A hatékony felújításokért

Pozsony. Az SZK Kormányhivatala a Magyar emlékhelyek programja részeként a rimaszombati Petőfi-szobor felállítását 600 ezer koronával támogatja – tudtuk meg tegnap Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől.

A pozsonyi Petőfi-emlékmű felújítását a kormányhivatal 2,5 millió koronával támogattaKönözsi István felvételePozsony. Az SZK Kormányhivatala a Magyar emlékhelyek programja részeként a rimaszombati Petőfi-szobor felállítását 600 ezer koronával támogatja – tudtuk meg tegnap Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől. Ahogy a kormányalelnök elmondta: „az idei pénzösszeget már kimerítettük, tehát december 31-éig nem tudjuk folyósítani a megítélt támogatást. Január elején azonban az ügyben megtesszük a lépéseket, s a hivatal remélhetőleg már februárban kiutalja a 600 ezer koronát, amellyel a szoborállítás költségeihez járul hozzá.”

Komlósy Zsolt parlamenti képviselő – aki az ez év nyarán megindított helyi kezdeményezés nyomán támogatásért folyamodott a miniszterelnök-helyetteshez – úgy nyilatkozott: mivel februárnál korábban nem lehet átutalni a megígért pénzt, egy kissé későn érkezik ugyan a támogatás. Ugyanakkor biztosra veszi, megtalálják a megfelelő megoldást, hogy Petőfi Sándor szobrának március 15-ére tervezett felállítása megvalósulhasson Rimaszombatban.

Csáky Pál miniszterelnök-helyettes kifejtette: a hivatal a Magyar emlékhelyek program végrehajtásával idén 6 millió 335 ezer koronával támogatta a fontos emlékhelymegőrző, -megóvó, -teremtő kezdeményezéseket, köztük a legtöbb, 2,5 millió koronás támogatást a pozsonyi Petőfi-emlékmű felújítására és új helyen történő felállítására fordították. A hivatal ezenkívül támogatta a dobóruszkai templomot (250 ezer koronával), a tornai Árpád-kori templomot (250 ezer), Martoson a Szent Vendel-kápolna építését (300 ezer), a füleki ferences templomot, amely egyben Koháry-emlékhely (300 ezer), Alsósztregován a Madách-emlékhely felújítását (435 ezer), a szklabonyai Mikszáth-ház felújítását (200 ezer), a pozsonyi Jeszenák-sír felújítását (250 ezer), a leleszi apátság freskóinak felújítását (200 ezer), a komáromi bencés rendház felújítását (500 ezer), a százdi templomban a freskók helyreállítását (200 ezer), a palásti kastély felújítását (300 ezer), a komáromi Európa-udvarban a Mátyás-szobor felállítását (30 ezer), Gombaszögön a kopjafa felállítását, valamint a szabadtéri színpad részleges rendbehozatalát (80 ezer), a rozsnyói Kossuth-szobor újrafelállítását (520 ezer). E program keretében támogatták 20 ezer koronával az eperjesi egyetemen ma zajló Rákóczi-konferenciát.

A 2004-es évre elkészített terv szerint a Magyar emlékhelyek programra 3 100 000 koronát különít el a kormányhivatal. Ebből a tervek szerint támogatni kívánja a már említett, a szlovák–magyar együttélés szimbólumaként felállítandó Petőfi-szobrot Rimaszombatban. A rimaszombatihoz hasonlóan 600 ezer koronával járulnak hozzá a kassai Márai-szobor felállításához, valamint 100 ezerrel a stószi Fábry-ház felújításához, 500 ezer koronával a tornai Árpád-kori templom belső freskóinak a felújításához. A kormányhivataltól százezer koronás támogatást kap felújításra a tornaújfalui tájház, 400 ezret a leleszi premontrei apátság, 200 ezret a komáromi Európa-udvarban Nagy Lajos és Mária Terézia szobrai, valamint további 300 ezer jut a gombaszögi színpad felújítására. Ezenkívül 300 ezer koronával segítik majd a Lévai járásban, Szetén egy tájház kialakítását.

Csáky Pál miniszterelnök-helyettes reményét fejezte ki, hogy a 2004-es évre további összegeket is tudnak majd szerezni arra, hogy a Magyar emlékhelyek programot minél hatékonyabban sikerüljön érvényesíteni emlékhelyeink megóvása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?