton, de a próbák során szabadon kezeltem a szöveget.”

Már a nyitó képsor sem szokványos. Halász Judit azt kérdezi a nézőktől: „Mindenki tisztában van azzal, hogy mi az a monodráma? Nem? Hát, akkor most sem fogják megtudni. Mi hoztunk egy verziót, egy opciót, egy ötletet, egy ajánlatot… szóval, értik.” Így indul az előadás. Még béke van, egy tizenhét éves lány kolozsvári esküvőjén járunk. Alaine hozzámegy Jánoshoz, aki korábban szavát adta, hogy feleségül veszi. A vonzódás egyoldalú. Alaine istenként tekint a férfira, aki sem lelkileg, sem testileg nem kötődik annyira hozzá. Házasságuk nem is lesz boldog. Közben kitör a háború, Alaine-t megverik, elrabolják, megerőszakolják. Édesanyja el sem hiszi, min ment keresztül, édesapja, a nagy zűrzavarban egyszerre négy szeretőt tart. János is titkos utakon jár, megcsalja és meg is fertőzi ifjú feleségét. Kolozsvárról később Magyarországra menekül a pár, ahol aztán el is szakadnak egymástól. A testi és lelki sérüléseket szenvedett asszony – ahogy a színpadi változatból is kiderül – Mészöly Miklósnak mesél első házasságáról és a háborúban megélt borzalmakról. A visszaemlékezés konkrét helyzeteket elevenít meg, elvont eszmefuttatások helyett szinte filmszerűen peregnek előttünk az események. A főszerepet alakító Halász Judit mellett négy színész (Péter Kata, Tornyi Ildikó, Borbiczki Ferenc és Jerger Balázs) játszik különböző szerepeket. Mindenki a maximumot hozza. Itt minden pillanat igaz, valósághű. Ez a négy színész nem pusztán tovább viszi, tovább lendíti a történetet – mederben is tartja a Polcz Alaine-i cselekményáradatot.

„Az igazi csoda az, hogy az írónő nemcsak, hogy talpra állt a sok szörnyűség után, hanem mintegy újrateremtette önmagát – mondja Halász Judit. – Hosszú szenvedéstörténetéből egy igazi születéstörténet lett. Egy folytathatatlannak tűnő életből új élet sarjadt. Ehhez pedig elképesztő tartás, emberség és erő kellett.”