A kártyaasztal körül

Nádas Péter történetfüzére, ha úgy tetszik, regénye, egyedülálló szellemi-művészi teljesítmény: a testi, illetve genitális meghatározottságot úgy teszi meg minden hatalmi manipuláció mozgatóerejének, hogy a szexualitást magát kulturális konstrukcióként képzeli el, és a biológiai nemen túlmutatóan mindig csak alkalmi, aktuális létélményként láttatja. A heteronormativitás kiemelt pozíciója nagyvonalúan felszámolódik, s a nemiség valamennyi megnyilvánulási formája egyenértékűvé válik. A magyar irodalomban mindez először történik meg, de a világirodalomban is szinte csak az antikvitásban van erre példa: vágyak sokfélesége először kerül egymástól azonos távolságra. Talán e merész újítás (mely több ponton is az ún. queer elmélettel látszik egybecsengeni) váltotta ki azokat a furcsa reakciókat, melyek szerint a műben „túl sok” a szex, annak is a „melegebb” változata. Egy ilyen rovat keretein belül képtelenség e több mint 1500 oldalas regény tartalmát összefoglalni: a mű java része a Lehr–Lippay család történeteit meséli el, melyekhez párhuzamosok szerkeszthetők, s melyek a szövegvégtelen terében természetesen találkoznak is. A budapesti elit polgárság és margitszigeti meleg szubkultúra univerzumában egyaránt szocializálódott Kristóf a regény egyik főhőse, akárcsak nagynénje, Demén Erna, akinek karaktere fia, Ágost szerelmének, a lelenc Mózes Gyöngyvérnek a jellemével ellenpontozva érvényesül igazán. Ágost és Gyöngyvér több mint 120 oldalas szeretkezése a könyv egyik legelképesztőbb leírása. A test szava mindig kiszól a létezőkből, még olyan (a kultúrát abszolút retorikai önkorlátozásnak képzelő) társaságban is, mint Szapáry grófnő kártyapartija vagy a fasizmus és kommunizmus ideológiáját a promiszkuitás szintjén is magukba fogadó alakok esetében. A műben központi szerepe van az anticipáció alakzatainak, vagyis az olvasó utólag kap lehetőséget egy-egy motívum megértésére. Az olvasás mozgatórugója ezért a titok, a rejtély, illetve a véletlen felfedezés lesz, a kombinatorikus játék. Más szavakkal: az olvasó mintha Szapáry grófnő kártyapartiján venne részt: igyekszik jól játszani. Egy látszatra jelentéktelen taxisofőrről kiderül, hogy egykori politikai fogoly (összeesküvő), Bellardi László, akit leszbikus vonzalmai miatt faképnél hagyott a neje, Koháry Elisa, hogy összeköltözzön Szapáry Máriával, aki majd a regény egyik hangsúlyos napján, március 15-én a béna, tolókocsis nőt a liftaknába taszítja. Bellardi barátja Madzar Alajos, egy ideális világ tervező zsenije, aki nem tudja, hogy ahogy nincs ideális test, semmi emberi sem lehet egy ideális emberi alkotás mércéje. Az Amerikába készülő Madzar szerelmes Szemzőnébe, akinek pszichoanalízisre alkalmas rendelőt tervez, bútorokat készít, melyeket majd egy Mayer nevű szeminarista vezetésével a nyilasok tesznek tönkre. Mayert a magyarországi zsidók deportálását diszkréten előkészítő Vay Elemér társaságában látjuk majd viszont. A zsidó Kristóffal viszont Vay Elemér férjezett lánya szűri össze a levet... Sorolni lehetne az összefüggéseket, melyekre a kártyáit leleményesen kezelő olvasó könnyen rájön. A kultúra több-e, mint az ösztönlét intelligens stilizációja? A kitérők és egymásba csúsztatások barokkos szövegterében mintha a kert és az erdő allegóriáit látnánk leképeződni. A mesterséges és a természetes ellenpontja egymásnak, de mindez nem akadálya annak, hogy erre vagy arra is utópia épülhessen (lásd a Berlin-közeli fajbiológiai intézetben játszódó zseniális részeket). Az erdő a tiltott és üldözött szabadság illúzióját kínálja, de amint az ember belelép, mesterséges hatalmi viszonyok kialakítása révén felszámolja ősenergiáit. A test megnyilatkozása az ideális lét korlátja és meghazudtolója. De a test és az én azonossága helyett is Nádasnál a részhalmaz-viszony kerül előtérbe, pl.: „Nem ő félt, hanem a test félt helyette.” A lelki folyamatok is testiek, ezért is keresi a fajbiológus von der Schuer is a „test funkcióinak magasabb rendű értékét”, és tartja a Grált „az előnyös faji tulajdonságok titkos kódjának”. Schultze doktor játszadozásnak ható, ugyanakkor félelmetesen komoly méricskélései, vagy a preparált szemek széles tárháza mind a testből kikövetkeztethető, valamiféle szakrális igazság feltárásának igényét jelzik. Ugyanakkor a test megzabolázhatatlanul követi minden konvenciót kijátszva a természeti ösztönökből fakadó tudás érvényre juttatását. A test mint mesterséges alkotás jelenik meg a Horthy Mihály jövendőbelijének Arno Breker szobrász műhelyében tett látogatását elbeszélő részekben: Horthy Mihály alakja egybeolvad más férfiakéival és műtárgyakéval, Auenberg grófnő testiségtől rettegő tudatában. A test nem ismerése a test megsokszorozódásához vezet. A kultúra úgy jelenik meg, mint közhely: ezt kiválóan példázza a Baltasar Graciánt kommentáló, „köpönyegforgató” Lehr professzor esete, aki a nagy spanyol erkölcsfilozófus barokk univerzuma szerint alkotta meg saját életét is.

Nádas trilógiája nyitott mű, úgyszólván: esélyregény. Novellák sorozata, de egybeolvasható történetek rendje. Én úgy olvasom, mint egy összefüggések feltárását végző filológus, aki valamiféle töredékes alkotás rendszerezésében érdekelt, aki az egészet akarja, s nem riad meg attól sem, hogy szögletes zárójelbe szúrva esetleg kiköltse a neki hiányzó részleteket. Nádas Péter alkotása nemcsak részleteiben, de a maga nyitottságában, lezáratlanságában, folytathatóságában is olyan remekmű, mely monumentalitása ellenére is olvasmányos, magával ragadó, a populáris kultúra gesztusaira (pl. krimi, családregény) is rájátszó történetfüzér.

(Nádas Péter: Párhuzamos történetek I–III., Pécs, Jelenkor, 2005)