Kultúra

A gondolkodó ember dicsérete

Napjainkban egyre kevésbé divat a gondolkodás. Olyan világban élünk, melyben soha nem tapasztalt mennyiségű információval találkozunk, mégis, egyre kisebb az igény a reflexióra, a hallottak és látottak megkérdőjelezésére. Az instant igazságok korában már kézhez kapjuk, mit kell gondolnunk a világról, véleményvezérek igazságai lepik el az internetet. Egy-egy erős állítás mögé tömegek sorakoznak fel, és az egyes szekértáborok arra sem hajlandók, hogy meghallgassák a másik véleményét, nemhogy esetleg kompromisszumot kössenek.
Hegedűs Norbert

2019. június 19. 18:42

Umberto Eco soha nem volt híve az abszolút igazságnak, ezt a koncepciót mindig is elvetette. Nagyon jól tudta, hogy minden éremnek két oldala van, és azt is, hogy a jól hangzó és kényelmes igazságok gyakran hazugságok hálózatát leplezik. Ki is figurázta őket regényeiben: az utolsó kettő, a Mutatványszám és A prágai temető lényegében az álhírgyártás és az összeesküvés-elméletek elleni vádiratként is felfogható.

Eco sokoldalú személyiség volt, épp ezért a harcot is több fronton folytatta: a Pape Satan című kötet egy tárcagyűjtemény, a szerző 2000 után megjelent közéleti-kulturális írásait tartalmazza, melyeket az olasz L´Espresso közölt. Ő maga gyufaleveleknek hívta őket, a régi levélgyufák tasakjai után, melyekre jegyzetelni is lehetett, ha az ember nagyon sietett. Rövid, könnyed hangulatú írások ezek, melyekben mindig egy aktuális eseményre reflektálnak, legyen az olasz belpolitikai botrány, a közösségi média újabb vívmánya, az afganisztáni háború vagy a netes pornó felfedezése. Az eseményt azonban Eco mindig kiemeli a mindennapos rohanásból, és történelmi-kulturális kontextusba helyezi el, mélységet és értelmezési keretet biztosítva neki.
Pape Satan, mondja a kötet címe: egy értelmetlen Dante-idézet, melyet máig nem tudtak megfejteni. Halandzsaként hat, ezért „mindenféle huncutságra” alkalmas. 
A könyv alcíme – Hírek egy folyékony társadalomból – már több támpontot ad: jelzi, hogy ezek az írások egy olyan kor tükrei, melyben az állam, a közösségek és ideológiák válságba kerültek, s melyben nincsenek többé biztos fogódzók. Halálosan komolyan kellene venni, ha nem lenne fölötte az a játékra hívó cím. Így viszont a szerző jelzi: nem eszik azért olyan forrón a kását.

Vegyük például a Szerencsétlen az az ország című írást. Születésének apropója egy hajóbaleset, mely során a hajó kapitánya a mentés során végig a helyszínen intézkedett, és utolsóként távozott. No már most, a média nyilvánvalóan hősként állította be a kapitányt, aki Eco szerint is tiszteletre méltó ember, de azért az olasz professzor felveti a kérdést, hogy valóban hősies volt-e a viselkedése, vagy a férfi „csak” becsületesen és bátran teljesítette a kötelességét. Miután Eco röviden lamentál a hősiesség kérdésén, Brecht mondásához jut, mely szerint „szerencsétlen az az ország, melynek hősökre van szüksége”. Miért? Mert ha minden rendben megy, senki sem lop, csal és erőszakoskodik, akkor bizony hősökre sincs szükség. Ha viszont senki nem tudja, mi a dolga, akkor a tömeg vezetőt keres magának – és nagyon ritka az, hogy egy hőst szemel ki iránymutatóként.

Nincs olyan téma, ami ne érdekelné Ecót, és nincs olyan probléma, melyen ne tudna egyet úgy csavarni, hogy a végén legalább egy pislákoló reménysugarat mutasson. Az óvatos optimizmus minden írásban jelen van: igen, a világban számos rettenetes dolog történik, és az előttünk álló kihívások néha valóban titáninak tűnnek, de a gondolkodó, józan ember eddig is elég jól elboldogult, talán ezután is minden rendben lesz.

És itt jutunk vissza a bevezetőben felvázolt problémához. A médiából ömlő zaj hajlamos elhitetni velünk, hogy az emberiség elkerülhetetlenül a katasztrófa felé sodródik, és nincs hiány olyan „vezetőkben” sem, akik egyszerű megoldásokat kínálnak kiútként. Mielőtt azonban beállnánk bármilyen szekértáborba, álljunk meg egy kicsit, lépjünk hátra egyet, és vizsgáljuk meg az adott problémát kívül-belül, mielőtt kétségbe esnénk.

Umberto Eco már nincs velünk, hogy utat mutasson, de az írásai szerencsére velünk maradtak: a Pape Satan remek bevezetőként szolgálhat mindenkinek, aki most ismerkedik az olasz professzor munkásságával, a régi olvasói pedig különös becsben fogják tartani ezt a kötetet, hiszen ez a szerző legutolsó műve.

Hegedűs Norbert

Umberto Eco: Pape Satan
Európa Könyvkiadó, 2018, 576 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Több ezres leépítés a kassai U.S. Steelben

A filozófia kiszólt hozzám

Köpni-nyelni nem tudunk a Macskák előzetesétől

Remegéseiről is beszélt Merkel a nyári sajtóértekezletén

Megbírságoltak egy turistát Olaszországban, mert függőágyat feszített ki két fa közé

Visszatért a Föld légkörébe és megsemmisült Kína űrlaboratóriuma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?